Magyarország az Európai Unió (EU) Tanácsa soros elnökeként hétfőn aktiválta az uniós integrált válságelhárítási mechanizmust – jelentette be hétfőn Facebook oldalán az európai uniós ügyekért felelős miniszter. Bóka János tájékoztatása szerint ez lehetővé teszi, hogy a rendkívüli időjárási és árvízhelyzettel különösen súlyosan érintett közép-európai tagállamok koordinálják a védekezési feladatokat.

Az érintett tagállomok azt is meg tudják határozni, hogy az EU hogyan tudja őket a leghatékonyabban segíteni a védekezési feladatok ellátásában – tette hozzá.

Az aktiválást azt tette szükségessé, hogy Közép-Európában példátlan súlyos időjárási viszonyok több uniós tagállamnak, így Ausztriának, Lengyelországnak, Csehországnak, Szlovákiának, Magyarországnak és Romániának is évtizedek óta nem tapasztalt árvízhelyzettel kell megbirkóznia – közölte Bóka János. Hozzátette, hogy az érintett országok közül többen már rendkívüli állapotot, illetve szükségállapotot is hirdettek.

Kiemelte, hogy a koordinációs központ kedden reggel már ülésezik, a munka lehetővé teszi a szakértők számára az árvízhelyzet nyomon követését, a támogatások meghatározását, és általában véve a koordinációt az európai uniós intézményekkel.

A magyar EU-elnökség kész az uniós polgári válságkezelési mechanizmus aktiválására is, amennyiben a tagállamok részéről arra igény érkezik – hangsúlyozta a miniszter.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőOrbán Viktor a gátakon.., a miniszterelnök lemondta külföldi útjait a haza árvízhelyzet miatt..
KövetkezőOrbán Viktor: Mi folyik itt?
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza