A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség 2024. augusztus 3-án folytatólagosan elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 26 esztendős büntetlen előéletű jászkiséri fiatalemberrel szemben. 

A vád szerint a vádlott tavaly ősszel arra vállalkozott, hogy segít egy idős jászkiséri lakos ház körüli munkájában. A házigazda nem gondolt arra, hogy akit ideiglenesen felfogadott, az a munka végeztével nem lesz elhagyni az ingatlanját. Az ifjú ugyanis önkényesen beköltözött a lakóhelyére. És arra sem, hogy az élete is veszélybe kerül. Pedig ez történt.

Önkényesen beköltözött
Dr. Nagy Orsolya bírónő (szemben)  első fokon hozott ítéletében elhangzott: a vádlott (háttal) önkényesen beköltözött a sértett házába, majd az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletét kimerítve bántalmazta őt
Fotó: Mészáros Géza

Az illető 2023 októberében, a bérmunkája végeztével nem távozott el abból a házból, ahol befejezte a javítási feladatait. A tulajdonos akarata ellenére azonnal be is költözött az idős férfi házába. A házigazda megpróbálta a „kakukkmadarat” elzavarni, aki nem hogy „kirepült” volna, de meg is fenyegette, majd meg is ütötte a vendéglátóját. A tavalyi év novemberében két alkalommal is megverte és megrugdosta a szerencsétlenül járt idős embert. November 9-én és 10-én is többször ököllel ütötte, majd lábbal megrúgta az áldozatát. A bántalmazás olyan súlyos volt, hogy 2023. november 11-én mentőt kellett hívni a bácsihoz, akit kórházba szállítottak, ahol életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta.

A vádlott elismerte, hogy önkényesen beköltözött hozzá, majd meg is verte a házigazdát

A büntetőügyben 2024. október 11-én előkészítő ülést tartottak a Szolnoki Törvényszéken. Miután az ügyész ismertette a vádiratot és a három és fél év börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, a vádlott dr. Nagy Orsolya bírónő előtt beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyalási jogáról. Csupán szerényebb mértékű büntetés megállapítása miatt jelentett be fellebbezést.

A bíró egy óra elteltével határozatot hozott: a jászkiséri fiatalembert életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt bűnösnek mondta ki. Két és fél éves börtönbüntetésre ítélte, amelynek kétharmadnyi kitöltése után feltételesen szabadulhat is akár.

Az ügyész súlyosbításért fellebbezett, a vádlott és védője pedig három nap gondolkodási időt kért. A büntetőügyben az ügyészi fellebbezés miatt a Szegedi Ítélőtábla hoz majd jogerős döntést.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőHalálra szúrtak egy tizenhat éves fiút Miskolcon (18+)
KövetkezőOrbán Viktor: „én egy vidéki srác vagyok”
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza