Megfelelt a jegybank várakozásainak az augusztusi 3,4 százalékos inflációs adat, de az őszi hónapokban ennél magasabb lehet a fogyasztói árindex – mondta az InfoRádióban a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóságának vezetője.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatása szerint augusztusban az egy évvel korábbiakat átlagosan 3,4 százalékkal meghaladták, júliushoz viszonyítva viszont átlagosan nem változtak a fogyasztói árak. A tavaly augusztusi adatokkal összevetve az élelmiszerek ára 2,4 százalékkal nőtt, a szolgáltatások 9,5 százalékkal drágultak, ugyanakkor a háztartási energia 4,3, ezen belül a vezetékes gáz 9,4, míg az elektromos energia 1,7 százalékkal olcsóbb lett.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóságának vezetője azt mondta az InfoRádióban, hogy éves bázison számítva „teljesen összhangban van” a 3,4 százalékos áremelkedés a jegybank júniusi inflációs előrejelzésével, ezt a pályát prognosztizálták, így nem lepte meg őket az augusztusi adat. Balatoni András hozzátette: elsősorban az figyelhető meg, hogy a tavaly jelentősen emelkedő élelmiszerárak idén „sokkal visszafogottabban” nőttek, ugyanis az élelmiszerek csak 0,3 százalékkal drágultak az előző év azonos időszakához képest. Kiemelte, hogy mind a feldolgozott, mind a feldolgozatlan élelmiszerek esetében kifejezetten visszafogott áremelkedés valósult meg 2024-ben.

Mint fogalmazott, a jegybanki inflációs céllal összevetve kedvező adatnak tekinthető, hogy az iparcikkek átlagos éves áremelkedése nagyjából két százalék körül alakult. Jelentősebb emelkedés a már említett piaci szolgáltatásoknál volt megfigyelhető. Balatoni András emlékeztetett: az MNB már tavasszal jelezte, hogy a banki, pénzügyi szektor szereplői, illetve a telekommunikációs cégek a tavalyi adatokra hivatkozva magas áremeléseket hajtanak végre idén, ami természetesen jelentkezett az egyes szolgáltatások árában is. Az elmúlt hónapokban ez tapasztalható volt a vendéglátásban, az éttermi szolgáltatásokban, a büféáruknál, illetve bizonyos munkaintenzív szolgáltatások esetében is.

Ez a magas árindex eredményezi azt is, hogy a jegybank által közölt egyes alapmutatók mellett a maginfláció is magasabb (4,6 százalék), mint a toleranciasáv (2-4 százalék).

A Magyar Nemzeti Bank arra számít, hogy a következő hónapokban – akár egészen az év végéig – emelkedhet még a fogyasztói árindex,

amihez Balatoni András szerint jelentős mértékben hozzájárul majd az üzemanyagok ármozgása.

Mint mondta, eddig idén mínusz 12 százalék és plusz 9,2 százalék között alakult az üzemanyagok árindexe, ami nagyjából hatszázalékos tétel a fogyasztói kosárban, és már önmagában ez nagymértékű változékonyságot eredményez az inflációban. Mivel júliusban 4,1 százalékos, augusztusban pedig 3,4 százalékos volt a hazai inflációs adat, egy hónap alatt 0,7 százalékkal csökkentés történt,

amiből 0,5 százalékot az üzemanyagok tesznek ki, ráadásul a döntő rész a bázishatásból jön.

Az MNB közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóságának vezetője szerint ugyanakkor jó hír az üzemanyagok árazásával kapcsolatban, hogy az olajár jegyzése 70 dollár körüli szintre mérséklődött, így a világpiaci tendenciák nem indokolnak újabb árnövekedést a kutakon, sőt várhatóan inkább olcsóbb lesz majd az üzemanyag. Ezzel együtt a jegybank előrejelzése szerint az év végén magasabb inflációs indexek várhatók a jelenlegi 3,4 százalékos adatnál, bár Balatoni András tájékoztatása szerint az MNB még készíti az ezzel kapcsolatos elemzéseket, becsléseket. Emlékeztetett, hogy egy korábbi előrejelzésükben az szerepelt, hogy 4,5 százalék alatt marad az infláció 2024 végén, ami „még mindig jóval alacsonyabb adat a piaci várakozásokhoz képest”.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMagyar filmek két hónapon át! – Semmelweis – videó
KövetkezőÉletfogytig tartó börtönre ítélték a körfűrészes férfit (18+)
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza