Magyarország nem engedi zsarolni magát, nem fizeti meg a kiszabott uniós bírságot – közölte az európai uniós ügyekért felelős miniszter. Hazánkat még júniusban ítélte el az Európai Unió Bírósága a menekültpolitikája miatt. A bírság összege kétszázmilliárd euró, valamint további napi egymillió euró. Bóka János közölte, hogy Magyarország nem fizet.

Magyarország az uniós bíróság által hozott migrációs ítéletében kiszabott bírságot nem fogja befizetni, törekszik arra, hogy megoldja ezt a kérdést, ezért megkezdte a tárgyalásokat, hogy a napi egymillió eurós bírság megszűnjön – közölte az európai uniós ügyekért felelős miniszter Strasbourgban, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága (AFCO) ülését követően, csütörtökön.

BÓKA János
bírság
Bóka János: az EU-nak el kell törölnie a bírságot / Fotó: Purger Tamás / MTI

Azzal összefüggésben, hogy az Európai Unió Bírósága június közepén 200 millió euró, valamint további napi egymillió euró megfizetésére kötelezte Magyarországot arra hivatkozva, hogy nem teljesítette a befogadási feltételekről szóló irányelv és a visszatérési irányelv rendelkezéseit, Bóka János magyar újságíróknak nyilatkozva azt mondta: megkezdődtek a tárgyalások Ylva Johansson belügyi biztossal a migrációs ítélet végrehajtásáról.

Szeptember 18-án, szerdán az Európai Bizottság közölte, hogy mivel Magyarország határidőre nem teljesítette a 80 milliárd forintos bírságot, így ezt az összeget levonják a Magyarországnak szánt esedékes uniós kifizetésekből.

Közölte: 

a megbeszélésen egyértelművé tette, hogy Magyarország a kiszabott bírságot nem fogja befizetni.

„Megállapodtunk abban, hogy milyen csatornákon keresztül zajlanak az ítélet végrehajtásával kapcsolatos további megbeszélések. Fölállítottunk egy menetrendet, a megbeszélések ennek megfelelően fognak folytatódni a továbbiakban” – fogalmazott.

Aláhúzta: Magyarország törekszik arra, hogy megoldja a kérdést, és a napi egymillió eurós bírság megszűnjön.

Magyarország pozícióját a migrációs ítélet végrehajtásával kapcsolatban a népszavazáson, a nemzeti konzultáción, illetve a választásokon kifejezett politikai akarat jelenti – hangsúlyozta Bóka János, majd úgy fogalmazott: „Ez nagyon határozott, egyértelmű felhatalmazás számunkra. Nekünk ennek mentén kell tárgyalásokat folytatnunk az uniós bizottsággal a továbbiakban is.”

Az uniós parlament strasbourgi plenáris ülésének alkalmával tartott szakbizottsági üléssel kapcsolatban az európai ügyekért felelős miniszter elmondta, a meghallgatáson a magyar uniós tanácsi elnökség prioritásait kellett ismertetnie, és tájékoztatnia a szakbizottság tagjait arról, hogy az illetékességi körükbe tartozó ügyekben milyen előrelépés várható a magyar elnökség munkája során. Ehhez képest – mint kiemelte – a kérdések legtöbbje a magyar belpolitikai helyzetre vonatkozott, illetve nyílt politikai támadás volt Magyarország és a magyar emberek ellen.

Úgy gondolom, hogy ez nem szolgálja sem az Európai Unió, sem Magyarország, sem a magyar emberek érdekét

– fogalmazott.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőVíz alatt Alsó-Ausztria: öt halott, 20 gátszakadás, 1400 evakuálás, egymilliárd eurós katasztrófaalap
KövetkezőÁrvíz: módosította a kormány a KRESZ-t
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza