Hirmagazin
Image default
Kiemelt külföldi hírekKülföld

Mindig a szelfizésből van a tragédia – Három tinilány lencsevégre kapta a saját haláluk pillanatát

Három tinédzser épp egy közös szelfit készített, amikor egy vonat halálra gázolta őket. Az eset 13 éve történt, azonban a megrázó fotó most került nyilvánosságra.

A lányok 13-15 évesek – a sineken fotózkodtak, és érthetetlen okokból nem vették észre a közeledő vonatot. 

A róluk készült képen is látható a közeledő vonat hatalmas fénnyel égő világítása.

Az Unilad tette közzé a lányokról készült utolsó fotót, amelyen a jobb felső sarokban látható a közeledő vonat, ami másodpercek múlva halálra gázolta a három lányt. Az esettel kapcsolatban a vonat kalauza így emlékezett vissza a lapnak:

Rettegve figyeltük őket, ahogy közeledtünk. Körülbelül 12 másodpercig láttuk őket, mielőtt eltűntek a szemünk elől, a vonat pedig ment tovább előre. Próbáltuk minden módszerrel felhívni a figyelmüket a veszélyre, de nem sikerült.

Ripost szerint kiderült az is, hogy a lányok szántszándékkal szelfiztek a síneken. Az egyikük még a Facebook-oldalára is posztolta, hogy milyen jó érzés a vonatokkal fényképet készíteni.

Twitter-post

A három lány olyan súlyos sérüléseket szenvedett a baleset során, hogy kettejük még a helyszínen, a harmadik lány pedig később a kórházban halt meg.

Korábban írtunk róla

Egy Kairóba tartó személyvonat hátuljába csapódott egy mozdony Egyiptom déli részén. Rengetegen megsérültek, a balesetnek halálos áldozata is volt. Azt megelőzően pedig Indiában siklott ki 12 vasúti kocsi, amikor egy személyvonat egy álló tehervonatba csapódott.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Zelenszkij elégedetlen az USA-val: Vita az ukrán ásványkincsek felett.. – Írd meg a véleményedet erről!

Géza

A 64 éves Gareth Delbridge és az 58 éves Michael Spike Lewis olyan karbantartási munkálatokat végeztek, amelyekről senki nem szólt nekik, hogy már nem kell megcsinálniuk. Életükbe került (18+)

Géza

Támadás történt Ausztriában, Villachban: négy sérült, egy fiatal fiú életét vesztette.. (18+)

Géza
Megszakítás