Három góllal kikapott az ukrán csapattól az olimpiai selejtezőre készülő magyar férfi jégkorong-válogatott a Vasas Jégcentrumban rendezett vasárnapi felkészülési mérkőzésen.

Az első játékrész gól nélkül telt, a második harmadban aztán fél percen belül kétszer is betaláltak a vendégek, majd a 16. percben az ukránok ismét bevették a magyarok kapuját.

Az utolsó harmadban nem tudta kivédekezni az emberhátrányt Majoross Gergely együttese, amely 48 perc után már ötgólos hátrányban volt.

Az 52. percben az újonc Szongoth Domán juttatta a lecsorgó korongot a vendégek hálójába, ezzel a magyar csapat legfiatalabbja szerezte meg az első találatot, ezt a lendületet kihasználva egy remek letámadás után Galló Vilmos is betalált. Ezt követően emberelőnybe került a magyar csapat, amely Varga Balázs találata révén 5-3-ra zárkózott négy perccel a meccs vége előtt. Ennél közelebb viszont már nem jutott a nemzeti együttes, amely az utolsó percekben újabb gólt kapott, ezzel az ukránok beállították a 6-3-as végeredményt.

A keret kedden utazik Pozsonyba, ahol sorrendben Kazahsztánnal, Szlovákiával és Ausztriával játszik az olimpiai selejtezőn. A négyes győztese kvalifikálja magát a milánói olimpiára.

Férfi felkészülési mérkőzés:

Magyarország-Ukrajna 6-3 (0-0, 0-3, 3-3)

magyar gólszerzők: Szongoth (52.), Galló (53.), Varga (56.)

Budapest, 2024. augusztus 25.
Gulyás Michelle olimpiai bajnoköttusázó bedobja a korongot az olimpiai felkészülés keretében játszott Magyarország - Ukrajna barátságos férfi jégkorongmérkőzésen a Vasas Jégcentrumban 2024. augusztus 25-én.
MTI/Szigetváry Zsolt
Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó bedobja a korongot az olimpiai felkészülés keretében játszott Magyarország – Ukrajna barátságos férfi jégkorongmérkőzésen a Vasas Jégcentrumban 2024. augusztus 25-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás

Hirmagazin.eu