Letartóztatta a bíróság a Lakatos Márk-botrány kerítőjét
A Lakatos Márk-ügyként ismert eljárásban egy 27 éves budapesti férfi letartóztatását rendelte el a bíróság 30 napra, emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt.

A férfi nem ismerte el a bűncselekményt, és fellebbezett a döntés ellen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint a gyanúsítottat azzal vádolják, hogy üzletszerűen élt vissza hatalmi helyzetével, két rendbeli emberkereskedelmet követett el, és érintett lehet kiskorúak kihasználásában.

Az ügy eredetileg egy intézetis fiú vallomása alapján indult, aki azt állította, hogy évekkel ezelőtt kényszerítették szexuális együttlétre. A fiú szerint külön személyek szervezték a gyermekek „beszerzését” állami gondozottak köréből, és drogokat is felhasználtak a manipulációhoz. Az eset részletei – beleértve a sértett videóvallomását – a Fővárosi Főügyészséghez és a rendőrséghez kerültek, amely alapján azonnali nyomozást rendeltek el.

Az eljárás kapcsán jelenleg korlátozottan érhető el további információ, a hatóságok a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adtak bővebb tájékoztatást.

Hirmagazin.eu