A Veszprém HC hosszabbítás után 39–34-es győzelmet aratott a Barcelona ellen az egyiptomi klubvilágbajnokság elődöntőjében, így csütörtökön döntőt játszhat, ahol a 2023-as Bajnokok Ligája-győztes német csapat, a Magdeburg lesz az ellenfele.

A Veszprém az A csoportot magabiztosan megnyerve jutott az elődöntőbe, míg a nagy rivális Barcelona a B négyes elsőjeként kvalifikálta magát a klubvilágbajnokság elődöntőjéig. A két sztárcsapat számos alkalommal találkozott már a Bajnokok Ligája-sorozatban, legutóbb a tavalyi csoportmérkőzések során mérkőztek meg egymással, és született egygólos katalán siker (31–30), három fordulóval korábban pedig 41–36-os magyar győzelem. Mindkétszer a vendégcsapat ünnepelhetett.

A keddi összecsapáson a Veszprém új horvát igazolása, Luka Cindric szerezte az első találatot, majd rögtön Rodrigo Corrales is bemutatta az első védését – ami a legutóbbi BL-meccsen tapasztalt gyenge teljesítménye után mindenképpen fontos tényező a spanyolnak. A Barcelona még emberelőnyös szituációban sem tudott felzárkózni, így negyedóra játék után 10–7 állt az eredményjelzőn.

Magabiztos veszprémi előny, Corrales-bravúrokkal

A következő percekben két érdekes bírói döntésnek is szemtanúi lehettünk: egy büntetőnek tűnő esetet nem fújtak be a fehér mezes veszprémieknek a bírók, majd a kontránál Hugo Descat védekezett tökéletesen – ám a bírók szerint szabálytalanul –, és két perccel büntették a franciát. Szerencsére a katalánok is hibát hibára halmoztak ebben a periódusban, ezt pedig Carlos Ortega is megelégelte, így kihívta csapatát egy rövid megbeszélésre (11–10). Az időkérés utáni első két találat Ludovic Fabregasé lett, ezzel visszaállt a „már megszokott” háromgólos fór, amelyből kettőt a szünetre is meg tudott tartani Xavi Pascual együttese (15–13).Expand article logo  Olvasás folytatása

Barca-zárkózás, majd veszprémi mentés

A második félidő sem alakult másképp, a 40. percben kisebb kihagyás után Nedim Remili betörésből szerzett góljával ismét három volt a differencia a két alakulat között (22–19). A Barca azonban továbbra sem engedte meglógni Ligetvári Patrikékat, tíz perccel később, a véghajrá előtt döntetlen állt az eredményjelzőn (25–25). Sőt, Aitor Arino szélső góljával át is vette a vezetést a Barcelona, Fabregas azonban néhány másodperccel később válaszolt. De hiába a magyar egyenlítés, távolról is betalált a katalán csapat, Emil Nielsen két ziccert is hárított, a kontrából pedig ismét eredményes volt Ortega csapata, és már kettővel ment…

De jött a veszprémiek részéről a hazai pályán játszó egyiptomi légiós, Jehia el-Dera, két bombájával pedig ismét döntetlen állt az eredményjelzőn az utolsó perc kezdetén. A spanyolok mestere kikérte utolsó idejét, majd egy jó figura után heteshez jutott a csapata, Corrales azonban hatalmasat védett. A maradék idő gyorsan lepergett, Szergej Koszorotov időn túli szabaddobása pedig a kapufán csattant, így jöhetett a hosszabbítás. 

Ahogyan az egész találkozón, ezt a játékrészt is a Veszprém kezdte jól: elöl és hátul is minden összeállt, 4–1-es etappal nyerte az első öt percet. Aggodalomra már ezt követően nem volt ok: Corrales újabb bravúrt mutatott be, el-Dera és Remili pedig újabb gólt szerzett, ezzel gyakorlatilag eldőlt a találkozó. Végül 39–34-es veszprémi győzelem született, így csütörtökön vb-döntőt játszhat, ahol a német Magdeburg lesz az ellenfele. 

Kézilabda, férfi klubvilágbajnokság, elődöntő

  • Veszprém HC – FC Barcelona 39–34 (15–13, 29–29, 33-30) – hosszabbítás után
  • Magdeburg (német) – al-Ahli (egyiptomi) 28–24 (12–15)

Forrás

Hirmagazin.eu

Előző„Az utak rémei” – ők okozták Sallai Nóra és kisfia súlyos balesetét – videó
KövetkezőHa ősz, akkor kirándulás!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza