Bő egy hónappal Kodelka Ferenc hentesmester brutális meggyilkolása és feldarabolása után, 1925 februárjában újabb sokkoló bűncselekmény rázta meg Magyarországot. Ezújttal a fiatal és szépséges Leirer Amália vált egy kegyetlen rablógyilkosság áldozatává. Bár az elkövető nem darabolta fel, holttestének felfedezése ugyanolyan megdöbbentő volt a nyomozók számára, mint az előző gyilkosság esetében. A nő oszlásnak indult testét a Teréz körúti lakásában fedezték fel, miután rokonai betörték az ajtót. Az Esti Kurir 1925. február 20-i száma részletesen beszámolt az esetről.
A holttest hanyatt feküdt, teljesen elfeketedve, a halántékán tátongó mély sebbel, amely arra utalt, hogy egy éles eszközzel, valószínűleg baltával csaptak le rá. Bal keze megmerevedett a levegőben, míg jobbjában egy lila selyemnadrágot szorongatott. Széttárt végtagjai arra utaltak, hogy a gyilkosságnak szexuális indítéka is lehetett. A nő blúzát erőszakkal nyakára csavarták, a szobában pedig orrfacsaró bűz terjengett. A bútorokat vastagon belepte a por, a keskeny budoárban elhelyezett két ágy közül az egyik gondosan bevetve porosodott, míg a másikon vérnyomok voltak láthatók. A detektívek megfigyelték, hogy férfi tenyérnyomok tarkították az ágyneműt, jelezve, hogy a gyilkos véres kezeit az ágyruába törölte.
A rendőrség tizenegy óra körül érkezett a helyszínre, élückön Horváth Antal rendőr-főtanácsossal, dr. Szrubián Rezső rendőrtanácsossal, Vogl József rendőrkapitánnyal és Angyal László detektífőcsoportvezetővel. Velük tartott Bubits Jenő vizsgálóbíró és Kenyeres Balázs professzor, a törvényszéki bonctani intézet vezetője is. A rendőrök nem nyúltak semmihez, amíg a daktiloszkópiai osztály szakemberei, dr. Schreiber Dániel vezetésével, el nem kezdték az ujjlenyomatok levételét. Csak ezt követően indulhatott a nyomozás. A lakás minden zegzugát átkutatták, de a gyilkos fegyvert nem találták sem az előszobában, sem a konyhában.
A nyomozók gyorsan megállapították, hogy a 26 éves Leirer Amália hónapok óta halott lehetett. Az utolsó friss újság, amelyet a lakásban találtak, a Pester Lloyd 1924. december 21-i száma volt. Azt az ágy melletti éjjeli szekrényen helyezték el, mintha a nő olvasás közben érte volna el végzetét. Ettől a dátumtól kezdve minden megrendelt lap az előszoba padlójára hullott, mivel senki sem vette fel őket.
A helyszínen talált tárgyak arra utaltak, hogy Amália nem volt egyedül aznap este. Az asztalon két likőrös pohár állt, az egyik félig tele konyakkal, mellette pedig egy konyakosüveg, amelyből már csak kevés ital maradt. A hamutálcában cigarettavégeket találtak, ami további bizonyítéka volt annak, hogy a nő egy férfi vendéget fogadhatott a halála előtti percekben. Az asztalon elrendezve maradt egy kártyapartira utaló francia kártyapakli is, a lapok érintetlenül feküdtek ott, ahogy a játék során kiosztották őket. A nyomozók azt feltételezték, hogy Amália iszogatott és beszélgetett valakivel, aki elérte, hogy teljesen lerészegedjen. De vajon ki töltötte vele az utolsó éjszakát? A nyomozás során először a nő életét és kapcsolatait kellett feltérnie a detektíveknek, hogy eljuthassanak a kegyetlen tetteshez.
A hanyatt fekvő holttest teljesen elfeketedett, mire rátaláltak. A halántékán lévő hatalmas sebhely arról árulkodott, hogy a fiatal nőt baltával vágták fejbe. Bal keze görcsös mozdulattal megmerevedett a levegőben, jobb kezében lila női selyemnadrágot tartott. Végtagjait széttárta, amely kéjgyilkosságot sejtetett. Blúza a nyakába csavarodott. Az oszló testen egy lecsorgó vérnyom emléke az ágyról egészen a padlóig vezette a helyszíni szemlén résztvevők tekintetét. Orrfacsaró volt a bűz. A szűk kis budoárban két ágyat helyeztek el egymástól körülbelül negyedméternyire. A másik gondosan, szépen bevetetten porosodott. Férfi tenyérnyomok látszanak a vánkosokon és a lepedőn is szerteszéjjel, tehát a gyilkos a bűntény elkövetése után véres kezét az ágyruhába törölte.
Órákig tartó keresés után sem jutottak eredményre. Sem az előszobában, sem a konyhában nem találták meg azt az eszközt, amellyel a gyilkosságot végrehajthatták.
A híres szomszéd Amáliára egy ügyvéd kíséretében édesapja és dúsgazdag, holland szeretője talált rá. A magánzó Leirer Lőrinc szó szerint megnémult a sokktól, Theodor Kerstenst pedig a sírógörcs rázta a tetthelyen. Kikérdezték őket a nyomozók, de a szomszédokat sem hagyhatták ki. A Teréz körút 6. szám alatti ház híres lakója egyben az áldozat közvetlen szomszédja is volt. Mály Gerő színművész készségesen segített a rendőröknek, de érdemben semmi használhatóval nem szolgált. Azt mondta, hónapok óta nem látta a visszafogottan élő Amáliát, ahogy a házmester és a többi lakó sem, de ő sem aggódott érte.
Azt hitte, elutazott a holland textilgyárossal, amit rendszeresen megtett. Szeretője gyakran volt külföldön, Amália pedig egyedül a többszobás otthonában. A hatalmas, jó helyen lévő lakást Theodor fizette, de névlegesen Amália volt a bérlője. Az, hogy ilyen sokáig nem keresték az áldozatot a szomszédai, a nő életvitele miatt elfogadható, az viszont már sokkal kevésbé hihető, hogy senki sem érezte a holttest bomlásának semmihez sem fogható szagát.
Miért ölték meg Leirer Amáliát? Azonnal nem derült ki, hogy mi motiválhatta Amália gyilkosát. Azon a napon, amikor a holttestet felfedezték, még órákig nem látták a detektívek, hogy egy rablógyilkossal állnak szemben, mivel komótosan, alaposan „dolgozott”. Miután összeszedte áldozata ékszereit, az óráját és a bundáját, visszazárta a szekrényajtókat, és eltüntette a nyomait. Másnap jöttek rá, hogy mi hiányzik a pazarul berendezett lakásból. Az áldozat apjának és szeretőjének elmondása alapján listát készítettek az eltűnt vagyontárgyakról, amelyek összértékét 110 millió pengőre becsülték.
Tisztában voltak vele, hogy a gyilkosnak hónapjai voltak arra, hogy továbbadjon a brutális tettével megszerzett zsákmányon, mégis reménykedtek benne, hogy valamelyik üzletben a tettes nyomára bukkannak. A korabeli napilapok is igyekeztek részletesen írni a hiányzó tárgyakról, hogy segítsék a nyomozást. Például megemlítették azt a KR monogrammal ellátott, 15 kg-os ezüst evőkészletet, amelyet december 10-én 18 millió koronáért vásárolt Leirer Amália. Eközben a nyomozók végigjárták az ékszerrel kereskedő összes embert és üzletet.
Leirer Amália aranyretikülje 1925 februárjában alig akadt olyan budapesti detektív, akit ne vontak volna be ilyen-olyan módon a Teréz körúti rablógyilkosság nyomozásába. 1940. január 13-án az Ujság című lapban jelent meg az a cikk, amelyből kiderül, hogy az előbb említett pillanatban akár meg is oldhatták volna az ügyet.
A budapesti rendőrség hatalmas nyomás alatt állt, hogy minél gyorsabban felderítse ezt a nagy port kavaró ügyet, ám a nyomozás egyre bonyolultabbá vált. Leirer Amália ismerőseinek teljes körét – az utolsó cselédlányig – kihallgatták, de ez csak még inkább összekuszálta a szálakat. Egy idő után már az sem volt biztos, hogy a gyilkos férfi volt-e. Egy tanú szerint a gyilkosság napján Amália rosszul érezte magát, és egy nőnek panaszkodott, ami gyanússá tette az illetőt. Ugyanakkor az igazságügyi szakértők megállapították, hogy az áldozat nem az ágyában feküdt, hanem a szoba közepén állt, amikor megtámadták, ami gyengítette a kéjgyilkosság lehetőségét. A támadás nyomai azonban arra utaltak, hogy a tettes jóval erősebb volt Amáliánál, így valószínűbbnek tűnt, hogy egy férfi követte el a bűncselekményt.
Az áldozat holland szeretője és édesapja is hamar a gyanúsítottak közé került. Egyesek még azt is felvetették, hogy az apa érzelmileg túlságosan kötődött lányához. Leirer Lőrinc hónapokat töltött előzetes letartóztatásban, amelynek következményeként később kártérítési pert indított az állam ellen. Az Aradi Újság 1930. január 11-i száma szerint a Kúria 1000 pengő kártérítést ítélt meg neki. A Budapesti Hírlap 1925. március 13-i cikke pedig arról számolt be, hogy ugyanabban az órában, amikor Amália édesapját őrizetbe vették, egy fogoly a Markó utcai börtönben bejelentkezett, és megnevezte a valódi elkövetőt. Az informátor állítása szerint nem tudta tovább nézni, hogy egy ártatlan ember bűnhődjön, bár lehetséges, hogy a magas nyomravezetői díj motiválta a vallomásra.
A rendőrség a kapott információk alapján megtalálta az ellopott ékszerek egy részét. Saguly Ferenc kárpitossegéd, aki betöréses lopásért ült, közölte a hatóságokkal, hogy Leirer Amáliát Pödör Gyula villanyszerelő segéd ölte meg, aki Rakovszky Gyula álnéven tevékenykedett. A gyilkossági fegyver egy tőr volt, amelyet a tettes barátja, Bolla József lakatossegéd készített. A bűncselekménnyel kapcsolatba hozták Hetik József napszámost és Okolicsányi Lászlót, az Elektromos Művek vezérigazgató-helyettesét is, akit orgazdasággal vádoltak.
A bírósági eljárás során kiderült, hogy Pödör Gyula egy időben az angyalföldi elmegyógyintézet lakója volt. Mire a rendőrség a nyomára bukkant, a férfi öngyilkosságot követett el. A tárgyalás végére az is felmerült, hogy Okolicsányi László nem csupán érintett volt a bűncselekményben, hanem Leirer Amália szeretője is lehetett, és talán többet tett annál, mint hogy tippet adott a támadóknak.
A bíróság végül úgy ítélte meg, hogy bár a vádlottak között mindenki érintett volt a bűncselekményben, a pontos elkövetői szerepek tisztázása nehézségekbe ütközött. 1926 májusában a törvényszék Okolicsányi Lászlót három év fegyházbüntetésre, Bolla Józsefet két év börtönbüntetésre, Saguly Ferencet egy év börtönbüntetésre, Hetik Józsefet pedig kilenc hónap börtönbüntetésre ítélte orgazdaság miatt. Rostás Mihály ezüstművest, aki az ellopott ezüsttárgyakat olvasztotta össze, másfél millió korona pénzbírsággal sújtották.
A Nemzeti Újság 1927. március 30-i száma arról számolt be, hogy a királyi ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. Okolicsányi büntetését három és fél évre, míg Bolla Józsefének büntetését négy év börtönre súlyosbították. Ezzel szemben Saguly Ferenc büntetését nyolc hónapra enyhítették, míg Rostás Mihályt végül felmentették. Az ügy hosszú éveken át foglalkoztatta a közvéleményt, de a teljes igazság talán soha nem derült ki teljes bizonyossággal.
