Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta a Moszkva által kánoniként elismert Ukrán Ortodox Egyház (UPC) betiltását lehetővé tevő törvényt, amelyet kedden fogadott el az ország parlamentje. Az elnöki döntést az ukrán parlament honlapján tették közzé szombaton. A dokumentum 30 nappal a közzétételt követően lép hatályba.

Az ukránok többsége ortodox keresztény, de az ortodox közösség két külön egyházra esett szét: az egyik Moszkva fennhatóságát ismeri el, a másik pedig független, amelynek Konstantinápoly 2019-ben megadta az úgynevezett autokefál státust.

Az ukrán vezetők bujtogatással vádolták meg a Moszkva fennhatóságát elismerő UPC-t, arra hivatkozva, hogy az ukrajnai háború kitörése után oroszbarát propagandát és hazugságokat terjesztett.

A törvénytervezetet első olvasatban még 2023 októberében fogadta el az ukrán törvényhozás. A dokumentumot azonban csaknem egy évig nem nyújtották be második olvasatra. 

A héten kedden a törvénytervezetet 265 képviselő támogatta, 29-en szavaztak ellene.

A kedden megszavazott törvénytervezet kitiltja ukrán területről az orosz ortodox egyházat, egy kormánybizottság pedig listát állít össze ennek „leányszervezeteiről”, amelyeknek a működését nem engedélyezik tovább.

A hívek már most megmozdultak, hogy megvédjék templomaikat:

Twitter-post/videó

Nem ez lenne az első eset, hogy lábbal tiporják a vallásszabadságot Ukrajnában, emlékezetes, hogy Moszkva-barátnak bélyegzett szerzeteseket zaklattak egy kijevi kolostorban.

Az ukránok Kurszknál törtek be orosz területre, de nem tudják megállítani a Donyecknél előrehaladó orosz csapatokat. Pár napja beszámoltunk róla, hogy áll most a háború. Az ukránok két napja megtámadták a kurszki atomerőművet is.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőHorror a német fesztiválon: válogatás nélkül gyilkolt a tömegben a terrorista – videó
KövetkezőDétári Lajos óta nem látott bravúrt ért el a Milan ellen a magyar focista
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza