A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány mintegy 800 ezer gépjárművet érint, köztük több mint 400 ezer a személygépkocsi. Az év végi váltási időszakban 70-80 ezer szerződésváltásra számítanak a szakértők – mondta az InfoRádióban Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke.

Hosszú ideje már jellemzi az év végi kgfb-váltási időszakot, hogy az érintett gépjárművek mintegy 10 százaléka vesz részt ebben a kampányban. A mostani kampány körülbelül 800 ezer gépjárművet érint, a várakozások szerint tehát 70-80 ezer körül alakulhat a váltók száma – tudta meg az InfoRádió Papp Lajostól, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnökétől.

„Nagyon sokan ellenőrzik a felelősségbiztosításuk díját a kampány során, és nagy valószínűséggel azok váltanak, akik legalább néhány ezer forintos különbséget vélnek felfedezni, illetve

jellemzően azok keresnek váltási lehetőséget, akik kárt okoztak esetleg az elmúlt időszakban, ezért jelentősen megemelkedett a kgfb-díjuk”

– fogalmazott.

Általában elmondható, hogy az érintett állomány a legkármentesebb állomány, hisz itt gyakorlatilag a 90-95 százaléka a szerződéseknek a legkedvezőbb, tehát B10-es fokozatba kerül, ezért is jóval alacsonyabb a kampányban érintett kgfb-szerződések átlagos éves díja, mint a normál évközi állományé.

A biztosítók közti verseny éles, 12 társaság küzd az ügyfelek kegyeiért, ezért nagy drágulásra már nem is lehet számítani, sőt akár csökkenés is jöhet Papp Lajos szerint.

„Természetesen, aki kárt okozott, annak számítania kell arra, hogy egy kicsit drágul a kgfb, ezért különösen érdemes ellenőrizni a kínálatot, és kiválasztani a legmegfelelőbbet, mert így egy esetleg jelentős emelés helyett csak egy moderáltabb jöhet. Az nagyon fontos dolog, hogy november 2-ig hirdetik meg a tarifát, de november 11-ig kell megküldeniük azoknak a biztosítóknak a következő évi tarifát, akik épp a szerződést kezelik” – figyelmeztetett.

Tehát mindenképp azt ajánlja, hogy november 11-e után kezdjék el az autósok összevetni az árakat.

Akik az elektronikus kommunikációt választották, azoknak hamarosan érdemes lesz átnézni a e-mail-fiókot.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőLondonból kapott jó hírt Magyarország: ömleni fog hazánkba a pénz
KövetkezőDöbbenetes grafikon: szinte az egész EU Magyarország mögött lohol
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza