A MÁV tájékoztatása szerint sikeresen zárult a kalauz nélküli közlekedés tesztelése, így szeptembertől már több vonalon kalauz nélküli járatok fognak üzemelni. Ezekre csak érvényes bérlettel vagy jeggyel lehet felszállni.

Egy közel kéthónapos tesztüzem előzte meg a kalauz nélküli közlekedés bevezetését – mondta az InfoRádióban a MÁV helyettes szóvivője. Ez idő alatt a Pilisvörösvár és Rákos közötti S76-os vonatokon találkozhattak először a menetrendekben KN jelzésű járatokkal az utasok. A sikeres, mintegy két hónapos próbaüzemet követően szeptember 2-ától már a Rákos és Pilisvörösvár közötti S76-os járatok esetében állandó rendnek minősül a jegyvizsgáló nélküli közlekedés.

Az ősszel fokozatosan vezetik be több elővárosi vonalon is ezt a fajta közlekedési rendet

– emelte ki Váczi Viktor. Szeptember 16-ától már

  • az esztergomi vonalon a Z72-es vonatok esetében,
  • a győri fővonalon a reggeli csúcsidőszakban közlekedő Bicske és Kelenföld közötti G10-es járatokon,
  • a Déli pályaudvar és Komárom közötti S10-es vonatok egy részén is bevezetik a kalauz nélküli közlekedést.

Fontos tudni, hogy az ilyen közlekedési rendben közlekedő vonatoknál az utasoknak felszállás előtt már rendelkezniük kell érvényes jeggyel vagy bérlettel.

Az érintett kalauz nélküli vonatokon is kell azonban szúrópróbaszerű jegyellenőrzésre számítani. Ha pedig valakit érvényes jegy, bérlet nélkül talál a MÁV munkatársa, akkor

nem a „szokásos” 2600 forintos pótdíjat kell kifizetnie, hanem a 25 ezer forintosat.

Váczi Viktor közölte: a MÁV applikáció felületén a vonat információi között szerepel az, hogy az adott járat a kalauz nélküli rendszerben közlekedik-e. A táblázatos menetrendeknél a vonatszám mellett feltüntetett KN jelzés jelenti ugyanezt.

KAPCSOLÓDÓ HANGANYAG

Forrás

Hirmagazin.eu

Előző„Hív a vasút, vár a Lázár” – üzente a miniszter Magyar Péternek
KövetkezőEgy rejtélyes magyar vállalkozó papíron tizenötször gazdagabb Mészáros Lőrincnél..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza