Szombaton az ugyanebben a régióban található Kalinove „felszabadításáról” számolt be a tárca.

A vasárnapi hadijelentés a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen számolt be orosz előretörésről. Donyeckben 13-ban, Kurszk megyében pedig ötben nevezte meg az orosz erők által visszavert ellentámadások és támadások számát. A „különleges hadművelet” övezetében a moszkvai összegzés szerint több mint kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, Kurszk irányában pedig mintegy 510.

A tárca vasárnap délután közölte, hogy egy rakétacsapás mintegy harminc külföldi „zsoldost” ölt meg és hat haditechnikai eszközt semmisített meg a Szumi megyei Szteckivkánál.

Két ember meghalt, négy másik pedig megsebesült vasárnapra virradóra orosz légitámadásban az orosz határhoz közeli Szumi városban – közölte vasárnap az északkelet-ukrajnai megye katonai közigazgatása. A sebesültek között két gyermek van – írta a közigazgatás a Telegram üzenetküldő alkalmazásban. A közlemény szerint több lakóház és gépkocsi megrongálódott.

Orosz tüzérségi tűzben három nő halt meg a kelet-ukrajnai Donyeck megye egyik falujában vasárnap – közölte a megyei kormányzó. Vadim Filaskin szerint kazettás lövedékeket lőttek ki Cserkaszke falura, három nő meghalt, egy férfi pedig megsebesült. A támadásban legkevesebb kilenc lakóház megrongálódott. A kormányzó a Telegramon távozásra szólította fel a lakosokat.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMost meg majd a meleget fogjuk kívánni vissza..
KövetkezőMarokkó: Hat év aszály után eső és áradások jöttek, halálos áldozatok is vannak..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza