Hétfőtől őszt hoz egy ciklon.

Hajnalban túlnyomóan derült lesz az ég, csak kisebb körzetekben lehet felhős idő, és számottevő csapadék sem várható.

Vasárnap napközben napos, gomolyfelhős időre van kilátás.

A Dunántúlon képződik több gomoly, ott helyenként átmenetileg össze is állhat a felhőzet, egy-egy helyen záporeső sem kizárt. Vasárnap késő délutántól fokozatosan vastagodó fátyolfelhőzet érkezik fölénk, késő este a Nyugat-Dunántúlon már erősen felhős vagy borult lesz az ég.

A déli, délkeleti szél holnap az Észak-Dunántúlon és a középső országrészben időnkét megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 15 és 21 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 29 és 34 fok között alakul.

Hétfőn nyugat felől megérkezik a csapadék, a héten tovább mérséklődik a meleg.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMeglepő okból gyulladhatott ki a miskolci barlangfürdő
KövetkezőElfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban található Novohrodivka települést – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza