Ennek ellenére ő felveszi a tiszteletdíját, a cafeteria-juttatást és a költségtérítést”
– közölte Sára Botond, majd hozzátette, Budapest kormányhivatala úgy döntött, hogy törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület, mint munkáltató felé, és követelni fogja, hogy a jogalap nélkül kifizetett pénzeket Kiss László fizesse vissza – amely bonyodalmakról a Mandiner.hu írt.
A csütörtöki testületi ülésen napirendre kerül a téma, többek között az a javaslat is, amiben a testület megemelné Kiss László fizetését, és utazási költségtérítését, ami azt vetíti előre, hogy jó eséllyel a többség nem fogja megszavazni a polgármester illetménymegvonását.
A Kétfarkú Kutyapárt megjelentette Kiss László börtönből küldött levelét, amelyben az áll, hogy a polgármester szeretné, ha a testület zárt ülésen tárgyalná a fizetése megvonását.
„Szerintünk Kiss László a korrupciós ügye miatt méltatlan az illetményére és a hivatalára is, és sokat elmond, hogy már annyira kínos a DK-nak ez az egész ügy, hogy a polgármester a börtönből rendeli el a zárt ülést, ezzel kizárva a lakosokat a napirendi pont megtárgyalásáról” – közölte a kutyapárt.
Már annyira kínos a DK-nak ez az egész ügy, hogy a polgármester a börtönből rendeli el a zárt ülést, ezzel kizárva a lakosokat a napirendi pont megtárgyalásáról”
– folytatták.
Kiss László augusztus közepe óta van letartóztatásban, decemberben hosszabbították meg letartóztatását, mellette még Czeglédy Gergő volt óbudai alpolgármester is letartóztatásban van.
Nyitókép: Szakértők javították a járdát a 3. kerületben. A kép illusztráció, a kép tulajdonosa: Bognár Géza

