Az ukrán busz sofőrje később nem akarta elismerni, hogy bármiben is hibázott volna, de a fedélzeti kamera felvétele mást igazolt.

BpiAutósok számolt be róla, hogy egy olvasójuk autóját a szalagkorlátra préselte egy busz, amely azután segítségnyújtás nélkül továbbhaladt.

A személyautósnak azonban volt fedélzeti kamerája, az eszköz „belülről” rögzítette az esetet. A szerencsétlenül járt sofőr azt írta az incidensről, hogy:

„Ma reggel az M0 maglódi szakaszán haladtam a belső sávban, amikor minden előzmény nélkül egy ukrán busz leszorított a szalagkorlátra. Miután felpréselt, továbbhajtott és a feltorlódott forgalomban értem utol és leállása szólítottam fel.”

Azt is hozzáteszi, hogy a helyszíneléskor a busz vezetője sorban hozta fel az indokokat, hogy miért nem hibás, azonban a videó jó szolgálatot tett a lap olvasójának az igaza bizonyításakor. Mint írják, a motorháztetőn kívül az autó minden eleme megsérült.

A lap megjegyzi, feltételezhetően kiválthatta az is a balesetet, hogy a felvételen (a leszorítás után) megjelenő Toyota esetleg a busz elé hajtott, vagy már ott volt és a busz sofőrje azt próbálta kikerülni.

Forrás

Hirmagazin.eu

Előző„Fennáll a veszély, hogy a háború átlépi az ukrán határt” – nem küld katonákat Horvátország
KövetkezőMozgalmas és eredményes éjszaka – gratulálunk rendőreinknek, sikerült kicsit megtisztítani az utcákat..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza