AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2024 DÍJ elnyeréséért

A pályázatot a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte. Az Év Széchenyi Vállalkozása Díj egy olyan kitüntetés, mely a nyertes számára kiemelkedő társadalmi és szakmai elismerést jelent. 

Az „Év Széchenyi Vállalkozása 2024 Díj” fővédnöke: Dr. Nagy István agrárminiszter úr.

Díjak

  1. AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2024 FŐDÍJ

három kategóriában kerül meghirdetésre:

  • az évi ötven millió Forint alatti,
  • az évi ötven és ötszáz millió Forint közötti,
  • az évi ötszáz millió Forint fölötti árbevétellel rendelkező pályázat benyújtása esetén.

A díj odaítélésénél a vállalkozások 2023. évben elért teljesítményének három területét – a termelékenységet, a társadalmi felelősségvállalást és az újítási készséget – vizsgáljuk. Az Év Széchenyi Vállalkozása Fődíjat azok kaphatják, aki a három területen összességében a legjobb teljesítményt nyújtották.

  • AZ ÉV FELELŐS SZÉCHENYI ÜZLETI VÁLLALKOZÁSA 2024 DÍJ az Agrárminisztérium támogatásával

három kategóriában kerül meghirdetésre:

  • az évi ötven millió Forint alatti,
  • az évi ötven és ötszáz millió Forint közötti,
  • az évi ötszáz millió Forint fölötti árbevétellel rendelkező pályázat benyújtása esetén.

 A díjra azon üzleti vállalkozások pályázhatnak, akik kimutatható módon (azaz idő, energia és pénzügyi ráfordítással) tudatosan tesznek a felelős üzleti magatartás megvalósulásáért, azaz a vállalat külső és belső környezetéért társadalmi, gazdasági és kiemelten környezetvédelmi szempontból. Törekednek rendszerint mérsékelni a vállalkozás karbon-lábnyomát, van erre külön programjuk. A munkavállalói jóllét érdekében törekednek biztosítani a munka és magánélet egyensúlyát, illetve támogatják a hátrányos munkavállalói csoportokat. Aktívan törekednek környezetük pozitív befolyásolására, akár felelős üzleti magatartásuk kommunikációjával, akár beszállítóik értékrendjének formálásával.

  • AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2024 VIDÉKFEJLESZTÉSI DÍJ

az Agrárminisztérium által alapítva 

  • AZ ÉV LEGSIKERESEBB SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA – LEGSIKERESEBB FIATAL VÁLLALKOZÓ 2024 DÍJ az Agrárminisztérium támogatásával

A díjra azon fiatal vállalkozók pályázhatnak, akik a pályázat benyújtásakor 30. életévüket még nem töltötték be, a vállalkozást saját maguk alapították, és abban jelenleg is többségi tulajdonnal rendelkeznek. A díj odaítélésénél a legfontosabb szempont, hogy a vállalkozás olyan egyedi, innovatív ötletet valósítson meg, amely magában foglalja a jövőbeli fejlődés lehetőségét is, illetve feltétel az is, hogy legyen már lezárt üzleti éve, amely alapján értékelni lehet, illetve az, hogy az utolsó lezárt üzleti éve ne legyen veszteséges.

  • AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2024 MOBILITÁSI DÍJ

az Agrárminisztériummal közösen

 A díjra azon üzleti vállalkozások pályázhatnak, akik az utolsó lezárt üzleti évükben, gazdasági tevékenységük során, egy munkavállaló esetében minimum 8 hónapon keresztül, elősegítették a munkavállalói mobilitás megvalósulását mobilitási támogatások megvalósulásán keresztül. Helyközi utazás támogatásán, csoportos személyszállításon, illetve lakhatási támogatás biztosításán túl lépéseket tettek a munkaerő toborzás során a mobil munkaerő megszerzésére, illetve később annak megtartására.

  • AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2024 INNOVÁCIÓ DÍJ
  • AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2024 TERMELÉKENYSÉG DÍJ
  • AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2024 TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS DÍJ

A pályázók tevékenységét ezen a három területen külön is értékeljük és az egyes területek legjobbjait díjazzuk.

Pályázóink között várjuk azon cégek jelentkezését, amelyek szeretnék méltatni cégen belül a nagycsaládos férfi/női vezetőiket.

  • AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2024 A CSALÁD KÜLÖNDÍJA

Ebben az évben a Széchenyi család szeretné elismerését kifejezni és díjazni, a környezetvédelem terén aktív vállalatok és az általuk támogatott civil szervezetek tevékenységét, akik kiemelkedő munkát végeznek az ismeretek átadásában, a közvélemény formálásában, valamint az ökológiai károk enyhítésében és megelőzésében.

Ezen szervezetek példamutató tevékenysége hozzájárul a fenntartható jövő kialakításához,  értékelésükkel kívánjuk elismerni és támogatni erőfeszítéseiket a környezetvédelem terén. Az elismerés ösztönözni kívánja a további pozitív változást és ökológiai tudatosság terjedését a társadalomban. A vállalatokat és civil szervezetek ez irányú tevékenységét egyaránt díjazni kívánjuk.

Minden nem díjazott pályázó részére átadásra kerül Az Év Széchenyi Vállalkozása 2024 oklevél.

A pályázók köre

A pályázat nyilvános. Pályázatot nyújthat be minden olyan vállalkozás, gazdasági szervezet, amely magyarországi bejegyzett székhellyel rendelkezik, és elsősorban Magyarországon fejti ki gazdasági, üzleti tevékenységét. Valamint már legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkezik.

Pályázati nevezési díj:  

  • évi 50 millió Forint összárbevétel alatt a pályázat díjmentes
  • évi 50 és 500 millió Forint közötti összbevétel alatt 100.000,- Ft, azaz Százezer Forint nevezési díj
  • évi 500 millió Forint összbevétel felett 300.000,- Ft, azaz Háromszázezer Forint nevezési díj

Pályázati nevezési díj fizetési számlaszáma: OTP Bank 11713081-20013530

A pályázatok értékelésének rendszere

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány három tagú zsűrit kért fel a pályamunkák értékelésére. A zsűri a vállalkozások mérlegéből és eredmény-kimutatásából származó, illetve a cégek HR vezetőjétől bekért adatokból állapítja meg a termelékenységet. A pályázók ezen kívül közvetlenül is átadnak a zsűrinek információkat, melyekből a zsűri értékelni tudja az egyes pályázók társadalmi felelősségvállalás területén nyújtott teljesítményét. Az innovációs aktivitás értékeléséhez szintén a cégek által szolgáltatott adatok alapján történik az értékelés, melyekből 3 mutatót számol ki a zsűri. Igyekeztünk olyan mutatókat alkalmazni, melyek lehetővé teszik a különböző profilú és méretű vállalkozások összemérhetőségét.

Regisztráció: REGISZTRÁCIÓS ŰRLAP beküldésével, kérdés esetén emailben [email protected] email címen.

A jelentkezést követően küldjük meg a pályázati űrlapot.

Pályázat díj fizetése és szerződéskötés határideje: 2024. október 25.

A beadás feltétele a szerződés megkötése és a díj befizetési igazolásának megküldése a megadott email címre, legkésőbb a pályázat benyújtását megelőző napig.

Dokumentáció beadása a meghirdetéstől folyamatos, a befogadás lezárása: 2024. október 25.

Pályázók értékelésének, minősítésének ideje: 2024. október 25.- november 04.

Pályázók tájékoztatása az eredményről: 2024. november 06.

Díjátadás időpontja: 2024. november 15. Péntek, 11:00 óra

Díjátadás helyszíne: Egyeztetés alatt

A pályázati felhívás PDF-ben, Hirmagazin.eu

.. Ha valami nem tiszta, Őt kereshetitek meg: Sok sikert kívánok nektek!

Varga István / Varga-Márfy Kft. társtulajdonos

+36309443650

Köszönjük megtisztelő érdeklődésüket. Várjuk jelentkezésüket, sikeres részvételt kívánunk!     

Gróf Széchenyi Család Alapítvány                

Hirmagazin.eu

ElőzőFelejtsd el a palatáblát, vagy a krétaport: innovatív lehetőségek a hatékony tanulásért
KövetkezőA szabadságért mindig küzdeni kell, ez az ’56-os üzenet – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza