Orbán Viktor szerint a magyar álláspont megerősödött
A miniszterelnök visszautalt a tavalyi NATO-csúcsra, amikor szerinte még „egy másik ember volt az Egyesült Államok elnöke”, és a nyugati vezetők egységesen a háború mellett álltak.
Az európaiak és az amerikai elnök együtt a háború folytatása mellett voltak, és Ukrajnának a NATO-hoz meg az Európai Unióhoz való csatlakozásának a lehetőségét hangsúlyozták
– idézte fel.
Ezzel szemben ma már nemcsak a törökök és a szlovákok, hanem az új amerikai vezetés is másképp gondolkodik. Orbán Viktor szerint ez azt jelenti, hogy az a különvélemény, ami tavaly még különvélemény volt, az most már egy erős országcsoport közös álláspontja. A magyar kormányfő világosan fogalmazott:
Béke kell minél hamarabb, Ukrajnának pedig meg kell érteni, hogy ütköző állam marad a Kelet és a Nyugat között.

