Az idei aszály következtében az ország mezőgazdasági területein mintegy 500 milliárd forintos kár keletkezett, ami többek között 4 millió tonna kukorica elvesztésével járt. Ez önmagában 300 milliárd forintos veszteséget jelent, és még nem számoltunk a többi növényt érintő károkkal – nyilatkozta Jakab István, a MAGOSZ elnöke egy nemrég adott interjúban a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság műsorában – írja a magro.hu.

Jakab István szerint a kalászos gabonáknál közepes terméseredmények születtek, ám a minőséget nagyban befolyásolta, hogy nem jutott elegendő alapműtrágya a földekre. Bár a kukoricatermés mennyisége elegendő a hazai élelmiszeripari- és takarmányigények fedezésére, a MAGOSZ elnöke figyelmeztetett, hogy nincs szükség olcsó kukorica importjára, ami újra letörné az árakat. A napraforgónál is hasonló helyzet állt elő, ahol átlagosan 20-30%-os terméskieséssel kell számolni.

Az aszály hatásait különösen súlyosnak tartják Kelet-Magyarország egyes részein, ahol Csongrád, Békés, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, és Hajdú-Bihar vármegyékben katasztrofális helyzet kezd kialakulni. A talajvízszint jelentősen csökkent, és bár az éves csapadékmennyiség nem változott, az időbeli eloszlás egyre szélsőségesebb. Jakab István szerint a vizek visszatartása elengedhetetlen, ám ebben már most óriási viták vannak a zöldszervezetekkel és az Európai Unióval.

A víz alapvető fontosságát szerencsére senki nem vitatja, még a zöldszervezetek sem. Jakab István hangsúlyozta, hogy a holtágak és csatornák teljes körű rendbetétele elengedhetetlen, legyenek azok akár állami, önkormányzati vagy magántulajdonban. Ennek érdekében egy új program is készül, amelyben a gazdák aktívan részt vennének a vízgazdálkodási rendszerek fejlesztésében.

A politikus kiemelte: a szántás elhagyása, a regeneratív technológiák alkalmazása és szárazságtűrő növények termesztése jelentené a fenntartható megoldást – olvasható a magro.hu-n.

Augusztus elejére elérte a 75 ezer hektárt, és hetente további több tízezer hektárral gyarapszik az aszálykárra bejelentett területek nagysága – ezt mutatják a kárenyhítési rendszerben összesített eddigi adatok az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.Míg a 29. héten csaknem 10 ezer, a 30. héten 18,6 ezer, addig a 31. héten már csaknem 29 ezer hektárral emelkedett az aszálykárra bejelentett területek nagysága, amely így augusztus elejére összességében elérte a 75 ezer hektárt. A 2022-es aszályos év ugyanezen időszakában már több mint 1 millió hektár aszálykárt regisztráltak az elektronikus bejelentő felületen, ugyanis két éve nemcsak a tavaszi, hanem a vegetációs időszak korábbi szakaszában már az őszi kultúrák is számottevő kárt szenvedtek el – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Az idei aszálybejelentések fele eddig három vármegyére – Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád – koncentrálódik, de jelentős kiterjedésű kárt jelentettek már Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest vármegyéből is. Az aszálykárok mintegy nyolcvan százalékában a kukorica és napraforgó kultúra érintett, de ezen túl a siló- és csemegekukorica esetében is komoly méretű károk tapasztalhatók.

Feldman Zsolt hozzátette, hogy az agrárkár-enyhítési rendszerhez való csatlakozás feltételei a korábbi évekhez képest nem változtak, és a rendszerben résztvevők számára fontos lépések (káresemény bejelentése, igazolása, hozamérték-csökkenés megállapítása, kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtása) az eddig alkalmazottnak megfelelően történnek.

Az idei évtől uniós forrást is sikerült bevonni a rendszer működésébe, így a korábbi évekhez képest jelentősen nagyobb, 34,8 milliárd forint áll majd biztosan rendelkezésre a kifizetések 2025. márciusi időpontjában. Viszonyításképpen, a 2022. évi károk után a kárenyhítési alap 50,66 milliárd forintot fizetett ki a jogosult gazdálkodók számára, de ennek az összegnek eredetileg csak negyede állt rendelkezésre az alapban az előző évek káreseményeihez kapcsolódó kifizetések után, a különbözetet a kormány biztosította – hangsúlyozta az államtitkár.

Feldman Zsolt felidézte, hogy 2022-ben a kárenyhítési alap révén egy díjtámogatott biztosítással rendelkező, 100 százalékos kárt szenvedett kukoricatermelő akár hektáronként 250 ezer forint kárenyhítő juttatást is kapott, de a legalacsonyabb mértékű aszálykárt szenvedett, biztosítással is rendelkező gazdálkodó is hektáronként 60 ezer forint kifizetésre vált jogosulttá. A biztosítással nem rendelkező és az öngondoskodás lehetőségével nem élő termelők ugyanezen esetekben az uniós szabályok okán a fenti összegek hozzávetőleg felét kaphatták csak meg kárenyhítő juttatásként.

Idén a rendelkezésre álló adatok alapján 11 352 mezőgazdasági termelő kötött aszályfedezettel bíró növénybiztosítást mintegy 713 634 hektár mezőgazdasági területre – olvasható az AM közleményében.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőFallout from NASA’s asteroid-smashing DART mission could hit Earth — potentially triggering 1st human-caused meteor shower
KövetkezőElőször reagált Lázár János a kritikákra, kőkemény üzengetés kezdődött
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza