A Balaton partján még mindig vannak olyan helyek, ahol nem kell harcot vívni egy árnyékos foltért. Mutatjuk, hová menekülhetsz a tömeg elől.
A Balaton nyáron zsúfolt, a legnépszerűbb strandokon sokszor már reggel sem egyszerű törölközőnyi helyet találni. De a magyar tenger körül akadnak olyan partszakaszok is, amelyeket még nem árasztottak el a turisták. Ezek a csendesebb strandok főként a környékbeliek titkos kedvencei – számol be a Port.hu.
Badacsonylábdihegyi strand
A Badacsony lábánál megbújó strand valóságos gyöngyszem a természet kedvelőinek. Füves, fás part, ahol a gyerekeknek is van külön kis öböl, ráadásul barátságos árakkal és még Wi-Fi-vel is várja a pihenni vágyókat. Itt nem kell attól tartani, hogy valaki a fejünk fölött sétál el törölközővel – a hangulat nyugodt, a látvány pedig lélegzetelállító.
Pálköve
Révfülöp és Balatonrendes között található Pálköve apró strandja, ahol olyan, mintha egy másik korszakban járnánk. Árnyas fák, madárcsicsergés, gyerekeknek játszótér, felnőtteknek nyugalom. Ide azok jönnek, akik nem a vízibicikliért vagy a beach partykért, hanem a békés balatoni hangulatért érkeznek.
Balatonvilágosi szabadstrand
Egy szűk utcán keresztül megközelíthető kis strand, amit nem könnyű megtalálni. Cserébe viszont nincs tolongás, csak egy hangulatos büfé, egy kis játszótér és sok-sok nyugalom. Tökéletes választás egy lazulós délutánhoz kettesben vagy családdal.
Szirom közi szabadstrand
Balatonlelle nyüzsgése mögött is van egy rejtett zug: a Szirom közi szabadstrandot alig ismeri valaki. Árnyas fák, csendes vízpart, és egyfajta nosztalgikus hangulat fogadja az ide tévedőket. Itt még lehet hallani a víz csobogását, nem nyomja el a tömegzaj.

