Ez lesz a 23. alkalom, hogy megrendezik a találkozót, a vendégek már meg is kapták a meghívójukat.

„Legyen béke már” mottóval a kötcsei Dobozy-kúrián tartják meg a rendezvényt szeptember 7-én, jövő hét szombaton – írja az atv.hu. A fővédnök és a főszónok is Orbán Viktor miniszterelnök lesz.

A kötcsei piknik csúcspontja hagyományosan Orbán Viktor beszéde, amit a miniszterelnök zárt körben mond el kormányközeli újságírók, közéleti szereplők, művészek előtt.

Az eddigi találkozókon a résztvevők elmondása szerint a miniszterelnök a tusnádihoz hasonló beszédeket mondott, kifejtve a kormányzati válaszokat a világpolitikai eseményekre, változásokra, a bekövetkezett „tektonikus mozgásokra”.

A hírportál a forrásaira hivatkozva azt írja, Orbán Viktor tavaly szeptemberben elhangzó szavai „megnyugtatóak voltak” a kormány lépéseit illetően. Hozzáteszik, habár a szomszédban háború dúl, semmiféle kapkodás jeleit nem érzékelték a miniszterelnök akkori beszédében.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMegjelent a 2024/2025-ös szakképzési tanév rendje
KövetkezőTrükközött a kamionos, egymilliója bánta
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza