Szeptember közepén zárta le határait Németország, a rendőrszakszervezet alig tíz nap után közölte: semmi haszna az intézkedésnek.

A német kormány szeptember közepén hozott döntést a határvédelem általános szigorításáról. Az intézkedést Nancy Faeser belügyminiszter jelentette be, hangsúlyozva, hogy erre az illegális migráció korlátozása érdekében van szükség. Több szomszéd – mindenekelőtt Ausztria és Lengyelország – tiltakozott az intézkedés ellen. A feladat végrehajtását a rendőrökre bízták.

A német rendőrség a Luxemburggal, Belgiummal, Hollandiával és Dániával közös határátkelőhelyeken kezdett állandó szolgálatba, kiterjesztve a Lengyelországgal, a Cseh Köztársasággal, Ausztriával, Svájccal és Franciaországgal közös határátkelőhelyek korábbi ellenőrzését.

Tíz nappal az intézkedés életbe lépése után a határellenőrzést végző rendőrök szakszervezetének (GdP) elnöke megkérdőjelezte a lépés hatékonyságát. Az RND hírszolgálatnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a rendőrök „alig találkoztak” illegális bevándorlókkal, mint ahogy embercsempészekkel sem. Andreas Rosskopf szerint a nyugati határokon csupán elenyésző számú, azonnali visszatoloncolás történt. Ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a határellenőrzések bevezetése, illetve szigorítása miatt az „érkezők” elkerülik az ellenőrzési pontokat és a főutakat, sőt a buszok is kerülőutakat választanak – tette hozzá.

A szakszervezet elnöke úgy értékelte, hogy

nem észlelhető a bevezetett intézkedés elrettentő hatása sem.

Ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy változatlanul nagy számú menedékkérőt irányítanak az országos migrációs és menekültügyi hivatalba.

Rosskopf hangsúlyozta azt is, hogy a szigorító intézkedések nyomán a határokhoz kivezényelt rendőrök nem rendelkeznek a szükséges felszereléssel. Ennek kapcsán a korszerű, a keresést elősegítő járművek, a mobil ellenőrzőpontok, a sebességmérők és a megfelelő világítóeszközök hiányára utalt. „Az elmúlt évek ezzel kapcsolatos mulasztásai igazán most érezhetők” – fogalmazott a szakszervezeti elnök.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMeghalt Karsai Dániel alkotmányjogász – Isten nyugosztalja!
KövetkezőFontos figyelmeztetést kaptak a hazai autósok
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza