Hirmagazin
Image default
1956

Kínos bakik Magyar Péterék rendezvényén

A vártnál kevesebben gyűltek össze Magyar Péter október 23-i megemlékezésén a Bem téren. A politikus láthatóan idegesen, remegő hangon kezdte el mondandóját, amibe bele is bakizott. A Tisza Párt rendezvényén ott volt Fekete-Győr András is, akit nemrég ítéltek el jogerősen.

Helyszíni tudósítónk szerint néhány ezren, a vártnál kevesebben gyűltek össze Magyar Péter október 23-i megemlékezésén a Bem téren. A hallgatóság megtöltötte a teret, de elég szellősen álltak az érdeklődők.

POY_4010
Magyar Péterék megemlékezése a Bem téren Fotó: Polyák Attila

Korábban már írtunk róla, hogy a Tisza Párt nem véletlenül dönthetett a helyszín mellett, ugyanis a fő szempont az volt – okulva a köztelevíziónál tartott tüntetés kudarcából –, hogy kevesebb ember is soknak tűnjön. Mind a Bem, mind pedig a Széna tér megfelel ezeknek a szempontoknak, hiszen még egy mérsékeltebb érdeklődés mellett megtartott rendezvény esetén is úgy tűnik majd, hogy zsúfoltak a helyszínek.

Mint köztudott, Magyar Péter legutóbbi, a közmédia óbudai székháza elé szervezett tüntetése egyértelműen kudarcnak tekinthető. A százezresnek remélt tömeg helyett nagyjából háromezren gyűltek csak össze a Kunigunda útján.

További Belföld híreink

Bakik a helyszínen, furcsa logika

Magyar Péter három óra után nem sokkal a felállított színpadra lépett, és arra kérte a rendőrséget, hogy állítsák le a villamosközlekedést a Bem téren. A műsorvezető azt mondta, hogy Magyar Péter meglepetéssel készült. Nemsokára kiderült: a meglepetés az, hogy Magyar Péter felolvassa Márai Sándor Mennyből az angyal című versét.

A politikus láthatóan idegesen, remegő hanggal kezdte el az olvasást, amibe bele is bakizott. A tömeg megtapsolta, majd a műsorvezető az „árad a Tisza” szlogent dobta be, amit többször megismételtek.

A Tisza Párt elnökét a lengyel Polgári Platform EP-képviselője, Michał Wawrykiewicz követte a pódiumon. A tolmács lendületből lengyelről lengyelre fordított, aztán nevetett egyet, majd áttért a magyarra.

– Jó látni és hallani a szabadságot, ami a levegőben is érezhető

– emelte ki a képviselő, aki néhány mondattal később – logikailag összezavarva a jelenlevőket –  már diktátornak nevezte Magyarország miniszterelnökét. – Péter azért hívott meg engem, hogy támogassak a rezsim ellen minden magyar embert – tette hozzá, majd elmondta, szerinte a Tisza Párt győz majd 2026-ban. A beszéde végén angolra váltott, a szabadságról és a békés forradalomról beszélt.

– Szabad Magyarországot

– zárta gondolatait a lengyel politikus. A Bem József téren ott volt Fekete-Győr András is, akit nemrég ítéltek el jogerősen.

A megjelentek elindultak a Bem József térről a Széna térre. A leállított villamosforgalom újraindult helyszíni tudósítónk tájékoztatása szerint.

Mandiner arról is beszámolt, hogy a tiszások pénzért árulják a lyukas zászlókat, amelyek közösségi oldalak szerint a nemzeti ünnepen pólók és pulóverek között kaphatók.

Facebook-post

További Belföld híreink

Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Polyák Attila)

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A szabadságért mindig küzdeni kell, ez az ’56-os üzenet – videó

Géza

Orbán Viktor: Brüsszel bábkormányt akar a nyakunkba ültetni – videó, galéria

Géza

A 20. századi magyar történelem egyik legjelentősebb eseménye 500/1000 finomságú ezüst ötvözetből készült emlékérmen

Géza
Megszakítás