Az Oscar-díjra nevező bizottság döntése szerint Koltai Lajos Semmelweis című filmje képviseli Magyarországot a nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjért folyó küzdelemben.

Megszületett az Oscar-díjra nevező bizottság döntése: Magyarországot a Semmelweis című alkotás képviseli majd a nemzetközi film kategóriában 2025-ben. A Koltai Lajos rendezésben, Vecsei H. Miklós és Nagy Katica főszereplésével készült filmet mintegy 350 ezren nézték meg a mozikban.

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjakra minden ország egy mozifilmet nevezhet.

A magyar Oscar-nevezésről döntő testületben Káel Csaba mozgóképipari kormánybiztos, Koncz Gabriella vágó, Lukácsy György dramaturg-rendező, Novák Emil operatőr-rendező, a Magyar Filmakadémia elnöke, Pesti Ákos filmgyártási szakember, Sipos Zsuzsanna Oscar-díjas berendező (Dűne) és Szabó Csilla dramaturg vett részt, akik 18 mozifilm közül választottak.

Koltai Lajos rendező-operatőr filmje az „anyák megmentőjeként” világhírűvé vált magyar orvosról egyszerre idézi meg a XIX. századi Bécs hangulatát, egy korabeli kórház izgalmait, valamint az osztrák és magyar orvosok közötti ellentéteket.

Az országok hivatalos Oscar-nevezései közül az Amerikai Filmakadémia tagjai választják majd  ki  az öt jelölt játékfilmet, amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek.

A jelöltek listáját 2025. január 17-én hozzák nyilvánosságra, és az Oscar-díjak ünnepélyes átadására március 2-án kerül majd sor Los Angelesben.

Ma este, egy óra múlva, itt a Hirmagazin.eu Online Médián a film: Semmelweis, teljes film, jó szórakozást! Hirmagazin.eu

Cikk forrása

Hirmagazin.eu

Előző„Szörnyburger” és gyilkos biocsíra – a legnagyobb ételmérgezések, és amit tanulhatunk belőlük
KövetkezőMagyar filmek két hónapon át! – Semmelweis – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza