Már a tartományi választások utáni első két napban beigazolódtak azok a jóslatok, hogy mind Türingiára, mind Szászországra rendkívül nehéz és hosszú kormányalakítási tárgyalások várnak.

A jelek szerint beigazolódik az a jövendölés is, hogy a hagyományos pártok, mindenekelőtt a CDU és az SPD fenntartásai ellenére a tárgyalásokból és minden bizonnyal a jövőbeni koalíciókból az alig féléves radikális baloldali párt, a két tartományban nagy támogatottsággal rendelkező Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) nem hagyható ki.

Ami pedig a Türingiában a CDU-t is nagy fölénnyel megelőző, Szászországban pedig a konzervatív párt mögött épp hogy csak lemaradt radikális jobboldali AfD-t (Alternatíva Németországért) illeti, egyértelművé vált, hogy a párt a „kiközösítés” ellenére a jövőben mindkét tartomány parlamentjében az ellenzék vezetőjeként rendkívül befolyásos szereplő lesz

Negyvennyolc órával a választások után több hírportál, mindenekelőtt az ZDF és az ARD közszolgálati médium számolt be arról, hogy a Türingiában elkerülhetetlen a kormányváltás, azaz, hogy az eddigi baloldali, a hagyományos Baloldal Pártjából, az SPD-ből és a helyi törvényhozásból kiesett Zöldek Pártjából álló koalíciót a friss parlamenti erőviszonyok miatt új kormányzati szövetség váltja fel. Mivel a tartományban nagy fölénnyel győztes AfD „nem kívánatos” partner, általános vélekedés szerint Türingiában a CDU a „karmester”. Értesülések szerint a Mario Vogt vezette helyi kereszténydemokraták már döntöttek is arról, hogy koalíciós tárgyalásokat javasolnak az alapító Sahra Wagenknecht által vezetett új baloldali pártnak, valamint a szociáldemokrata SPD-nek.

Válasz még nem érkezett ugyan, elemzők szerint egy ilyen tartományi koalíciónak lehetnek tényleges esélyei, noha a koalíciós tárgyalások a BSW-vel szembeni fenntartások miatt nehéznek ígérkeznek. A BSW a választások után megerősítette, hogy mindenfajta koalíció előfeltételének tartja az amerikai közepes hatótávolságú rakéták németországi telepítésének elutasítását, valamint a további fegyverszállítások beszüntetését Ukrajnának. Sahra Wagenknecht a ZDF-nek nyilatkozva kiállt amellett is, hogy mindezt az esetleges koalíciós megállapodásokban rögzítsék.

„Nagyon sokan tartanak attól hogy a fegyverszállításokkal Németország közvetlen háborús résztvevővé válik” – érvelt a radikális baloldali pártvezető, aki szerint egy ilyen megállapodással nyomást lehetnek gyakorolni az országos kormánykoalícióra is

Szászországban – ahol a CDU az AfD-t egy hajszállal megelőzve épphogy megőrizte az újraegyesítés óta őrzött első helyét – csekély valószínűsége annak, hogy marad az eddigi, a kereszténydemokratákból, az SPD-ből ás a Zöldek Pártjából álló tartományi koalíció. Értesülések szerint Türingiához hasonlóan Szászországban is egy a CDU-ból, a BSW-ből és az SPD-ből álló hármas koalíciónak van a legtöbb esélye, legalábbis a hivatalban lévő kereszténydemokrata miniszterelnök, Michael Kretschmer megítélése szerint.

A ZDF ugyanakkor tudósításában felhívta a figyelmet arra is, hogy a „kiközösítés” ellenére az AfD jelentős befolyást gyakorolhat mindkét tartományi parlament politikájára. A törvényhozási mandátumok függvényében ugyanis elsősorban türingiai parlamentben úgynevezett blokkoló kisebbséggel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy fontos parlamenti döntések elfogadását akadályozhatja meg, és a tartományi koalíció pártjai ennek elkerülése érdekében az AfD-vel sorozatos egyeztetésre kényszerülnek.

A türingiaitól némileg eltér a helyzet a szászországi parlamentben, ugyanis az illetékes hatóságok hivatalos bejelentése szerint egy szoftverhiba miatt a mandátumok átszámolására kényszerültek. Ennek következtében az AfD is eggyel kevesebb mandátumhoz jutott, és a tartományban nem rendelkezik az említett blokkoló kisebbséggel, ez azonban nem jelent azt, hogy a párt álláspontja fontos döntések meghozatalakor figyelmen kívül hagyható lenne.

A súlyos tartományi választási kudarc ellenére az Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár vezette, az SPD-ből, a Zöldek Pártjából és a szabad demokrata FDP-ből álló országos koalíció kitart az együttműködés mellett. Egybehangzó értesülések szerint a kancellárral az élen mindhárom párt vezetői a közös munka folytatása mellett tettek hitet.

Szászországban az SPD és Zöldek Pártja együttesen 12,4 százalékot szerzett, Türingiában pedig 10-et sem. Az előbbiben a Zöldek épp hogy csak bejutottak a helyi törvényhozásba, míg a türingiaiból a voksok 3,2 százalékával kiestek. Az FDP mindkét tartományban 1 százalék közeli „eredménnyel” végzett.

A súlyos tartományi választási kudarc ellenére a kormánypártok vezető politikusai ismételten a közös kormányzati munka folytatása mellett foglaltak állást. A ZDF által idézett Saskia Esken, az SPD társelnöke a közös munka kapcsán mindenekelőtt a gazdaság fejlesztését, az új nyugdíjcsomagot és nem utolsósorban az illegális bevándorlás elleni harcot emelte ki. Egyben a szüntelen koalíciós vitákra utalva nagyobb fegyelmet sürgetett. Esken hangsúlyozta azt is, hogy Olaf Scholz továbbra is a kormány „erős vezetője” marad. Olaf Scholz marad az SPD „erős kancellárjelöltje” a jövő évi országos parlamenti választásokon is – tette hozzá.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőIsmerd meg önmagad, akkor boldog leszel!
KövetkezőMinden nap új remények..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza