A közhiedelemmel ellentétben malbec nem argentin, hanem francia szőlőfajta, mely ismertségét elsősorban a franciaországi Bordeaux-nak köszönheti. Jó ha tudjuk, hogy még ez a francia borvidék sem a valódi szülőhelye, nem itt alakult ki, sőt önállóan ezen a borvidéken nem is palackozták, mára pedig már átvették a termőhelyeit a Merlot és Cabernet fajták, tulajdonképpen szinte feledésbe is merült itt. Ma sokkal inkább a Bordeaux-tól dél-nyugatra fekvő – a magyar fogyasztók számára kevéssé ismert – Cahors borvidék és Argentína jelenti a legszebb malbec borok termőhelyét. Franciaországban a Cahors (Sud-Ouest) régión kívül a Loire-völgyében is termesztik Côt vagy Cot néven, de ott elsősorban a mindennapok egyszerű vörösborát jelenti. Érdekessége, hogy hűvösebb éghajlaton a merlot-hoz hasonló fajtajegyeket mutat, talán ezért is keveredett annak idején Argentínában a merlot ültetvényekkel.

pexels caffeine 28577804
pexels caffeine

Erős növekedésű, bizonyos betegségekre erősen érzékeny fajta. Megfelelő klónszelekcióval ezt a tulajdonságát lehet alakítani, de rezisztenssé sohasem válik. Fiatal ültetvényekben különösen érzékeny a tavaszi fagyokra. Közepes érésű, fürtje közepes, jó tannin gyűjtő fajta.

Borának mai divatja a déli féltekén – elsősorban Argentínában – történő elterjedésének köszönhető, melyben óriási szerepe van a Bordeaux-t sújtó, 1956 telén pusztító fagynak. Ekkor a borvidék ültetvényeinek jelentős része elpusztult és a malbecet már nem telepítették vissza, helyette a fent említett fajták kerültek az ültetvényekbe. Cabernet és gamay fajtákkal együtt házasításokban gyakran megjelenik a Loire középső részén is. Anjou, Coteaux du Loire, Touraine, de még a pezsgőkről ismert Saumur is ide tartozik –, innen jórészt már inkább a cabernet sauvignon és franc váltja fel.

Argentínában viszont egyértelműen a legnagyobb területen termesztett szőlőfajta. A borai itt bordeaux-i jellegűek, annál talán puhábbak, közérthetőbbek, sokszor erőteljesebb tannintartalommal, általában sokkal érettebbek és bársonyosabbak, mint a francia társaik, de nyilván a más klimatikus viszonyok, a hosszabb tenyészidőszak változtatott ezen a stíluson.

Itthon nagyon kis területen található csak meg, önállóan kevesen iskolázzák. Szekszárdon Mészáros Pál az, aki a legkorábban elkezdett ismerkedni a fajtával, bikavér boraiban is találunk minimális mennyiséget, illetve fajtaborként is kapható tőle malbec. Szintén Szekszárdon, Vesztergombi Csaba is palackozott valamennyi malbec-et talán a klímaváltozás új utakra tereli majd a hazai malbec ültetvényeket…

mendoza
mendoza

A malbec bora fiatalon szinte feketés színű, mély intenzitással, lassan érik, a legszebb tiszta tételek – vagy éppen cabernet-val házasítva – a legjobb argentin termőhelyeken csak nyolc-tíz éves koruk körül érik el csúcsukat. Aromatikájukra jellemző egy kissé hűvös, vegetális karakter, ami kimondottan buja fűszerességet ad borainak. Savai többnyire élénkek, tannintartalma jelentős.

A jó minőségű tannin nagyobb mennyiségben egy kellemes simogató, puha érzést ad, legfeljebb nyomokban érezhetünk érdesebb összehúzó hatást. Érdekesség, hogy a tannin kicsapja a fehérjéket a nyálkahártyán, hatása mint összehúzó hatás érezhető a szájban. Hasonlót érezhetünk például az állott tea vagy nagyon csekély mennyiségű kakaóvajjal készített magas kakaó tartalmú csokoládé kóstolása esetén is.

Akár önállóan, akár cuvée-ként kóstoljuk ezt a fajtát, bora többnyire testes és tanninos. Amikor ételt választunk egy ilyen bor mellé, minden esetben a savait és tanninjának érettségét érdemes vizsgálnunk. Ha a bort még túl zárkózottnak érezzük, érdemes néhány órás levegőztetés, dekantálás után kóstolni. Érlelt sajtok, steak, vadak kísérője – így az argentin marha társa.

A világ legnagyobb malbec ültetvényeit Argentínában találhatjuk meg, ahol közel 77 ezer hektáron termesztik az ország zászlós borának készítéséhez szükséges szőlőt. Hasonló kiterjedésű malbec ültetvénnyel egyik bortermelő ország sem rendelkezik. Ezen a hatalmas területen Argentína három régiója osztozik: San Juan, Mendoza és Salta. Ezek közül Mendoza a legnagyobb és egyben a legismertebb termelő 34 ezer hektáros ültetvényével.

Ebben a kulcsfontosságú borrégióban található, az Andok lábai előtt, 900-1500 m tengerszint feletti magasságban elterülő Uco-völgy, melyet napjaikban a legjobb malbec borok hazájának tartanak. Az utóbbi években hatalmas fejlődésnek indult termőterület 20 évvel ezelőtt még gyakorlatilag érintetlen volt, mára viszont Argentína elsőszámú borait készítő borászatainak ad otthont. A völgyben kb 100 éve kezdődtek az első szőlőtelepítések, de a 90-es években is még kiterjedt paradicsom-ültetvényeknek voltak itt. A nagy magasságban a nyári meleg nappalok és hűvös éjszakák váltakozása ideális érési folyamatot biztosít az ide telepített szőlőnek. Az itt készített borok rohamosan növekvő népszerűsége gyors ütemű telepítéseket indított el az addig szinte ismeretlen térségben, Mendoza és és vele az Uco-völgy hamar fókuszba került, ma már 34 hektáron termelnek szőlőt a völgyekben.

A festői szépségű borvidék elismertségét elsősorban természeti adottságainak köszönheti. A völgyben jellemzően folyóvízi hordalékos talaj a jellemző, de ezer méter felett egyes területeken már kalciumban gazdag mészkővel is kiegészül a kavicsos, homokos felső talajréteg, ami kitűnő táptalajt eredményez a szőlő növekedésének. Az extrém száraz kontinentális éghajlati viszonyok és az évi 200 mm csapadék azonban nem nyújt elegendő vízmennyiséget a növény fejlődéséhez, így a nélkülözhetetlen a csepegtető öntözés, melyet a közeli folyó vizének felhasználásával oldanak meg.

pexels ani coloca 1105433412 24828490
pexels ani coloca

A 70 kilométer hosszú és átlagosan 22 kilométer széles mendozai Uco-völgy legnagyobb mennyiségben telepített szőlőfajtája természetesen a malbec, de a megfelelő magasságban fekvő termőterület kiválasztásával szinte bármely szőlőfajtából kiváló minőségű bor készíthető, legyen az gazdag, nagytestű, de nem telítő vörösbor vagy elegáns, modern, gazdag aromatikájú fehérborokig, mely pl a torrontés vagy a chardonnay. A hűvös éghajlat lehetővé teszi a lassabb érési folyamatot. Ennek köszönhetően a malbec mellett több, más vidékekről ismert szőlőfajta is megtalálható ezen a kivételes vidéken: fehérek közül a chardonnay, a sauvignon blanc, a chenin blanc, semillon vagy a viognier. A vörösök közül pedig az olasz eredetű barbera, a cabernet franc, a merlot, a syrah, a tannat, vagy a cabernet sauvignon.

Képek

Forrás

ElőzőJohnny Depp életműdíjat kap – videó
KövetkezőAz egész országot megrázta a hír! .. Megöltek egy 12 éves kislányt Nyíregyházán!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza