Dunán végigvonuló árhullám még az apadás során is rengeteg munkát ad a védekezésben résztvevő szakembereknek Budapesten is. Báthory Marianna, a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. szóvivője arról beszélt az InfoRádióban, hogy a cég befejezte az árvízvédelmi felkészülést, most már csak figyelőszolgálatot működhet éjjel-nappal, és amennyiben rendellenességet, árvízi jelenséget találnak, akkor azonnal riasztják a készenléti egységeiket.

Ezért nagyon kérik az autósokat, hogy egy kicsit előzékenyebbek legyenek a Fővárosi Csatornázási Művek feliratú gépjárművekkel annak érdekében, hogy minél hamarabb uralni tudják az árvízi jelenségek okozta helyzeteket.

Egy ilyennél az Infostart munkatársa is ott volt Békásmegyeren, a pünkösdfürdői strand bejáratánál. Ott tegnap óta ömlött a víz és mára sikerült azt rendesen körbe homokzsákozni.

fotó: Infostart
fotó: Infostart

Már kérdés, hogy még így is szivárog a víz, de ezeket a közeli csatornák már elnyelik. A helyszín egyébként az 1984-ben megépült hatalmas gát közelében, azaz védett övezetben van.

Homokzsákok

A homokzsákokkal kapcsolatban azt kérik, hogy senki ne nyúljon hozzá, ne mozdítsák el őket. Ezek szakszerűen össze vannak tömörítve, rakva, így tudják csak a víz útját állni.

Azt is kérik, hogy ezekre ne másszanak rá, ne rombolják le, és idő előtt ne is bontsák meg ezeket az építményeket. Az árvíz elvonultával a társaság gondoskodni fog a homokzsákok összegyűjtéséről és elszállításáról. Mint környezetgazdálkodó és környezettudatos cég szándékukban áll ezeket újrahasznosításra.

árvízvédelem

Budapesti árvízi helyzet péntek délután

 31 kép

A zsákokat ugyanis építési törmelék gyűjtésére alkalmasak, vagy például a homok építési célokra. Bátori Marianna mindenkit arra kér, hogy

ne vigye magával a levonuló ár után ott maradt homokzsákokat,

mert nem lehet tudni, hogy azok mennyire szennyeződtek az áradás során.

Forrás nyomán

Hirmagazin.eu

ElőzőIngünk-gatyánk rámegy, ha vége a háborúnak Ukrajnában
KövetkezőBrüsszel 200 millió eurós bírságot von le Magyarország uniós forrásaiból
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza