Sokan rendszeres tipp- és trükk kutatókká érlelik magukat az évek során, amire leginkább azért tartanak igényt, hogy javítsanak a teljesítményükön, hogy hatékonyabban és gyorsabban meg tudjanak oldani különféle feladatokat, elkerülve az esetleges buktatókat.

Olykor az lehet a benyomásunk, hogy az angolosan SMART- vagy okos megoldásokként emlegetett praktikák keresése az elme azon vágyát jönnek kielégíteni, hogy az életben ne legyen időpazarló tevékenység, hogy a bennünket leginkább érdeklő, fontos dolgokra és személyekre tudjunk összpontosítani.

Legyen szó bár problémamegoldásról, előnyszerzésről, kíváncsiságról egy-egy feladatkönnyítő módszer kutatása és gyakorlatba léptetése során, mindenképpen megérnek egy próbát.

Vegyük például a szódabikarbónát, melynek kapcsán szinte minden háziasszonynak van pozitív tapasztalata. Vannak, akik egy kinyitott szódabikarbóna-csomagot a hűtőszekrénybe helyeznek, hogy ott megfelelő szagtalanítóként funkcionáljon. Ugyanakkor a leégetett edényekhez is sűrűn kínál segítséget, amit, ha meleg vízzel felöntünk és legalább fél óra hosszát áztatni hagyunk, könnyen eltávolíthatóvá teszi a szennyeződést. A nagytakarítások egyik „réme” a sütő kitisztítása, ám ebben is számíthatunk a szódabikarbóna tisztítóerejére – ezt benedvesített szivacsra kell szórni és úgy végigsúrolni a tisztítandó felületet.

Ha a gyerekek sűrűn és szívesen rágógumiznak, akkor néha előfordulhatnak kisebb balesetek, melyek megoldása bizony gyakorta okozhat fejtörést. Ha például a rágóguminak sikerült beleragadnia a szőnyegbe vagy a kedvenc és féltett bútorunk huzatjába, akkor a jégkocka lehet az egyik potenciális megoldás az eltávolításra. Ezt rá kell szorítanunk a felületre, és ott tartanunk mindaddig, amíg a makacs rágó rá nem fagy – így egyszerűbben eltávolíthatóvá válik.

Megesik, hogy az a kívánság kel életre bennünk, hogy valamilyen módon meghosszabbítsuk tárgyaink, eszközeink, kozmetikai termékeink életét, így megkímélve magunkat az idő előtti lecserélésektől, vásárlásoktól. Ha például a sűrűn használt samponok és kondicionálók használatát szeretnénk gazdaságosabbá tenni, akkor érdemes azokat fejjel lefelé tárolnunk – ezzel megelőzhetjük a kellemetlen beleszáradást, miközben élvezhetjük az utolsó cseppig való felhasználásuk megnyugtató érzését.

Ha a lakásunkba hívatlan „vendégek” érkeznek, mondjuk hangyák, akkor nem minden esetben az az első gondolatunk, hogy egy toxikus anyaggal vessünk véget jelenlétüknek. Főként akkor nem, ha akadnak ennél szelídebb, természetesebb módszerek is, melyek ráadásul még hatékonynak is bizonyulnak. Hangyák kitessékelése ellen jól bevethető „fegyver” lehet a szegfűszeg szétszórása, amelynek illata önkéntes távozásra sarkallja őket. Van, aki ennek lebonyolításához sütőport, vagy élesztő, cukor és víz elegyét veti be.

Forrás nyomán

Hirmagazin.eu

ElőzőMiért fontos a motiváció, és mit tud a motivációs térkép?
KövetkezőEz történhetett a holtan megtalált Danival
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza