Az orosz és az egyiptomi elnök a kazanyi BRICS-csúcstalálkozón folytatott megbeszélést.

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök támogatta a közel-keleti helyzet eszkalációjának azonnali visszaszorítását

– derül ki az egyiptomi vezető hivatalának közleményéből, amelyet az orosz és az egyiptomi elnök kazanyi BRICS-csúcstalálkozón folytatott megbeszélései után tettek közzé. 

A két elnök sürgős és azonnali tűzszünetre szólított fel Gázában és Libanonban, hangsúlyozva a deeszkaláció szükségességét, valamint az olyan gyakorlatok és intézkedések elkerülését, amelyek csak tovább súlyosbítanák a helyzetet a régióban

– áll a két vezető közös nyilatkozatában melyet a TASS idézett. Az egyiptomi elnök megismételte, hogy 

meg kell könnyíteni a Gázai övezetben élők számára a humanitárius segélyek eljuttatását.

Azt is hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja Libanon támogatását és szuverenitásának, biztonságának és stabilitásának megerősítését.

A két vezető több nemzetközi kérdésről egyeztetett, elsősorban az orosz–ukrán válságot vitatta meg. 

Esz-Szíszi elnök aláhúzta Egyiptom álláspontját, amely a diplomáciai megoldások és a válságok politikai rendezése mellett száll síkra párbeszéd útján, a nemzetközi béke és biztonság fenntartása és a népek erőforrásainak megőrzése mellett

– olvasható a közleményben.
A 16. BRICS-csúcstalálkozót, amely a szövetségben betöltött orosz elnökség kulcsfontosságú eseménye, október 22–24. között tartják Kazanyban. A BRICS-csoportot 2006-ban Brazília, Oroszország, India és Kína alapította, Dél-Afrika 2011-ben csatlakozott hozzá. 2024. január 1-jén Egyiptom, Etiópia, Irán, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek váltak teljes jogú tagjává. A kazanyi csúcstalálkozó lesz az első, amelyen a szövetség új tagjai részt vesznek. Több mint harminc ország képviselőit várják.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőÁll a bál, Imane Helif elképesztő bejelentést tett
KövetkezőJövő héten jöhet az első hó Magyarországra
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza