A miniszterelnök péntek reggel az 1 millió forintós átlagbérről, a Brüsszel által kinézett lehetséges bábkormányról, valamint a Budapestre érkező nyugati világ csúcstalálkozójáról is beszélt. Összefoglalónk!

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége.

Budapesten lesz a helyszíne a nyugati világ csúcstalálkozójának

A beszélgetés elején Orbán Viktor miniszterelnök kérdésre válaszolva rámutatott: Budapest lesz a helyszíne november 7-én az Európai Politikai Közösség találkozójának, amely a nyugati világ csúcstalálkozója. Ezt a formációt Emmanuel Macron francia elnök találta ki, így ennek mentén a kormányfő arról tájékoztatott, hogy már egyeztetett is a rendezvény részletei kapcsán a francia elnökkel.

A kormányfő kérdésre válaszolva rámutatott: természetesen a főváros közlekeédésre is hatással lesz a nagyívű rendezvény. Mint fogalmazott: „amikor negyvenegy-néhány államfő berobog, akkor a közlekedés elnehezül, de azt kérem a budapestiektől, hogy ezt viseljék türelemmel és megértéssel, mert ez valójában a nyugati világ csúcstalálkozója lesz.”

A kormányfő hozzátette: ráadásul

kettő nappal leszünk az Egyesült Államok választása után, ami könnyen teremthet teljesen új helyzetet a világpolitikában.”

A gazdasági versenyképességről

Az Európai Unió gazdasági versenyképesség szempontjából hátrányba került, amelyből ki kellene mozdulni. Annak kapcsán, hogy egy ilyen helyzetben mint tehet Magyarország, Orbán Viktor miniszterelnök rámutatott: noha a keleti országok gazdasági sikerei lenyűgözőek, kulturálisan nem adaptálhatóak számunkra, a nyugati modellek pedig még draghi elnök szerint is megfeneklenek gazdasági szempontból, így a magyar kormányfő rámutatott:

Magyarországnak egy olyan gazdasági modellt kell kialakítania, amely a magyarok számára testreszabott, „amiben a magyarok jól érzik magukat, amiben tudnak teljesíteni, amiben elő tudják hívni saját maguk tehetségét.”

Mint a kormányfő hozzátette: „át kell venni mindent, ami jó Nyugatról, át kell venni mindent, ami jó Keletről,

semmit nem szabad átvenni sem Nyugatról, sem Keletről, ami nem jó nekünk. Az egyszerűség kedvéért ezt a gondolkodásmódot és politikát írjuk le úgy, hogy gazdasági semlegesség. Vagyis Magyarországnak a saját útját kell járnia”

– fejtette ki a kormányfő.

Az orosz-ukrán háború okozta kihívásokról

A szomszédunkban zajló háború kapcsán a kormányfő kérdésre válaszolva rámutatott: a második világháborúból győztesként kiekerült országok „egy teljesen új élménnyel szembesülnek: éppen elveszítenek egy háborút. Magyarország nem. Mert ez nem a mi háborúnk. Nem is szálltunk bele.” Vagyis

sikerült kimaradnunk az orosz-ukrán háborúból. Ha abból sikerült kimaradni, akkor egy elhibázott, háborús logikára épülő, rossz gazdaságpolitikából is ki lehet maradni”

– húzta alá a miniszterelnök.

Brüsszelben ldöntötték: bábkormány kell

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor miniszterlnök az Európai Parlamentben történtekre is kitért. Mint feildézte: Brüsszelben eldöntötték és a magyarok arcába mondták, hogy le akarják váltani a jelenlegi kormányt, és azt is elnöndötték, kit raknának a jelenlegi kormány helyére.

„Nekik bábkormány kell. beszéljünk egyenesen. Minden birodalom ilyen. A szovjetek is ilyenek voltak. Ők is egy olyan kormányt akartak Magyarországon, amelyre nemcsak befolyásuk van, hanem utasítást is tudnak neki adni. A brüsszeliek is ezt szeretik” – mutatott rá a kormányfő.

Mint részletezte: „jön egy telefon Brüsszelből, és azt kell mondani, hogy jawohl (vagyis igenis – a szerk.), és végre kell hajtani. Ezt szeretnék”. Azonban mint a kormányfő rámutatott:

tőlünk, magyaroktól az várható el, hogy ellenállunk egy ilyen nyomásnak, és nem akarunk bábkormányt, bábminiszterelnököt, bábállamot látni a független magyar állam és magyar kormány helyett.”

Orbán Viktor összegyűjtötte, milyen követeléseket fogalmazott meg Brüsszel Magyarország felé

A kormányfő még arra is kitért, hogy az elmúlt években milyen, a magyar gazdaságot érintő követeléseket fogalmazott meg Brüsszel Magyarországgal szemben. 

  •  Az alacsony, magyar SZJA helyett magasabb adót szeretnének látni.
  • Azt akarják minden egyes alkalommal, hogy a kormány vonja vissza a multikra kivetett adókat.
  • Folymatosan támadják a rezsicsökkentést.

Ennek kapcsán a kormányfő rámutatott: a magyar rendszernek köszönhetően 

mi adjuk a legolcsóbban adjuk a gázt meg a villanyt egész Európában”, Brüsszel szerint „ez nem jó, mert ennek a költségeit tekintélyes részben az ő cégeik viselik. Ezért folyamatosan, minden dokumentumban leírják, hogy ezt vonjuk vissza”.

  • Brüsszel „nyugdíjreformként” eltörölné a 13. havi nyugdíjat.
  • Az agrártámogatást állandóan csökkentenék, vagy elvennék.

Ha anged a magyar kormány, ha egy bábkormány van Magyarországon, nem az a kérdés, hogy ki a miniszterelnök, hanem hogy milyen következményei lesznek ennek az emberekre nézve. És ezek (a fent felsoroltak – a szerk.) súlyos dolgok. Aki ma a brüsszeliekkel öszeszűri a levet, az ezeket a programokat fogja végrehajtani”

– húzta alá a miniszterelnök.

Orbán Viktor: 2025-ben egy fantasztikus évet fogunk csinálni

A kormány gazdasági terveiről szólva a kormányfő rámutat: ha Trump elnök nyeri meg az Egyesült Államokban a választást, szinte biztosra mondható, hogy az orosz-ukrán háború nem fog kiterjedni. Ha nem ő nyer, sajnos folyamatos marad az eszkaláció veszélye, vagyis az államok pénze nem a gazdaságba, hanem a védekezésre fog fordítódni az egyes országokban.

A miniszterlenök aláhúzta, ha Trump elnök megnyeri az amerikai elnökválasztást, hazánknak remek esélye lesz arra, hogy a 2020 óta (Covid-járvány időeje – a szerk.) tartó gazdasági nehézségekből kilábaljon. Mint a kormányfő felidézte:

egészen 2019-ig egy egyenes vonalú, emelkedő pályán volt a magyar gazdaság. Ezt törte meg a Covid. A covid után bejött a háború, bejöttek a szankciók, bejött az infláció. Ebből anehéz, 4-5 éves szakaszból kell kiutat taláni és úgy érzem, hogy ez megvan.”

Amennyiben a gazdasági semlegesség talaján álllunk,

a kormány által összeállított 25 pontos akcióterv a 2025-ös évben fantasztikus eredményeket, és egy minden más európai országot meghaladó mértékű, három százalékot meghaladó gazdasági növekedést hozhat, a béremelés lehetőségével – mutatott rá a kormányfő.

A miniszterelnök rámutatott: habár sokan ezt gondolják, nem a kormány állapítja meg a béreket, hiszen ha rosszul állapítaná meg, tökremenne a gazdaság. Ezt a hibát úgy lehet elkerülni, ha „a munkaadók és munkavállalók tárgyalnak egymással”. Ezt a kormány mindig hagyta, ha kellett segített, de mindig teret biztosított arra, hogy ők jussanak egyetértésre.

„És ha ez megvan, akkor a kormány is belép ebbe, időnként elősegítve a megállapodást azzal, hogy adószabályokat változtat, előírásokat változtat, meg könnyít, egyik vagy másik félnek a helyzetén. És ebből kiekerekedik egy megállapodás. Legutóbb egy 6 évre szóló megállapodást hoztunk teő alá, ezek fantasztikus dolgok” – fogalmazott a miniszterelnök.

A jelenlegi tárgyalásokról szólva a kormányfő elárulta: „jól haladnak a tárgyalások a munkaadók és munkavállalók között, lesz itt egy egymillió forintós átlagbér belátható időn belül, és a minimálbért is 400 ezer forint magasságáig el tudjuk vinni a következő néhányévben. Nem egy év alatt, egy több éves bérmegállapodási program keretében.”

Ezért van szükség a Nemzeti Konzultációra

A kormányfő kérdésr válaszolva rámutatott: Magyarország méretéből fakadóan a kormányfő a brüsszeli tárgyalások során a magyar emberek akaratára tud hivatkozni. 

„És ha a magyar emberek azt mondják, hogy igen, gazdasági semlegesség és ebből kiinduló, önálló gazdaságpolitika, ebből kiindulva magasabb gazdasági növekedés, a magasabb gazdasági növekedés forrásait pedig használjuk a bérek növekedésére, meg a lakhatási kérdések, otthonteremtés kérdésére, ha ez megvan, akkor én ezt meg tudom védeni” – fejtette ki a miniszterelnök.

A Nemzeti Konzutáció megerősíti Magyarországot, mert megerősíti a kormányt, megerősíti a gazdaságpolitikát

és azt a kijelentést, hogy meg tudjuk csinálni, az nem egy kormányzati ígéret, hanem egy közös akarat lesz, amit utána a kormánynak végre is kell hajtania” – húzta alá Orbán Viktor.

Mint felidézte: „így csináltuk meg az 1 millió új munkahelyet. Abban is mindenki egyetértett, hogy jobb lenne, ha több munkahely lenne Magyarországon, de azt végre kellett hajtani, azt meg kellett csinálni. És az első konzultáció tartalmazta azokat a lépéseket, amely elvezett oda, hogy 1 millió új munkahelyet teremtetütnk.” A kormányfő szerint ugyanez volt a helyzet a migráció kapcsán is. Annak megállításához is kellett a magyar emberek akarata, támogatása.

Kérdésre válaszolva a kormányfő rámutatott arra is: Európában egyébként a migráció kapcsán továbbra is zajlik a harc a migrációpárti, és a hazánkhoz hasonlóan migrációellenes erők között, azonban az arány immár Magyarország véleménye felé erősödik.

A kormányfő péntek reggeli interjúját itt nézheted vissza:

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőNyugtalanító hír a látásromlásról és a magas koleszterinről
KövetkezőOrvostudományi áttörést érhettek el a cukorbetegség kezelésében
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza