A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020–2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az áfa, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.

Minden évben több adó

2020-ban 15 812,9, 2021-ben 17 573,1, 2022-ben 20 601,8, míg 2023-ban a 4 évvel ezelőttinél közel 60 százalékkal többet, 23 802,3 milliárd forint adót szedett be a NAV.

A 2020-as év adóbevételeinek alakulását jelentősen befolyásolta a Covid–19 járvány gazdasági szereplőkre gyakorolt negatív hatása, és az azok kezelésére hozott gazdaságvédelmi intézkedések.

2021-ben a növekedés legfőbb oka – a mérsékelt bázisadatokon túl – a termelői és fogyasztói árak emelkedése volt, ezen kívül az év második felében, a járványhelyzet javulásával a gazdálkodási feltételek pozitívan változtak.

A 2022-es bevételekből a jelentős többlet részben ebből származik:

  • a foglalkoztatáshoz kötődő adónemek vártnál magasabb teljesítéséből (prognózist meghaladó bérnövekedés és kedvező munkaerőpiaci folyamatok).
  • a vártnál magasabb inflációs és belsőfogyasztási-pályából (az áfaelőirányzat több, mint 1 000 milliárd forinttal teljesült túl); valamint
  • a 2022-es adóintézkedésekből, extraprofitadókból

A NAV bevételeinek összege 2023. év végén 23 802,3 milliárd forint volt, amely 3 200,4 milliárd forinttal, 15,5 százalékkal haladta meg 2022. azonos időszaki nettó bevételét.

Az áfa a figyelem középpontjában

Az ellenőrzési megállapítások leggyakoribb adóneme a vizsgált időszakban az áfa volt. 2020-ban a megállapítások 87,35 százaléka volt áfával kapcsolatos, 2021-ben ez a szám 89,5 százalék volt, míg 2022-ben már 90,6 százalékra emelkedett az áfával kapcsolatos megállapítások száma. A 2023-as évben ez a szám újra inkább a 2020-as értéket közelítette meg (87,4%).

Tarolnak az iparjogvédelmi csalások

A vizsgált években ugyanaz a három típus tette ki a feltárt jogsértések legnagyobb, legalább 70 százalékát. A költségvetési csalások aránya fokozatosan csökkent az idő előre haladtával, a csődbűncselekmények száma stagnált, ám az iparjogvédelemmel kapcsolatos bűncselekmények száma nagymértékben növekedett 2020-hoz képest.

Forrás nyomán

Hirmagazin.eu

ElőzőSzijjártó Péter szerint óriási baj van
KövetkezőNAV helyszíni ellenőrzések: ezeken a helyeken várhatóak a NAV munkatársai!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza