Patkány, mint házi kedvenc: szeretik a gazdájukat és van kedvenc ételük is!

Nagypál Tamara, a Jászberényi Állat- és Növénykert gondozója nem tartozik azok táborába, akik borzonganak a félelmet keltő állatoktól. Ezt bizonyítja, hogy házi kedvencként két csuklyás patkányt és egy görényt tart otthonában. Mogyi, Mandula és Jason történetét a jászberényi gyerekek is megismerhették az Állatvédelmi Témahét keretében tartott interaktív programon.

– Nem félek a patkányoktól, bátran megsimogatom Mogyit és Mandulát – kiállított fel egy ötödik osztályos lány a jászberényi állatkert „kézből” nevelt állatok című előadásán, melyet az Állatvédelmi Témahét keretében tartottak október 11-én. Az országos programsorozat felhívta a figyelmet az állatokkal való felelős bánásmódra, a környezettudatosságra és a természet védelmére. 

patkány
Nagypál Tamara, a jászberényi állatkert gondozója Mogyi és Mandula történetét keresztül hívta fel a gyerekek figyelmét a felelős állattartásra. A csuklyás patkány testvéreket félelem nélkül simogatták meg a diákok 
Fotó: Pesti József

Ki hitte volna, hogy egy patkány is nagyon ragaszkodik a gazdájához 

Nagypál Tamara állatkerti gondozó elsőként saját házi kedvenceit, Mogyit és Mandulát, a két csuklyás patkányt mutatta be a gyerekeknek.

– Sokan vásárolnak mostanában patkányt az otthonukba, mert jó fejek, borzasztó okosak és szeretik a gazdájukat. Nagyon fontos, hogy a leendő gazdi tisztában legyen azzal, hogyan kell felelősen tartani az állatot. Mivel a patkányoknak nagy a mozgásigényük, oda kell figyelni, hogy tágas helyet biztosítsunk számukra.

Azt is tudni kell, hogy társas állatok, ezért legalább kettőt kell tartani, mert rosszul viselik a magányt

– hívta fel a diákok figyelmét a tudatos és felelős állattartásra Nagypál Tamara, aki egy hirdetésben bukkant rá a csuklyás patkány testvérpárra.

Mint mondta: problémát jelent, hogy vannak olyan felelőtlen tulajdonosok, akik nem tudnak mit kezdeni a szaporulattal és kirakják a kézből nevelt patkányokat az utcára, ahol rengeteg veszélynek vannak kitéve.

Az interaktív előadáson a gyerkőcök azt is megtudhatták, hogy a patkányok mindenevők, Mogyi és Mandula kedvence a mogyoró, a tejföl és a joghurt. Már lehet kapni olyan speciális tápszert, melyet a patkányok számára fejlesztettek ki. A bemutató közben igazán bátrak volt a jászberényi Bercsényi Miklós Általános Iskola ötödikes diákjai, hiszen félelem nélkül simogatták meg Mogyit és Mandulát. 

patkány
Imádták a gyerekek az interaktív bemutatót, melyen Jasont, a lakásban tartott mentett görényt is megismerhették 
Fotó: Pesti József

Végül jóra fordult Jason, a mentett görény sorsa 

A foglalkozáson előkerült Jason, a mentett görény is.

– Nagyon rossz állapotban találta meg egy hölgy, aki behozta az állatkertbe. Jason egy hónapig volt az állatorvosnál, borzalmas fájdalmai voltak, de szerencsére meggyógyult. Virgonc állat, naponta 3-4 órát kell vele foglalkozni, igényli a játékot.

Jason nem tudja, hogy neki egyébként patkányokra kellene vadászni.

– Amikor elengedem a szobában, megszagolja ugyan a patkányok ketrecét, de már szalad is tovább – mesélte a hosszú nyurga állatról Nagypál Tamara.

Érdekességként említette, hogy a görények nagyon mélyen alszanak. Alapvetően húst esznek, a zöldséget és a gyümölcsöt nem tudják megemészteni.

De hangsúlyozta: Csak azt tartson a lakásban görényt, aki el tudja viselni a borzasztó görényszagot. 

Az Állatvédelmi Témahét keretében szeptember 30. és október 13. között rengeteg állatjóléttel, állatvédelemmel, környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos előadás várta az érdeklődőket a Jászberényi Állat- és Növénykertben. A látogatók megismerhették többek között mókás társállataink, a papagájok világát, a zooban élő kisemlősök, nagyragadozók és hüllők mindennapjait. A szakemberek az állatmentés gyakorlatába és a műzsákmány elkészítésébe is beavatták a nagyközönséget. 

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőDie Welt: A számok Orbán Viktort igazolják
KövetkezőCharlie Hebdo-merénylet: egy nap, amely megrázta a világot
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza