A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött. Fél év elteltével Várkonyi Zoltán meghívta vendégnek a budapesti Vígszínházba, majd a következő évadtól leszerződtette. Azóta is a Vígszínház tagja – immár 50 éve -, mely Magyarország legnagyobb prózai színháza. Közel negyven filmben és számtalan tévéjátékban szerepelt. Számos lemeze jelent meg, melyeken nemcsak énekel, hanem mesét, verset mond. A legnagyobb sikert azzal aratta, hogy műfajt teremtett: magyar költők verseit énekli a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – gyerekeknek. Több aranylemeze, platina és gyémánt lemeze is van. Dalaiból sok ezer koncertet adott már Magyarországon. A Vígszínházban már hagyomány, hogy minden karácsony előtt három vasárnapon énekel családoknak. 

A 30-as, 40-es évek kiváló konferansziéjának, Békeffi László életének bemutatása sok kabaréjelenettel, vidámsággal és az akkori botrányokkal, Békeffi László szerepében Szacsvay László.

Szereplők: Szacsvay László, Balázs Péter, Bánffy György, Cseke Péter, Epres Attila, Für Anikó, Györgyi Anna, Halász Judit, Kern András, Lukács Sándor, Malcsiner Péter, Mikó István, Pápai Erika, Rudolf Péter, Rupnik Károly, Schütz Ila, Sinkó László, Szilágyi Tibor, Szolnoki Tibor, Takács Katalin, Tordy Géza, Tóth Enikő, Varga Mária,

Szemben a Lánchíd oroszlánja 1

Kellemes szórakozást a filmhez!

Szemben a Lánchíd oroszlánja 2

Kellemes szórakozást a filmhez!

Our media, Hirmagazin.eu Online Media, publishes news, articles, and content for free, we do not ask for registration or fees for the information! Many thanks to the source for the video! Editor-in-Chief of Hirmagazin.eu

Hirmagazin.eu