Az augusztus 20-i hosszú hétvége miatt a szükségesnél jóval kevesebben jelentkeztek véradásra, de egész nyáron nehezebb elérni a donorokat – mondta az InfoRádiónak az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese. Ezekben az időszakokban előfordul, hogy akár egyenként is felhívják a véradókat, hogy segítséget kérjenek tőlük – jelezte Nagy Sándor.

Nyáron mindig csökken a véradók aktivitása, hiszen ilyenkor a rendszeres véradók is szabadságra mennek. Az egészségügyben viszont nem nagyon van lehetőség átütemezni a vérgyűjtést, hiszen egyrészt a kórházak felhasználása lényegében egyenletes – a nyári időszakban legalább ugyanannyi, vagy egy-egy kiugró esetben akár még magasabb is lehet, például egy baleset, vagy abból balesetből eredő szervtranszplantáció miatt –, másrészt pedig mert a legrövidebb lejáratú készítmény mindössze öt napig tárolható. Vagyis nem lehet hosszú időre feltölteni a készleteket – mondta az InfoRádióban Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese.

Mindenki akkor van biztonságban, ha egyenletesen érkeznek a donorok, ha folyamatosan tudják előállítani a vérkészítményeket.

Ez a nyári időszakban mindig nagyobb kihívás, hiszen sokkal több véradót kell megszólítani annak érdekében, hogy az a hétköznapokra vetített napi 1600-1800 jelentkezőnk valóban meglegyen.

Szerencsére nem volt nyáron hiány vérkészítményekből, de „egy nagyon szűk egyensúly” – fogalmazott a szakember.

„Öt napra célozzuk meg a készletet. Ha ez mondjuk négynaposig lecsökken, akkor már célzottan toborzunk. Nagy kihívás volt az augusztus 20-i hosszú munkaszüneti időszak, azóta is ráerősített toborzással rendezzük a sorainkat, hiszen ott abban a négy napban voltak ugyan véradások, de jóval kevesebb, mint amit a kórházak használtak” – mutatott rá.

A toborzás egy együttműködési megállapodással a Magyar Vöröskereszt feladata, amely a saját rendszerén belül, munkahelyeken, közösségekben, rendezvényeken, előre ütemezetten tervezi, szervezi a véradásokat. Az Országos Vérellátó Szolgálat szakemberei pedig elmennek és leveszik a vért.

Nyári időszakban ezen felül szükség van célzott toborzásra, ez lehet e-mail, sms, sőt a telefonálás is. Folyamatosan, egész nyáron ezzel erősítik meg az alaptoborzást.

Mint Nagy Sándor elmondta, folyamatosan jelen kell lenniük a köztudatban, máskülönben az emberek azt hihetnék, hogy úgyis vannak más véradók, akik majd elmennek a véradásokra. De ez mindenkinek a közös felelőssége.

„Talán mindenkinek az ismeretségi körében, akár a szűkebb ismeretségi körében is van olyan, aki már kapott vérkészítményt. És sokkal kevesebbeknek van a szűkebb ismeretségi körében véradó. Tehát kevesebb embernek sok embert kell ellátnia, hogy biztosítsa a vérkészítményeket” – emelte ki az OVSZ szakmai főigazgató-helyettese.

Ősszel is lesznek rendezvényeik: hagyományosan szeptember első szombatján tartják a retró véradást, ez most szeptember 7-én lesz. Idén először az összes vérellátójukban ugyanazon a napon, szeptember 7-én lesz majd egy országos nagy véradó nap. Ez általában az év legeredményesebb napja szokott lenni – jegyezte meg a szakember, bízva abban, hogy idén is jól sikerül majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG

Forrás

Hirmagazin.eu