Új szintre lépett a konfliktus Izrael és a libanoni Hezbollah között vasárnap. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb és legfrissebb híreket a konfliktussal kapcsolatban.

  • Vasárnap hajnalban Izrael több mint száz repülőgéppel megelőző csapást mért libanoni célpontok, elsősorban rakétakilövőállások ezreire. A több európai ország által is terrorszervezetnek nyilvánított, Libanonban komoly közhatalommal rendelkező Hezbollah Izrael értesülései szerint átfogó rakéta- és dróntámadásra készült, ezt a támadást igyekeztek megakadályozni a megelőző csapással.
  • Izraeli információk szerint a Hezbollah elsősorban a zsidó állam középső részét vette célba, és Tel-Aviv térségében stratégiai fontosságú létesítményre akart csapást mérni, köztük a Ben Gurion nevét viselő nemzetközi repülőtérre is. A rakéták jelentős részét izraeli katonai célpontokra tervezték kilőni.
  • Fél órával az izraeli akció után meg is indult a Hezbollah támadása, végül néhány száz rakétát és drónt lőttek ki Izrael északi részére. A csapássorozat komoly károkat nem okozott, de voltak olyan töltetek, amiket nem tudott leszedni a légvédelem. Galilea északi részén, Manot faluban eltaláltak egy lakóházat és egy baromfifarmot, amely lángra kapott és megsemmisült, a tüzet eloltották. A Haifától északra fekvő Akkó városában repeszek könnyebben megsebesítettek egy nőt.

Videó

  • Később kiderült, hogy a támadás során életét vesztette az izraeli haditengerészet egyik katonája, két társa pedig megsebesült. A katonák egy járőrhajón teljesítettek szolgálatot a Földközi-tengeren, amikor felrobbant a közelükben a Vaskupola izraeli légvédelmi rendszer egyik rakétája. Egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy mi történt, de a legvalószínűbb az, hogy a rakéta két libanoni drónt követett, aztán valamiért célpontot változtatott, a hajó közelébe repült és ott robbant fel. Az esetet vizsgálják az izraeli hatóságok.
  • Vasárnap délután a Hezbollah vezetője, Hasszán Naszrallah bejelentette, hogy a támadást a szervezet egyik legfontosabb parancsnoka, Fuad Sukr július 30-i célzott kivégzésére válaszul indították. Naszrallah szerint a Hezbollahnak több oka is volt arra, hogy kivárt a válaszcsapással, például az is, hogy egy hónapon át feszült készenlétben tartsa Izraelt, valamint az is, hogy nagyobb esélye legyen a gázai béketárgyalások sikerének.
  • Naszrallah azt állítja, hogy szándékosan nem vettek célba izraeli civil célpontokat, és az infrastruktúrát sem támadták. A fő célpont a politikus szerint egy Tel-Aviv közelében lévő katonai bázis volt, ami az izraeli katonai hírszerzés egyik központjaként működik, a többi kilőtt rakéta pedig csak azt a célt szolgálta, hogy lefoglalja a Vaskupola védelmi rendszerét. Naszrallah sikeresnek nevezte a Hezbollah csapását, és kijelentette, hogy az izraeli támadás nem érintette azokat a kilövőállásokat, ahonnan a rakétákat indítani akarták.
  • Kapcsolódó videó – nemzetközi politika

Videó

  • A Reuters információi szerint a nap folyamán Izrael és a Hezbollah is jelezte a másik fél felé, hogy lezártnak tekintik a vasárnapi támadásokat, nem kívánják eszkalálni a konfliktust és nem akarnak háborút. A Hezbollah egyik tisztviselője azt is megosztotta a médiával, hogy kifejezetten olyan ellencsapást akartak indítani, ami nem eszkalálja odáig a helyzetet, hogy kitörjön az általános háború.
  • Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ezzel együtt meglehetősen harcias hangnemben beszélt a hajnali támadások után. A kormányfő kijelentette, hogy a csapássorozat (amit egyébként még egy támadás követett néhány órával később) nem jelenti azt, hogy véget ért volna Izrael katonai akciója a Hezbollah ellen. Herzi Halevi izraeli vezérkari főnök azt is elmondta, hogy Izrael elkötelezett amellett, hogy javítsa az ország északi részének biztonsági helyzetét, és fokozatosan meggyengítse a Hezbollahot.
  • A régió országai aggódva figyelik az eseményeket. Abdel Fattah esz-Szíszi egyiptomi elnök egy átfogó konfliktus veszélyére figyelmeztette CQ Brown amerikai vezérkari főnököt. Jordánia külügyminisztériumának szóvivője pedig arról beszélt, hogy Izrael folyamatos gázai agressziója és a tűzszünet kudarca a konfliktus eszkalációjának veszélyét hordozza magában. A szóvivő, Szufain Kudah elmondása szerint Jordánia egy regionális háború kirobbanásától tart. A Fehér Ház közlése szerint Joe Biden amerikai elnök szorosan nyomon követi az események alakulását.
  • Forrás
  • Hirmagazin.eu