Az országos rendőrfőkapitány utasítást adott ki a Sándor-palotába történő be- és kiléptetés rendjéről. Ennek értelmében Orbán Viktor miniszterelnök a személyazonosság ellenőrzése és csomagátvizsgálás mellőzésével léptethető be az épületbe, azonban például jegybankelnökre és a miniszterekre teljesen más szabály vonatkozik.

Magyar Közlöny legfrissebb számában – az országos rendőrfőkapitány utasítása alapján – tisztázták a Sándor-palotába történő be- és kiléptetés rendjét. Elsőként azt szabályozták, hogy a nyugati kapu igénybevétele a személyi forgalom, a küldemények behozatala, valamint a köztársasági elnök és más védett személyek biztonsági gépjárműveinek és az egyedi engedéllyel rendelkező gépjárművek be- és kihajtása céljából 0–24 óráig biztosítható.

Sok mindent tisztáztak

A déli kapun ideiglenesen, a Sándor-palota részéről belépés engedélyezésére jogosult személy által meghatározott időpontban hajtható végre beléptetés. Elsősorban a hivatalos köztársasági elnöki programokra érkező vendégek, delegációk beléptetése, valamint a köztársasági elnök biztonsági gépjárműveinek be- és kihajtása céljából.

A keleti kapun ideiglenesen, a hivatal részéről belépés engedélyezésére jogosult személy által meghatározott időpontban hajtható végre beléptetés. Elsősorban anyag- és áruszállítás, a sajtó munkatársainak, valamint a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred Gyalogos Testőrség szolgálatot ellátó állományának beléptetése céljából.

Az épületben a Készenléti Rendőrség, Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság Kiemelt Objektumok Főosztályának a Sándor-palota Őrségi egysége végzi a létesítményvédelmi feladatokat.

Az értesítő tisztázza, hogy az épületbe történő beléptetésre – az utasításban meghatározott vagy a főigazgató írásbeli engedélyében foglalt kivételekkel – csak a belépőkártya és a személyazonosság ellenőrzése, valamint technikai személy- és csomagátvizsgálás után, a biztonsági előírásoknak megfelelően kerülhet sor.

Orbán Viktornak nem, de Matolcsy Györgynek kellhet személyi

Ám vannak kivételek: belépőkártya felmutatása nélkül, a személyazonosság ellenőrzése, valamint technikai személy- és csomagátvizsgálás mellőzésével léptethető be az épületbe

  • a köztársasági elnök és családtagja;
  • a miniszterelnök;
  • az Országgyűlés elnöke;
  • a főigazgató, a főigazgató-helyettes, az igazgatók, a főigazgató által írásban meghatározott személy;
  • a Terrorelhárítási Központ főigazgatója;
  • a TEK Személyvédelmi Igazgatóság vezetői állományának az őrség parancsnokának megküldött írásbeli tájékoztatásban kijelölt tagja;
  • Sulyok Tamást, Orbán Viktort, valamint Kövér Lászlót kísérő személyek;
  • a TEK által védett személlyel együtt érkező, szolgálati feladatot ellátó állományba tartozó személy;
  • a Készenléti Rendőrség vagy az Országgyűlési Őrség által védett személlyel együtt érkező, szolgálati feladatot ellátó személybiztosító vagy egészségügyi biztosítást végző személy.

Kiemelték, hogy a védett személlyel együtt két fő személybiztosító léptethető be az épület területére. Két főnél több személybiztosító a TEK Személyvédelmi Igazgatóság II. Főosztály vezetőjének a főigazgató előzetes egyetértésével kiadott egyedi engedélye alapján léptethető be.

Személyazonosság megállapításával – szükség esetén az erre szolgáló okmány felmutatásával – személy- és csomagátvizsgálás mellőzésével léptethető az épületbe

  • az Alkotmánybíróság elnöke;
  • a Kúria elnöke;
  • a legfőbb ügyész;
  • a megbízólevél átadására érkező nagykövet és a delegáció tagjai;
  • az Állami Számvevőszék elnöke;
  • a Magyar Nemzeti Bank elnöke;
  • a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és a Magyar Művészeti Akadémia elnöke;
  • a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke;
  • az Országos Bírósági Hivatal elnöke;
  • az Országos Bírói Tanács elnöke;
  • az alapvető jogok biztosa;
  • a miniszterek;
  • a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke;
  • illetve az Integritás Hatóság elnöke.

Az őrség a nyugati kapuban személyazonosság igazolására alkalmas okmány ellenőrzése alapján győződik meg a beléptetendő személy személyazonosságáról, majd telefonon értesíti a fogadó személyt, és megkezdi a beléptetést – olvasható a hivatalos értesítőben.

Forrás

Hirmagazin.eu