Súlyos testi sértés és más bűncselekmény miatt eljárást indított a Központi Nyomozó Főügyészség Győrffy Balázs ügyében. Közvetítést ajánlott az ukrán elnöknek a háborús konfliktus rendezésében kijevi látogatásán az indiai kormányfő

Az Európai Bizottság elutasította Magyarország és Szlovákia kérését, hogy tárgyaljon Ukrajnával az olajszankciókról. A bizottság szóvivője elmondta: Brüsszel nem látja jelét annak, hogy az ukrán szankciók veszélybe sodornák az európai energiabiztonságot, illetve a Lukoilra kivetett szankciók nem befolyásolják az olajtranzit-műveleteket a Barátság vezetéken, amennyiben nem a Lukoil az olaj hivatalos tulajdonosa. Budapest és Pozsony korábban arról tájékoztatott, hogy a kijevi lépés veszélybe sodorja az ellátás biztonságát.

Magyarország már tavaly elérte 2030-as klímapolitikai célját – jelentette ki az energiaügyi miniszter. Lantos Csaba közölte: az előzetes adatok szerint a hazai üvegházhatású gázok kibocsátása 9 és fél százalékkal mérséklődött tavaly, ami az 1990-es bázisévhez viszonyítva összességében 43 százalékos csökkenés. Az idei elsőnegyedévben pedig úgy mérsékelte a kibocsátást, hogy közben növelte gazdasági teljesítményét.

Átcsoportosított 50 milliárd forintot a költségvetés általános tartalékából a kormány. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint az összeg nagyobb részét, 28,9 milliárd forintot a Beruházási Alap kapja, de az nem derül ki, hogy milyen célra. 16,1 milliárd forint jut az Építési és Közlekedési Minisztériumnak ipari parki és térségi infrastruktúra fejlesztési feladatokra, és 4 milliárd 970 millió forintot ad a kormány a Miniszterelnöki Kabinetirodának kormányzati infokommunikációs szolgáltatások fedezetére.

A nagy beruházások helyett a kisvállalkozások támogatását tartja célszerűnek a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. Rogán Antal a tihanyi Tranzit fesztiválon a minimálbér és a garantált bérminimum összevonásáról és egy szakmunkás hitel lehetőségéről is beszélt. A miniszter azt hangsúlyozta: a szakmunkás-hitelről még nincs döntés, de az elképzelések szerint a diákhitellel azonos feltételekkel, azonos mértékben lehetne majd igénybe venni.

Júliusban 4 millió 765 ezren dolgoztak, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt – ismertette a KSH. Míg az összlétszám érdemben nem változott, addig a férfi foglalkoztatottak létszáma kismértékben, 2 millió 501 ezer főre csökkent, a nőké pedig 29 ezerrel, 2 millió 245 ezer főre nőtt. A 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 20 ezer fővel emelkedett.

Súlyos testi sértés és más bűncselekmény miatt eljárást indított a Központi Nyomozó Főügyészség Győrffy Balázs ügyében. A fideszes EP-képviselő ma jelentette be, hogy lemond mandátumáról és minden pozíciójáról, miután ittas állapotban bántalmazott egy nőt. A Központi Nyomozó Főügyészség a hvg.hu-nak nem mondott részleteket a büntetőeljárásról. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöki posztjáról és a Fideszből is kilépő politikus közösségi oldalán bocsánatot kért, és vállalhatatlannak nevezte, amit tett. A Fidesz úgy reagált: Győrffy Balázs viselkedésére nincs mentség.

Másodfokú hőségriasztást rendelt el holnaptól jövő péntek éjfélig az országos tisztifőorvos. Ezen a nyáron ez már a negyedik hőhullám. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ ismét arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyermekeket, kisállatokat még rövid időre se hagyjon senki parkoló autóban. Az egész országban továbbra is tűzgyújtási tilalom van érvényben, vagyis erdőkben és azok kétszáz méteres körzetében tilos tüzet gyújtani.

Hivatalból vizsgálatot indít az oktatási jogok biztosa a Műegyetem bodajki gólyatáborában történtek miatt. Aáry-Tamás Lajos közölte: sajtóhírekből értesült arról, hogy a BME egyik gólyatáborában az egyetemre felvett fiatalok jogai súlyosan sérülhettek. Tájékoztatása szerint mindazok, akik segíteni szeretnék a történtek feltárását és megértését, akár a nevük elhallgatása mellett megtehetik ezt.

Mécsesgyújtással emlékeztek a totalitárius diktatúrák áldozataira az európai emléknap alkalmából a Terrorháza Múzeumnál. A megemlékezésen a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy Európában ismét erősödik az antiszemitizmus és a szélsőbaloldali erőszak. Rétvári Bence úgy fogalmazott, hogy „Európa immunrendszere meggyengült”, ezért nem tudja visszaszorítani a szélsőségeket.

Közvetítést ajánlott az ukrán elnöknek a háborús konfliktus rendezésében kijevi látogatásán az indiai kormányfő. Narendra Modi azt hangsúlyozta: támogatja és tiszteletben tartja a területi integritást és a szuverenitást, de a konfliktus megoldásának egyetlen módja a párbeszéd és a diplomácia. Ez az első indiai miniszterelnöki látogatás Ukrajnában azóta, hogy Kijev 1991-ben elnyerte függetlenségét a Szovjetuniótól.

Új és előrevivő utat ajánlott a demokrata elnökjelölő konvenciót lezáró beszédében a párt elnökjelöltje. Kamala Harris hivatalosan is elfogadta a jelölést. Beszédében közölte: támogatja az illegális határátlépéssel szembeni intézkedéseket tartalmazó törvényjavaslatot és Izrael önvédelmi jogát. Kiemelte a NATO további erősítését és azt, hogy segíteni kell Ukrajna Oroszország elleni háborúját. Megígérte, hogy szövetségi szinten állítja helyre a terhesség megszakítására vonatkozó jogot.

KAPCSOLÓDÓ HANG

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőKijevbe érkezett Narendra Modi indiai miniszterelnök
KövetkezőÚjabb fegyvercsomagot jelentett be Joe Biden Ukrajna számára
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza