Irak északi részében és Szíriában található „terrorista célpontok” ellen intézett támadást a török hadsereg az Ankarában elkövetett merénylet után, és 32 célpontot megsemmisített – közölte a török védelmi tárca szerda éjjel.

Szerdán a TUSAS török repülőgépgyártó vállalat székhelyénél követtek el merényletet, amelyben öten meghaltak és 22-en megsebesültek. Ali Yerlikaya belügyminiszter közlése szerint „nagyon valószínű”, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) állhat a terrortámadás mögött.

A terrorszervezetként nyilvántartott – Törökországban és Irakban tevékenykedő – PKK 1984 óta fegyveres felkelést folytat a kurd kisebbség függetlenségéért.

A védelmi tárca közlése szerint a válaszcsapásokban „számos terroristát semlegesítettek”, de pontos számot nem közöltek.

A minisztérium hangsúlyozta, hogy a török hadsereg a „jogos önvédelem” jegyében cselekedett, és mindent megtett annak érdekében, hogy polgári életekben és létesítményekben, illetve kulturális és természeti értékekben ne keletkezzen kár.

A minisztérium azt is jelezte, hogy folytatják a hasonló csapásokat a PKK ellen.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMár Erdélyben vannak a norvég vadászgépek
KövetkezőA legjobb Robert De Niro filmek 30-as listája – videók – 1. rész – 6 film bemutató eredeti nyelven – és 6 db teljes film magyarul!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza