Több mint másfél év után hirdetett ismét közmeghallgatást a városvezetés, hétköznapra, délelőtt 10 órára. Néhány tucatnyian azért eljöttek, és a polgármester fejére olvasták, hogy nem akarnak akkugyárakat a városukba.

Vagy 2010 előtt nem mondtak igazat, vagy 2010 után nem mondtak igazat, de valamikor semmiképpen sem mondtak igazat. Akkor ugye felmerül a kérdés, hogy miért higgyünk most Önöknek?

Itt csak nő a gyár ezerrel, csendben van mindenki, mert mit mond mindenki? Ó, fideszes város, jobb, ha nem szólalsz meg.

Ezekhez hasonló kérdésekkel és kijelentésekkel tarkítva, de alapvetően békés hangnemben faggatták a civilek a debreceni polgármestert a város határában épülő új akkumulátorgyárakkal kapcsolatban csütörtökön, több mint másfél órán keresztül.

2023 januárja óta először tartott közmeghallgatást a képviselőtestület, ezúttal hétköznap, munkaidőben és elvileg a helyi tűzoltóság éves jelentésével kapcsolatban, de néhány tucatnyian így is eljöttek, hogy kifejezzék aggodalmukat az óriásberuházások miatt. A 2023 januári közmeghallgatás egyébként kisebb botrányba fulladt, az indulatos tömeg kórusban hazaárulózta azokat, akiket felelősnek érzett az akkugyárak idehozásáért:

Most hasonló indulatoknak nyomuk sem volt, de ez nem jelenti azt, hogy Debrecenben mindenki beletörődött volna abba, hogy városukból hamarosan akkumulátor-nagyhatalom válik.

„Én úgy gondolom, hogy azért is jön ennyi külföldi ember ide dolgozni, mert ha majd ők megbetegednek, akkor könnyebb őket hazaküldeni, és nem fogja látni a magyar ember az ő szenvedésüket, hogy mit is okoz ennek a gyárnak a működtetése. Már lehet hallani, hogy nagyon jó fizetést ajánlanak, és édesanyák, édesapák mennek ezekbe a gyárakba dolgozni. Csak ugye az élet nem két évről, nem öt évről szól, és majd amikor ők betegek lesznek, akkor ezek a gyárak és a magyar kormány őket az út szélén fogja hagyni” – mondta az Euronewsnak az egyik felszólaló, aki nem akarta elárulni a nevét, mert elmondása szerint a legutóbbi közmeghallgatás után meghurcolták őt.

„Négyszáz méterre emberek élnek, akik nem szeretnének elköltözni”

Jelenleg hét akkumulátoripari beruházásról tudni Debrecenben. A kínai CATL gyára lesz a legnagyobb a környéken, sőt, ez lesz egész Európa egyik legnagyobb akkumulátorgyára, ha majd elkészül. A hozzá legközelebb eső településen működő Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület elnöke is felszólalt a közmeghallgatáson, Kozma Éva szerint aki utánaolvas annak, hogy az akkumulátoripar mennyi kockázattal jár, az fél az új gyáraktól.

„Négyszáz méterre is lakóházak vannak, ahol emberek élnek, akik nem szeretnének elköltözni. Ott van az életük, ők laktak ott hamarabb. Ezeket a gyárakat az ő megkérdezésük nélkül telepítették oda, és egyszerűen nem tudnak olyan kielégítő biztonsági válaszokat adni, amik megfelelőek lennének, arról, hogy egy robbanás esetében mi fog történni, vagy egy tűz esetében mi fog történni” – magyarázta Kozma Éva, aki egy hosszú és részletes kérdéssort is átnyújtott a város vezetőségének a közmeghallgatáson.

A polgármester szerint Debrecenben meghallgatják a civilek véleményét

Debrecen fideszes polgármesterét idén júniusban 48 százalékos szavazataránnyal újraválasztották. Ez 13 százalékos visszaesés a 2019-es eredményéhez képest, de Papp László így is magabiztos győzelmet aratott, a megugró részvétel miatt pedig még több szavazatot is kapott, mint öt éve. Szerinte a városban nyugodt a hangulat, az emberek szavát pedig meghallgatják.

„Alapvetően Magyarországon politikai hisztéria övezi az akkumulátorgyárak történetét. Se Lengyelországban, se Németországban, se máshol Európában, ahol azért jelentős akkumulátorkapacitások vannak, ilyen politikai akciók nem övezik ezt a kérdéskört. Ettől függetlenül is értem a polgárokban megfogalmazódó aggodalmakat, és éppen ezért az általuk megfogalmazott felvetéseket igyekszünk a gyakorlatba átültetni” – jelentette ki a várost 2014 óta irányító polgármester az Euronewsnak.

Papp László szerint a civilek gondolatainak megvalósítására jó példa az év végén felálló környezeti monitoring rendszer, amit a Debreceni Egyetemmel közösen, 800 millió forintból fejlesztenek ki, és ami 16 különböző ponton méri majd a károsanyag-kibocsátáshoz kapcsolódó értékeket.

A beruházások ellenzői persze nem elsősorban ezt szeretnék, hanem azt, ha egyáltalán nem lenne Debrecennek akkumulátorgyára. Úgy néz ki azonban, hogy ez a hajó mostanra elúszott: a gyárak zavartalanul épülnek Debrecen határában, a CATL üzemébe már a munkaerő-toborzást is elkezdték, és várhatóan 2025-ben a termelés is megindul benne.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőPutyin jövő héten olyan országba utazik, ahol kötelesek letartóztatni..
KövetkezőMa 0,00 órától újra csökkent a benzin ára, míg a gázolajé változatlan maradt..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza