A kormány döntött arról, hogy az új gazdaságpolitika legfontosabb pilléreiről Nemzeti Konzultációt indul. Az is eldőlt, hol beszél Orbán Viktor október 23-án.

A frakció kérésére a kormány tegnap döntött arról, hogy az új gazdaságpolitika legfontosabb pilléreiről Nemzeti Konzultációt indít – mondta Gulyás Gergely a szerdai Kormányinfón. Ez azért is szükséges a miniszterelnökséget vezető miniszter szerint, mert senki nem vitathatja, hogy a világ megváltozott, a változáshoz pedig Magyarországnak is alkalmazkodnia kell . Hozzátette: ennek kulcsa továbbra is a munka alapú gazdaság. 

– Most is rekordszinten vagyunk, 1,1 millióval többen dolgoznak, mint 2010-ben. Ennek a megőrzése, ha lehetséges a további bővítése a magyar gazdaságpolitika szilárd alapja – szögezte le. Gulyás tájékoztatása szerint továbbra is a növekedésre kell koncentrálni, annak ellenére is, hogy Németországban az idei évben valószínűleg recesszió lesz. Ennek kapcsán megjegyeztet azt is, hogy a szomszédos Ausztriában a világháború utáni évek óta nem volt olyan csökkenés mint most. A miniszter tájékoztatása szerint nyugatról és keletről is várjuk a befektetéseket.

Gazdaságpolitikai akcióterv indul

 

A kormány a tegnapi ülésén a költségvetés előkészítéseként folytatta a gazdaságpolitika új elemeinek kidolgozását, vagyis egy új akciótervet fogadtunk el, amely azt is szolgálja, hogy a magyar gazdasági növekedés 3-6 százalék között legyen

 – jelentette ki a miniszter, majd azzal folytatta: 

a kormány cálja, hogy a gazdasági növekedés a társadalom lehető legszélesebb rétegeit érintse, különösen a magyar családokat, a kis – mikro és közepes válallalkozásokkal. Ez az akcióterv három pilléren nyugszik: a jövedelmek vásárlóerejének növelése, a megfizethető lakhatás kialakítása, a harmadik pedig a Demján Sándor program, amely célja a kis és közepes vállalkozások megduplázása. Ez három pillér összesen 21 intézkedést tartalma. A jövedelmek vásárlóerejének növelését a kormány három intézkedéssel támogatja: törekszünk arra, hogy hosszútávú, kiszámítható, lehetőleg három éves bérmegállapodást kössünk, amely lehetővé teszi, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős emelésével úgy kerüljön sor, hogy az egész ország érdekeit szolgálja és összhangban legyen a magyar kormány érdekeivel is

 – részlezte Gulyás Gergely.
A miniszter beszélt a munkáshitelről is, valamint szólt a gyermekek uán járó személyi jövedelem adó kezdezményről, amelyet megdupláznak: előbb 50 százalékkal, majd további 50 százalékkal 2026 januárjától.

Válaszok a lakhatási problémákra

Azt is látjuk, hogy Budapest súlyos lakhatási problémákkal küzd, amely elsősorban a főváros feladata lenne, de azt a vagyont, amit Tarlós Istvántől megörökölt  felélte. A kormány a magánszálláshely szolgáltatást, vagyis az AirBnb-t szigorítani akarja, erről nincs még döntés, de meg kell vizsgálni, hogy a lakbérek robbanásszerű növekedése mennyivel járult hozzá. A lakás bérleti díjakat is megvizsgáljuk, és bár nem akarunk kommunista gyakorlatokat bevezetni, indokoltnak tartjuk, hogy megvizsgáljuk

 – sorolta.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette, 

a kormány szeretné, ha a lakhatási feltételek országszerte javulnának ezért, vidéki otthonfelújítási programot indítanak, és a Széchnyi pihenőkártyára érkező összegek 50 százalékának átmeneti, lakásfelújításra is lehet használni, de az önkéntes nyugdíjmegtakarítások opcionális önkéntes megtakarítás is fordítható majd lakásfelújításra. Gulyás Gergely bejelentette: 5 százalékos lakáshitel kamatplafont fognak bevezetni. 

Demján Sándor-program

 

Meghirdetik a kis- és közepes vállalkozásoknak a Demján Sándor-programot.

 – Az ő támogatásuk a bérek növekedéséhez is hozzá tud járulni – jelentette ki. Gulyás Gergely elmondta:

 tőkefinanszírozási programot is indítanak, ez segíteni fogja az új beruházásokat és fejlesztéseket. A kis- és közepes vállalkozások beruházást érintő támogatási programját is elindítják. A digitalizációt forrásokkal is segítik. Széchenyi Kártya Program esetében az éves kamatát 3 százalékra csökkentik. Az Eximbank exportösztönző programját újraindítják, kifektetési program is indul. A hazai kkv-kat érintő uniós programot és kifizetéseket felgyorsítják, valamint segítenek az adminisztrációcsökkentésben, például a kötelező könyvvizsgálati értékhatárt növelni fogják. 

Azt is hozzátette, hogy a 21 intézkedés részleteit kidolgozzák, és arra törekednek, hogy ezek többsége január elsejével hatályba lépjen. 

Folytatódnak a  beruházások

 

Vitályos Eszter arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban több mint 136 milliárd forint összegben valósultak meg beruházások Magyarországon.

Bizarr telexes kérdés

A Telex újságírója bizarr, obszcén kérdéssel érkezett a Kormányinfóra, és az érdekelte, hogy Gulyás Gergely megigazította-e már nyilvánosan a péniszét, utalva a TV2 egy riportjára, amely Magyar Péter kifogásolható viselkedését taglalták. Az újságíró perceken át provokálta a miniszterelnökséget vezető minisztert, aki nyomatékosította, ez az ügy nem tartozik rá. Gulyás Gergely leszögezte, noha nem tartja színvonalasnak az ehhez hasonló tudósításokat, ahol Magyar Péter nemiszervét taglalják, a kormány  azonban nem szól bele a magyar sajtó szabadságába és így a műsorok szerkesztésébe sem. Emlékeztette, a Mónika show vagy a különféle valóság show-k sem feltétlenül a kereskedelmi televíziók színvonalas, keresztény értékrendű produkciói, mégsem szólalt fel ennek kritizálása miatt. A csörtének végül Vitályos Eszter vetett véget és átadta a szót a köztévének.

Tizenegy kérdésben konzultálhatunk december 20-ig

Kérdésre a tárcavezető elmondta: 

a nemzeti konzultáció 11 kérdésből áll, ezeket a héten ismertetik majd. A nemzeti konzultáció november és december között zajlik majd és december 20-ig lehet majd visszaküldeni.

 Gulyás Gergely kifejtette: mind gyorsforgalmi, mind gyorsvasútat akarnak építeni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.  A miniszter szerint az a kérdés, hogy a rendes vasúthálózatba kell-e bekapcsolni, vagy egy célvasutat kell létrehozni. A tárcavezető leszögezte, gyorsan dönteni kellene, utána indulhat a tervezés, engedélyezés. A reptérhez vezető gyorsforgalmi út megtervezhető és megépíthető tájékoztatása szerint.

Gulyás Gergely leszögezte, a 13. havi nyugdíjat jogi formába is úgy öntik, hogy ne lehessen eltörölni, az bármilyen brüsszeli vagy nemzetközi minősítő által intézett támadás ellenére is meg fog maradni.

Ez nem Brüsszel vagy a Néppárt dolga

Az ATV is az iránt érdeklődött, hogy lesz-e hivatalos válasza a kormánynak az Európai Néppárt közösségi oldalán való, Orbán Viktorral kapcsolatos bejegyzésére, Gulyás Gergely kifejtette: a néppárti üzenetre a kormány hivatalos válasza, hogy megvédi az ország szuveneritását. 

Szerintünk az a fontos, hogy a magyar választók dönteni tudjanak abban, ki kormányozza az országot, ki képviselje az akaratukat és véleményüket a közéletben. Az nyilvánvaló, hogy az Európai Néppárt bejelentette azt az igényét, hogy valaki mást szeretne látni a magyar kormányfő helyén, a magyar választók viszont másképp gondolják, ez a szép a demokrációban, hogy nem Brüsszelből, Washingtonból vagy Moszkvából irányítják az országot és döntenek arról, ki vezesse Magyarországot. Köszönjük a véleményét a Néppártnak, de nem illetékes a kérdésben 

– összegezte.

Magyar Péter és a szuverenitás

A Magyar Nemzet kérdésére Gulyás Gergely elmondta, az, hogy Magyar Péter lemondana hazánk szuverenitásának egy részéről, nem meglepő. – Amikor hazánk belépett az Európai Unióba, akkor Magyarország elfogadta, hogy a szerződések szerint működik. – Ehhez képest nem több szuverenitást kell átadni, hanem, amit lehet visszaszerezni, mert az Európai Unió azt a gyakorlatot folytatja, hogy nem tartja be a szerződéseket és egyre több hatáskört próbál meg magához vonni. Az egy teljesen téves álláspont, hogy nekünk bármiről le kellene mondani,  hogy pénzt kapjunk, mert ezek a pénzek nekünk járnak. Nem kevesebb, hanem több szuverenitásra van szükségünk – jelezte.

A miniszter szólt Magyar Péter mentelmi jogának kérdésében is, szerinte a Tisza Párt elnöke Brüsszel markában van, a kegyeiket kell keresnie, hogy ne tudják felelősségre vonni egy köztörvényes lopás miatt.
A nemzeti konzultációval kapcsolatban a miniszter elmondta, mindenkit arra kérnek, fontolja meg, hogy kitölti-e és aki megteszi, annak megköszönik, mert minden részvétel erősíti a demokráciát. 

Kettős mérce

A Magyar Fórum újságírójának kérdésére a miniszter elmondta, szerinte a jogállamiság csak, mint politikai fegyver létezik, nincs jelentősége, hogy ki tartja be a jogszabályokat és csak a nekik nem szimpatikus országokkal szemben fenyegetésképp használják. 

Ukrajna esetében a kisebbségi jogok terén oda sem tértek vissza, ahol 2015-ben voltak, ami minimális elvárásunk, hogy Ukrajnával bármilyen uniós párbeszédet támogassunk. Az uniót viszont ez nem zavarja és nem áll ki az őshonos nemzeti kisebbségekért 

– jegyezte meg.

Pár héten belül megállapodnak

Újságírói kérdésre Gulyás Gergely nyomatékosította, 

a garantált bérminimumról és a minimálbérről három éves megállapodást szeretne kötni a kormány a munkaadókkal és munkavállalókkal, a tárgyalások jelenleg is folynak, reményei szerint pár héten belül megszületik a megállapodás.

Jelezte a kormány új gazdaságpolitikai stratégiájához több százmilliárdos nagyságrendű kifizetéssel számolnak, melyre a jövő évre tervezett 3-4, esetleg 5 százalékos gazdasági növekedés szolgál fedezetül.

A kormány előtt lévő vasúti stratégiáról elmondta, a jövő évtől 800 milliárd forint áll rendelkezésre a vasútfejlesztésre.

Arra, hogy 2025-ös költségvetésben a lesznek-e takarékossági intézkedések, a miniszter azt mondta, a megszorítás a balliberális kormányoknál ismert dolog. – Az, hogy az állam magán takarékoskodik, az okos dolog, de megszorításokra nem kell számítani – szögezte le, egyben jelezte, a költségvetés december 20-án zárul le, egy napon a nemzeti konzultáció leadási határidejével.

Itt beszél majd Orbán Viktor

Gulyás Gergely újságírói kérdésre bejelentette: 

Orbán Viktor október 23-án, az 1956-os forradalom- és szabadságharc kitörésének 68. évfordulóján Budapesten, a Millenárison mond beszédet délelőtt 11 órakor.

Facebook-post/videó

Borítókép: Gulyás Gergely (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Forrás

Hirmagazin.eu