Egy német gyártótól származó hajtóművet találtak az Izraelben lezuhant Hezbollah-drón roncsaiban. Nem ez az első eset, hogy nyugati alkatrészeket találnak és használnak fel valamelyik háborúban. Az export nem megfelelő ellenőrzése veszélyes kiskapukat tár fel.

Néhány nappal ezelőtt az Észak-Izraelben élő Nir Eylont légvédelmi szirénák ébresztették fel álmából. A férfi a Hezbollah egyik drónját látta elrepülni a háza felett, amelyet ezután az izraeli hadsereg lelőtt. A férfi nagyon meglepődött, amikor megvizsgálta a roncsot – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Biztos voltam benne, hogy amikor közelebb megyek a roncshoz, arab és perzsa feliratokat fogok látni. Nem hittem a szememnek, amikor megláttam, hogy Made in Germany van ráírva. Hogyan lehetséges, hogy német alkatrészek kerülnek terroristák kezébe?

– mondta Eylon az N12News televíziónak. Hozzátette, hogy a holokauszt után nehéz elviselni a gondolatot, hogy német alkatrészek jelenjenek meg olyan fegyverekben, amelyeket arra terveztek, hogy minél több zsidót megöljenek. Arról már a Die Welt német lap írt, hogy ennek a Közel-Keleten is van némi hagyománya, elvégre Hitler rakétamérnökei voltak azok, akik a háború utáni Egyiptomban rakétaprogramot hoztak létre Izrael elleni harcra.

A felrobbant drónról készült képekből kiderül, hogy a motorja a hanaui 3W Professional nevű cégtől származik, amely műrepülőgépek kétütemű motorjait gyártja.

Megdöbbenéssel tölt el bennünket, hogy az egyik motorunkat egy drónba építették be, és hogy azzal egy terrorista szervezet visszaél

– reagált Kai Weinhold, a 3W vezérigazgatója. Weinhold szerint érthetetlen, hogyan kerülhetett az egyik motorjuk egy terrorista szervezet drónjába. „Nem adjuk el motorjainkat embargóval sújtott országoknak, és betartunk minden exporttörvényt és ide vonatkozó szabályt” – szögezte le.

Ugyanakkor nem ez az első eset, hogy a cég motorjai Iránnal szövetséges szereplők fegyvereiben tűnnek fel. „A 3W motorokat először 2018-ban találták meg a húszik által használt drónokban, amelyeket többek között dubaji repülőterek megtámadására használtak – mondta a Weltnek Wolf-Christian Paes fegyverszakértő, aki a Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézetének berlini székhelyén dolgozik. 

Annak idején az Irán által kifejlesztett Samad drónsorozatról volt szó. Ezeket a drónokat általában kínai motorok hajtják, de a német alkatrészek megbízhatóbbak – emelte ki a szakértő. A 3W egyébként nem az egyetlen német cég, amelynek a termékeivel ilyen módon visszélnek. A Limbach cég alkatrészei néha iráni drónokban is megtalálhatók, és német technológiát használnak iráni rakétákban is. Különösen a kisebb cégek gyakran nehezen tudják ellenőrizni, hogy hova kerülnek a motorjaik.

Paes egy korábbi kutatása során kiderítette, hogy egy görögországi közvetítő hazudott a 3W-nek a motorok felhasználásáról. Ezeket ugyanis nem a görög piacra szánták, ahogyan azt állították, hanem Iránba adták tovább. Egy másik, 2020-as esetben a motorokat Kínán keresztül exportálták.

„Sajnos nem tudjuk ellenőrizni a motorjaink viszonteladását. Ez azt is jelenti, hogy nem tudjuk megakadályozni, hogy egyes terrorszervezetek felhasználják azokat” – mondta a 3W vezérigazgatója, majd hozzátette, hogy korábban már felhívta a rendőrség figyelmét a problémára.

Paes szerint ugyanakkor a gond az, hogy Németország nem is minősíti ezeket az alkatrészeket kettős felhasználású áruknak, ami azt jelenti, hogy semmilyen nemzetközi szabályozás nem vonatkozik rájuk.

Egy egész sor olyan termékünk van Németországban, amelyeket fegyverekben használnak fel, és amelyekre nem vonatkozik a szabályozás

– jegyezte meg Paes. Például nyugati alkatrészek is újra és újra megjelennek olyan drónokban és rakétákban, amelyeket az orosz–ukrán háborúban használnak fel civilek ellen.
Paes szerint az is probléma, hogy a német kormány még a szabályozott termékek esetében is kevésbé ellenőrzi a vásárlókat. Ha egyikük például megerősíti, hogy a termékeket nem használja kétes célokra, és nem exportálja újra, akkor az bőven elég a hatóságoknak.

Borítókép: A libanoni Hezbollah egyik drónja (Fotó: AFP)

Forrás

Hirmagazin.eu