Érzelemmentes csillagjegyek: igazi jégcsapnak tűnnek akkor is, ha szívükben vihar tombol

  • Bak (december 22. – január 19.)

Bak az állatöv egyik legkeményebb és legkitartóbb csillagjegye. Ezek az emberek híresek céltudatosságukról és fegyelmükről, ami gyakran azt az érzetet keltheti másokban, hogy hidegek és érzelemmentesek. A Bakok nem szeretik az érzelmeket nyilvánosan kimutatni, mivel úgy érzik, hogy az érzelmi kifejezés gyengeséget sugall. Számukra az érzelmek kezelése sokkal inkább egy belső, privát ügy, amit egyedül, a saját belső világukban oldanak meg. Emiatt a Bakok gyakran tűnhetnek távolságtartónak vagy közönyösnek, de valójában mély érzéseik vannak, amelyeket csak nagyon szűk körben osztanak meg.

  • Vízöntő (január 20. – február 18.)

Vízöntők híresek független gondolkodásukról és különc viselkedésükről. Számukra a logika és az intellektus az elsődleges, míg az érzelmek gyakran másodlagos szerepet játszanak. Ennek következtében sokszor hidegnek és érzelemmentesnek tűnhetnek, hiszen hajlamosak az érzelmi szituációkat racionális oldalról megközelíteni. A Vízöntők szeretnek a jövőre koncentrálni, és inkább az emberiség nagy kérdéseivel foglalkoznak, mint a személyes érzelmi drámákkal. Ez a hozzáállás azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének érző lények – egyszerűen csak másképp kezelik az érzelmeiket, és nem mindig mutatják ki azokat nyíltan.

  • Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)

Szűz jegy szülöttei analitikusak és rendszeretők, és gyakran merülnek el a részletekbe. Számukra az érzelmek olyan tényezők, amelyeket racionalizálni kell, és meg kell érteni, mielőtt kifejeznék őket. Ez a megközelítés gyakran azt eredményezi, hogy a Szüzek távolságtartónak vagy érzelemmentesnek tűnnek mások szemében. A valóságban azonban a Szüzek mélyen érző emberek, akik hajlamosak az érzelmeket belsőleg feldolgozni, mielőtt megosztanák őket. Az érzelmeik kifejezésére sokszor nehezen találnak megfelelő módot, ezért inkább úgy döntenek, hogy nem mutatják ki őket, nehogy sebezhetővé váljanak.

  • Skorpió (október 23. – november 21.)

Skorpió az egyik legösszetettebb csillagjegy, amely mély és intenzív érzelmeket hordoz magában. Ennek ellenére, a Skorpiók gyakran tűnnek érzelemmentesnek vagy zárkózottnak, mivel rendkívül óvatosak, amikor az érzéseik megosztásáról van szó. Számukra az érzelmek erő és hatalom kérdése, és csak azokkal osztják meg valódi érzéseiket, akikben teljes mértékben megbíznak. A Skorpiók hűvös és távolságtartó viselkedése tehát inkább védelmi mechanizmus, semmint valódi érzelemmentesség. Valójában rendkívül érzékenyek, de csak ritkán engedik meg másoknak, hogy belássanak a páncéljuk mögé.

Hirmagazin.eu: A skorpió tekintetében nekünk vannak aggályaink, ezért:

Skorpió és Kos páros

Ha egymásba szeretnek, eltűnődhetnek azon (mondjuk a Kosra ez a tevékenység kevésbé jellemző), hogy élhettek egymás nélkül? Mindketten imádják a hatalmat, bármi felett is lehet azt gyakorolni. Ha megtanulják megosztani a reflektorfényt, minden szuperül alakul. A Skorpió nagyon összeszedett, így, ha kinézi magának a Kost, nagy valószínűség szerint az nem fog tudni neki ellenállni. Biztosan lesznek közöttük tüzes viták, mert a kapcsolatuk a szenvedélyen alapszik, ráadásul ezen nem segít, hogy mindkettőjüknek hajlama van a féltékenységre. De nem lehet rajtuk segíteni, mert imádnak kockáztatni, és nekik az már egy jó ígéret, hogy egy pillanatra sem fognak unatkozni, ha belemennek mélyebben ebbe a szerelembe. Rengeteg közös kalandjuk lehet. Persze néha nem teljesen értik egymást, mert a Kos egy született extrovertált, míg a Skorpió magába fordulóbb, sokszor manipulatív. Néha ki kell hirdetni a fegyverszünetet, legalább hétvégékre, hogy legyen mindenkinek egy szusszanásnyi nyugta. A Mars (Kos) és a Plútó (Skorpió) találkoznak ebben a szerelemben, lássuk be, egyik sem a könnyű hadosztály, se nem békenagykövet. Vagy két katona, örök szövetségben, vagy halálos ellenségek, így nem jósolunk túl sok jót a szakítás után. Jobb, ha ebben az esetben mindenki arra fut, amerre lát. De a Skorpió majd inkább bosszút áll. A Kos spontaneitást taníthat a Skorpiónak, aki Excel-táblázatokban vezeti a kiadásaikat is, míg a Skorpió segíthet a Kosnak, hogy legalább egy dolgot befejezzenek minden évben abból, amibe belekezdtek. Mindketten győztesnek születtek, nem fogják feladni, ha valódi a szerelem, mert kapcsolatban is a legjobbat akarják. Ki akarna egy kapcsolatot, ami nem a legjobb? Érthetetlen!

Skorpió és Bika páros

Ez egy nagyon intenzív kapcsolat, pozitív és negatív értelemben is. A zodiákusban egymással szembenálló jegyek, ettől igazán speciális a kapcsolatuk. Az egyikük erőssége kiegyenlíti a másik gyengeségét és vice versa. A szexuális vonzódásuk is vitathatatlan. Egy rakás hasonlóság van közöttük: mindketten erős személyiségek, gyakorta a szenvedélyes szerelem és a szenvedélyes viták kettősségében élnek. Mély vágyaik vannak, a Bikát a birtoklás, a Skorpiót a hatalom motiválja. A Bika egy kicsit jobban összpontosít, mert a Skorpió a szeretőjére és annak közvetlen családjára is figyel, ez kicsit eltereli a figyelmét, muszáj azonban körbe kerítenie őket, hogy hatalmát felettük is gyakorolhassa. Mindkettőjüknek nagyon fontos a biztonság egy kapcsolatban, de nagyon más az e mögötti indíttatás. A Bika szereti az őszinteséget, és taszítja a hűtlenség, a Skorpió szereti a misztikus dolgokat. A Skorpiónál ez a kapcsolati biztonság inkább azt jelenti, hogy tudniuk kell, hogy az érzelmi kapcsolatuk erős, erről folyamatosan jeleket akarnak kapni. A jó az, hogy ezt a Bika is szereti, és szívesen biztosítja szerelméről a Skorpiót minden egyes nap. A Bikát a Vénusz, a Skorpiót a Mars és a Plútó irányítja. Ez a trió egy meglehetősen intenzív energiával bíró kapcsolatot garantál, amiben a férfias és a nőies energiák szépen kiegyenlítik egymást. A szerelmi kapcsolatok alapját képező két dologgal rendelkezik ez a páros: az egymás iránti szeretettel és szenvedéllyel. A Skorpió csak úgy parázslik a szexuálisan is intenzív energiáktól, a Bika pedig fáradhatatlan szerető, akit nagyon vonz ez az intenzitás. A Skorpió is élvezi a Bika odaadását. A Bika földjegyű, a Skorpió vízjegyű, de nem akármilyen víz, hanem a legmélyebb óceán, amit, ha felbőszítenek, akkor jön ám az apály, majd a dagály és így tovább. Ha egy Skorpió úgy érzi, a szeretője átlépett rajta, nem tudja és nem is akarja türtőztetni a méregfarkát, figyelmeztetés nélkül marja meg a szeretőt, nem teketóriázik. Szerencse, hogy ők ketten általában nagyon elkötelezettek a kapcsolatban, de azért azt tudni kell, hogy míg a Bikának általában minden kártyája az asztalon van, a Skorpió nem tehet róla, muszáj bizonyos dolgokat eltitkolnia, ez afféle kényszer nála. Ő az, aki mindig kifürkészhetetlen marad. Mindkettőjüknek hajlama van a féltékenységre, sajnos ezt erősíthetik is egymásban, és még furább, hogy a Bika élvezi, ha a Skorpió féltékenykedik, mert ez azt jelenti a számára, hogy az szereti őt. Mindketten fix jegyek, ami azt jelenti, hogy meglehetősen akaratosak, ha egyszer elhatározták magukat, lehetetlen meggyőzni őket valami másról. Reménykedjünk benne, hogy a fontosabb dolgokban egyet fognak érteni, ha nem, akkor olyan vitákra számíthatnak, amiket senki mással nem tudnának összehozni. Első pillantásra úgy tűnhet, a Bika a domináns ebben a kapcsolatban, de ez nem mindig igaz. A Skorpió sokszor győztesként kerülhet ki, mert mestere az érzelmi manipulációnak, és valahogy mindig megkapja, amit akar. Ennek a párosnak meg kell tanulnia átbeszélni a dolgokat, kompromisszumokat kell kötniük, ha azt szeretnék, hogy a kapcsolat tartós legyen. Ez egyébként nagyban múlik azon, hogy a Skorpió meg tud e bízni a Bikában, egyébként, ha ez nem jön össze, akkor vegyék ezt egy jelnek, és inkább váljanak el a halálos szúrás előtt.

Skorpió és Ikrek páros

Ha szerelmi kapcsolatba kerülnek, meg kell tanulniuk megérteni egymást, és elfogadni a különbségeiket. Ha ez sikerül, verhetetlen páros lesznek. Az Ikreknek kitűnő az alkalmazkodóképessége, szeret társaságba járni, csevegni, a Skorpió visszafogottabb, de határozottabb, nem beszél túl sokat, inkább titokzatos, titkolódzó. Az Ikrek hajlamosak könnyedén venni a dolgokat, beleértve a szeretőjüket is, a Skorpiónak viszont szüksége van a stabil, mély kapcsolatra és az intimitásra. Ez lehet egy erős konfliktus helyzet. Általában egy rendkívül szenvedélyes kapcsolat alakul ki köztük: az Ikrek vitákkal ingerli a Skorpiót, mert ezt egyfajta szellemi gyakorlatnak tartja, kacérkodik, kihívó, ami a birtoklási mániás Skorpiónak az idegeire fog menni. Mindkét jegy előszeretettel kockáztat és bonyolít, időnként kicsit elvadulhatnak a dolgok, ekkor mindkettőjük erőfeszítésére szükség lesz, hogy lehiggadjanak a kedélyek. Az Ikreket a Merkúr (kommunikáció), a Skorpiót pedig a Mars (szenvedély) és a Plútó (hatalom) bolygók irányítják. A Skorpiót nagyon foglalkoztatja a szexuális és érzelmi intimitás, sok-sok visszajelzésre van szükségük, hogy a szerelmük ugyanolyan komolyan áll a kapcsolathoz, mint ők, és ezen a ponton jól jön az Ikrek kitűnő kommunikációs képessége. Az Ikrek valószínűleg elköteleződik, de csak akkor, ha ezt szabadon megteheti, a Skorpió nem kényszeríti erre. Az Ikrek levegőjegyű, a Skorpió vízjegyű, ez a két elem nagyszerű kombinációt alkothat: az értelmet (levegő) és az érzelmet (víz) hozhatják harmóniába. A trükk lényege az, hogy mindkét elem egyszerre érvényesül. Van azonban árnyékos oldal is. A Skorpió érzelmi manipulációi lelohaszthatják az Ikrek energiáját és lelkesedését, túl mély lehet neki a Skorpió „vize”. Az Ikrek változékony jegy, a Skorpió fix jegy. Az Ikrek hajlamos szeszélyből cselekedni, csak azért, hogy valami újat megtapasztaljon, ellentétben a Skorpióval, aki mindent eltervez, és a terveit (nyílt, vagy titkos) követi. Behozhatja az Ikrek életébe a befejezett tervek fogalmat, amit ők önmaguktól nem nagyon ismernek, és segíthet nekik, hogy mielőtt valami újba ugranak fejest, zárják le az előző ügyeiket. Érdekes tapasztalat lesz mindkettőjüknek ez a szerelem!

Skorpió és Rák páros

Ez egy nagyon energikus, érzelmileg intenzív kapcsolat. Ezek a párosok jól kiegészíthetik egymást, egymás gyengeségeit, erősségeit kiegyenlíthetik, és így egy nagyon erős párost alkothatnak. Szexuálisan is nagyon vonzódnak egymáshoz, amikor egyszerre vannak egy helyiségben, a hőmérséklet érezhetően felszökik a jelenlétükben. Micsoda izgalom, micsoda szenvedély! A szexen kívül is rengeteg közös ügyük van, és nagy esélyük arra, hogy a szerelmüket szenvedélyesnek és erősnek őrizzék meg az idő múlásával is. Miután mindkettőjüket meghatározza az otthon, a család védelme, a Rák biztonságot keres, a Skorpió irányítani akar, kiegészítik egymást. Mindkettőjükben ott van az óceán végtelensége, hiszen vizes jegyek, így sohasem lehet igazán kiismerni őket, így sosem lesznek unalmasak egymásnak. Mindketten lojálisak egymáshoz, mert vágynak az érzelmi biztonságra, de míg a Rák a családra, az otthonra irányítja az energiáit, addig a Skorpiót az élet egyéb részletei izgatják, mondjuk mások szándékai, titkai, indítékai. A Skorpió megmutathatja a Ráknak, mi van a dolgok mélyén, míg a Rák kiáradó szeretete megtaníthatja a Skorpiónak, hogy az érzelmektől nem kell félni. A Skorpió sokra becsüli a Rák praktikus szemléletét, a Rák pedig élvezi a Skorpió féltékenységét, mert úgy érzi, ez annak a jele, hogy tényleg szereti őt, dédelgeti, nagy becsben tartja. Egyikőjüktől sem áll távol az érzelmi manipuláció, és mindketten elég erőszakosan képviselik a saját igazukat. Általában a Rák kezdi a vitát, de a Skorpió nem tudja befejezni. Ha túljutnak a saját elképzeléseik erőltetésén, és ki tudnak jelölni közös célokat, egy verhetetlen páros lehetnek.

Skorpió és Oroszlán páros

Amikor ők ketten egymásba szeretnek, az egy dinamikus, intenzív szerelem. Fel vannak vértezve egymás boldogítására: a Skorpió tiszteletet szeretne és azt, hogy akarják őt tiszta szívből, az Oroszlán csodálatra vágyik és folyamatos bóközönre. Mindketten nagyon hűségesek és elkötelezettek, sokszor kicsit túlzásba is viszik szerelmük birtoklásának demonstrálását. Képesek arra, hogy megadják a másiknak, amire az vágyik, és élvezik a másikból áradó erőt. Az Oroszlán szereti a luxust, a kényelmet, nagyban utazik, sokszor kicsit túl is lő a célon, a Skorpió pedig boldogan lesz ennek a felhajtásnak a közönsége mindaddig, amíg egyenlőség van a kapcsolatban. Az Oroszlán a csillogásra figyel, a nagyszerűség és a luxus két lábon járó megnyilvánulása, míg a Skorpió kerüli a rivaldafényt, de szereti tudni, mi van a színfalak mögött, és szereti saját kezűleg nyomkodni a gombokat. Ahhoz, hogy békében éljenek, meg kell érteniük, és el kell fogadniuk egymást, ami persze minden kapcsolat esetében igaz, de jelen esetben duplán aláhúznánk. Az Oroszlán szabadon szeretne elvegyülni a csodálói között, míg a Skorpió egy kaméleon, hol extrovertált, hol introvertált, titkolózó, rejtőzködő. Ha a kapcsolatukat prioritásként kezelik, és képesek arra, hogy kettejük közt félretegyék az ego játszmákat és a közös célokra koncentráljanak, minden konfliktuson túl tudnak lendülni. Miután mindketten fix jegyek, kicsit nehezen megy a fejlődés, ragaszkodnak a megszokásaikhoz, és ellenállnak a változásnak, ellenben kitartóan haladnak a céljaik felé. Ha van egy tervük, addig erőltetik, amíg egyszer csak megvalósul. Nagyon karizmatikus párost alkotnak, az biztos!

Skorpió és Szűz páros

Valószínűleg egy karmikus kapocs van közöttük, hűségesek, mélyek az érzéseik egymás iránt. Nem látjuk majd őket rendezvényeken, tömegben, inkább elvonultan élnek, de annál teljesebb életet. A Szűz rendet szeretne, a Skorpió hatalmat, de mindketten a megtartásra játszanak, erősítik egymásban az ingatlanok és az erőforrások birtoklása iránti vágyat. Míg a Szűz visszahúzódóbb lehet, addig a Skorpió többet jár közösségbe, de biztosan nem tartanak nagy baráti társaságot. A Szűz túlságosan magasra teszi a mércét a barátok terén is, a Skorpiónak viszont mindenki gyanús, senkiben nem tud igazán megbízni. A Merkúr (Szűz) és a Plútó (Skorpió) találkozik ebben a kapcsolatban, ami meglehetősen izgalmas találkozás. A Merkúr a józan ész, a Mars pedig a szenvedély, a romantika. A Szűzt vonzza a Skorpió energikussága, míg a Skorpiónak szüksége van a megbízható Szűzre. A Szűz föld jegyű, a Skorpió viszont víz, mégpedig a legmélyebb óceánként lehetne legjobban jellemezni, aki rejtegeti az érzéseit, de azok vihar formájában időnként előtörnek. Mindkettőjüknek nagy igényük van az érzelmi biztonságra, ez nagyon összekovácsolja őket, de amíg a Szűz esetében arról van szó, amit látunk, a Skorpiót nagyon izgatják a láthatatlan dolgok, az élet rejtelmei, és ezt meg is tudja mutatni a kíváncsi Szűznek, aki van annyira figyelmes és intelligens, hogy be tud kapcsolódni a láthatatlan párbeszédekbe is. A Szűz meg tudja tanítani a Skorpiónak, hogy a tényekről sokszor eltereli a figyelmet egy-egy dolog, és emiatt az értékeket sem jó helyen keressük. A Skorpió sokra becsüli a Szűz praktikus hozzáállását az élethez, a Szűz pedig szereti a Skorpió odaadását, amivel bizonyítja, hogy szereti őt. Amikor vita van, a Szűz mindig tudja, mikor kell kicsit hátrébb lépni, hogy ne robbanjon ki a háború. A Skorpió nagyon makacs tud lenni, ezért általában ő határozza meg a dolgok kimenetelét. Nagyon fontos, hogy megbeszéljék, mit tartanak fontosnak, és hogy egyenlően osszák le a szerepeket. Ez nem az a kapcsolat, amit a konfliktustól konfliktusig haladás jellemez. Ha megállapodtak a lényegben, ahhoz fogják tartani magukat, és nagyon jól tudnak haladni a céljaik felé. Az elkötelezettség és a szervezettség teszi őket nagyon harmonikusan élő szerelmespárrá.

Skorpió és Mérleg páros

Ez egy egymást támogató, érzelmileg összetartó egyesülés. Noha a Skorpió időnként eltévedhet saját értelmeinek zavaros útvesztőjében, a Mérleg mégis segíteni tud neki, hogy valamiféle harmóniára jusson magával és a világgal. A Skorpió ellenben segíthet a Mérlegnek, hogy fókuszt tartva eljusson a dolgok végére. Mindketten hasonló dolgokra vágynak: a Mérleg biztos, bensőséges partnerkapcsolatra, a Skorpió szövetségre, érzelmi és szexuális intimitásra. Mindkét jegy nagyon hűséges, szoros és kielégítő kapcsolatban élhetnek. Jól tennék, ha a szerelem mellett még közös projektet is indítanának, mert nagy esélyük van nagy dolgok megvalósítására. Jó, ha kombinálják az érzelem erejét az értelem erejével. A Skorpió általában türelmesebb, de kontrollálóbb is, de minden különbségeik ellenére mindketten szeretik a kockázatot, így biztosan nem fognak unatkozni. Pontosan tudják, hogyan kell a másikat elcsábítani, levenni a lábáról, és ezzel folyamatosan örömöt szereznek egymásnak. Időnként át kell azonban beszélniük dolgokat, mert nagyon különböző ebben az alapállásuk: a Skorpió titkolózik, nagyon intenzív, a Mérleg nagyon nyitott. Jobb, ha megállapodnak a fő célokban, és akkor a bizalmuk egymásban sosem sérül majd. Semelyikük nem szeret vitatkozni, a Skorpió inkább a titkos revansra szavaz, míg a Mérleg bármit megtesz, hogy egy konfliktust feloldjon, visszavonul, leteszi a fegyvert, ha kell. A Skorpió a stratégiák mestere, erre alapozhatnak, de túlzott érzelmessége időnként lehúzhatja, elkeserítheti a Mérleget, míg a Mérleg időnként szintén fel tudja bosszantani a Skorpiót, ilyenkor azért jól jön a Mérleg diplomáciai képessége, hogy lenyugtassa partnerét, mielőtt az szurkálni kezd. A Mérleg kardinális jegy, míg a Skorpió fix jegy: ebben a felállásban ez azt jelenti, hogy a Mérleg ötleteit a Skorpió segít kivitelezni. Nagyon hűségesek egymáshoz és odaadók, mert olyan tulajdonságokkal bír a partnerük, ami nekik nagyon fontos. Egyesülésükben nagyon nagy erő rejlik, függetlenül attól, hogy romantikus, vagy baráti, esetleg üzleti kapcsolatban vannak egymással. Mindenképpen áldásunkat adjuk rájuk!

Skorpió és Skorpió páros

Amikor két Skorpió kapcsolódik össze szerelmi kötésben, az egy nagyon intenzív, szenvedélyes kapcsolat. Mindkettőjük megszállottja a másiknak, és minden nagyon gyorsan történik, a környezetük szerint őrült tempóban. Pillanatok alatt szenvedélyes szerelmi és szexuális kapcsolatba kerülnek, nagyjából megszűnik körülöttük a világ, és csak egymással foglalkoznak. Két forgatókönyv van: az egyik az, hogy a világ legcsodálatosabb dolga történik a találkozásukkal, a másik az, hogy őrült, monomániás, végletes vitákkal teli háborúra kell felkészülniük. De reménykedjünk a jobbik esetben, hogy a két szexuálisan túlfűtött Skorpió szerelmi társuk legjobb oldalát hozza ki egymásból, mindketten intenzív érzelmi életet élhetnek végre, használhatják intuitív természetüket, és nagyon mélyen szeretni és tisztelni fogják egymást. Az elszántság és a szenvedély fogja össze őket, szinte elképzelhetetlen az a külső erő, ami ebbe a szövetségbe bele tudna rondítani, bele tudna avatkozni bármilyen módon. A Mars és a Plútó bolygók uralják a Skorpiót. A Mars a háború ősi istene, mindig előre indul, szenvedélyes, agresszív és bátor. A Plútó a Mars magasabb oktávja, ez irányítja a Skorpió-Skorpió kapcsolatot, erőt ad neki, rombolja, újraéleszti. Ez a két bolygó együttesen lehetővé teszi a Skorpiók számára, hogy a csalódások vagy tragikus veszteségek után főnixként feltámadjanak. A Skorpió vízjegyű, így szerelmi ösztönük az, hogy nagyon mélyen, szenvedélyesen reagálnak érzésekre, és a szeretetnyelvük igen fejlett. Ellenben el kell határozniuk, hogy megszelídítik személyiségük bosszúálló oldalát, és mérsékelni próbálják az extrém érzelmi hullámzást. Őszinteségre kell szövetkezniük, és el kell mondaniuk egymásnak, mit éreznek, mit szeretnének, mire van szükségük, hogy jól érezzék magukat, mi az, ami zavarja őket. Fel kell hagyjanak a zsigeri titkolózással, végül is saját magukkal állnak szemben ebben a kapcsolatban, fölösleges zsákbamacskát árulni. Mindketten annyira odaadók, hogy a féltékenység felmerülhet közöttük problémaként, olyan dolgok miatt is, hogy az egyikük mondjuk jól érezte magát aznap a barátnőjével, barátjával, vagy hogy rövid időn belül többször is találkozik vele. Komolyan? Nem lehet erről leszokni? Muszáj állandóan körbe keríteni a szerelem tárgyát? Mi bízunk abban, hogy egymásnak tükröt tartva le tudják győzni személyiségük ezen sötét oldalát. Miután fix jelűek, sosem szenvednek ötlethiányban, szeretnek aktívak maradni, és sok mindent el fognak érni együtt. Közösen fektetnek be, imádják a kockázatot, de alaposan utánajárnak, kivizsgálnak dolgokat, mielőtt beleugranak. Majdnem biztos, hogy miután a Skorpió pár a nyereményre vetette tekintetét, már az övék is! Nagyon cél orientáltak, és közös erejük egyedülállóan erős, legyőzhetetlen párossá teszi őket! A teljes odaadás biztosítja, hogy ez a kapcsolat hosszú ideig fennmaradjon. Csak egy sötét utcában ne jöjjenek velünk szembe!

Skorpió és Nyilas páros

Ha egy Skorpió és egy Nyilas szeret egymásba, már a szerelmük elején figyelmeztetni kell őket, hogy lazítsanak, szánjanak időt arra, hogy mélyen megismerjék egymást, különben azt kockáztatják, hogy túllépnek a másikon. Ennek a kapcsolatnak vége lehet, mielőtt bármelyik partner rájönne, hogy elkezdődött valami, ha nem vigyáznak! Türelmükért, egymás megismerésébe fektetett idejükért azonban gazdag jutalom jár. A Nyilast a változás, az új és az izgalmas, valamint a pozitív gondolkodás motiválja a kapcsolat elején. A Skorpió azonban még közelebb akar kerülni a szerelméhez, és meg akarja erősíteni az érzelmi kötést. A kapcsolat elején a Nyilas egy kicsit csapdában érezheti magát a Skorpió elragadtatott figyelme és az elköteleződéssel kapcsolatos magas elvárásai miatt. Ha a Skorpió képes irányítani érzelmeit, kicsit vissza tudja fogni magát, az a kapcsolat kialakulását és tartós megerősödését segítheti. Ha sarkosan akarjuk megfogalmazni: a Skorpiónak nem kellene túlságosan nyomulnia az elején, így nem baltázná el a dolgot. Erre körülbelül ötven százalék az esély. A Skorpió és a Nyilas minden napot kalandnak (vagy Skorpió esetében izgalmas rejtélynek) tekint, és végtelen lehetőségként felfedezésre, tanulásra. A hétköznapokból való közös menekülések közelebb hozzák őket. A Nyilasnak időnként elege lehet a Skorpió makacsságából és rugalmatlanságából, a Skorpió időnként viszont azt gondolhatja, hogy Nyilas társuk egy kicsit túl forrófejű. Élvezni fogják a közös tanulást, és az utazás nagyon előnyös tevékenység lehet ennek a párnak. Kapcsolatuk mindig úton van. A Plútó és a Mars uralja a Skorpiót, a Nyilast pedig a Jupiter. A Mars a háború istene, aki megnyitja a kaput Skorpió elszánt, bátor karakterének. A Mars a Plútóval kombinálva újjászületést és megújulást jelent. A Jupiter a filozófia, a magas szintű tanulás, a terjeszkedés, az optimizmus, a szerencse és az utazás bolygója. A Skorpió vízjegyű, a Nyilas pedig tűzjegyű. A Nyilas nagyon spontán, abba az irányba tart, ahová szeszélye vezeti, míg a Skorpió visszafogottabb, sokkal nehezebben kiismerhető. Még akkor is el tudják kerülni a válságokat, ha félreértelmezik egymás motivációit. Ha a szerelmesek elhivatottan hisznek ebben a kapcsolatban, odaadásuk és szeretetük mindenen átsegítheti őket. A Skorpió fix jegy, a Nyilas változó jegy. Mindkettőjüknek nagyon jól megy a multitasking, csak úgy zsonglőrködnek a feladatokkal, a munkában, otthon, a családdal kapcsolatban, szeretik, ha pörögnek a dolgok. A Nyilas hajlamos arra, hogy az egyik feladatról a másikra ugráljon anélkül, hogy befejezné őket, itt jól jön a Skorpió rendszerezettsége. A Nyilasnak el kell ismernie ezt a nélkülözhetetlen támogatást, és ki kell fejeznie elismerését a Skorpiónak, ez sokat jelenthet a kapcsolat sikerességében. A Nyilasnak szüksége van szabadságra, ezt a Skorpiónak meg kell értenie, és akármilyen nehezére esik, támogatnia kell. A Nyilas ötleteit a Skorpió kivitelezi, még akkor is, ha a Nyilas már megunta, és továbblépett valami más felé. Biztonságot adhatnak egymásnak, ha megnyílnak egymás előtt, és értékelik egymást, ha ezt meg tudják lépni, szívből jövő szeretet és tisztelet fűzi majd őket össze. Biztosan egy szenvedélyes, izgalmas kapcsolat lesz, szívesen veszünk egy jegyet, és beülünk az első sorba egy pattogatott kukoricával.

Skorpió és Bak páros

Amikor a Skorpió és a Bak szerelmi kapcsolatba kerülnek, esélyt kapnak arra, hogy fejlődjenek, megtanulják a társas kapcsolatok értékét. Eleinte mindketten egy kicsit óvakodhatnak attól, hogy túlságosan belemenjenek a kapcsolatba és óvatoskodnak. Időre van szükségük, hogy felismerjék, itt egy nagyon mély bizalom és barátság kiépítésére kaptak esélyt. Sok mindent tanulhatnak egymástól, ha összekapaszkodnak. A Skorpió a stabil, rendíthetetlen Baktól megtanulhatja visszafogni a túlfűtött érzelmeit, amivel egyébként sok problémát tud okozni magának és másoknak is. A Baknak oda kell figyelnie arra, hogy ne mutassa magát érzelemmentesnek, és ne fogalmazzon meg kemény kritikákat a Skorpió dolgaival kapcsolatban, mert ezek visszaüthetnek. Ez egy csapat, erre kell emlékeznie! A Skorpiók mély, intenzív érzelmekre, őszinteségre vágynak minden helyzetben, főleg a szerelemben. A Bakot néha annyira lefoglalja a céljai elérése, hogy elfeledkezik a magánéletről, az érzelmekről. A Bak megtanulhatja a Skorpiótól, hogyan nézzen a dolgok mélyére, és azt az örömet is átélheti vele, amit egy másik ember mélyebb megismerése jelent. Ügyesen megosztják egymással a feladatokat, és az az igazság, hogyha ez a két jegy úgy dönt, hogy közösek a céljaik, nem nagyon lesz számukra lehetetlen. A Mars és a Plútó irányítják a Skorpiót, a Szaturnusz pedig a Bakot. A Mars és a Plútó agressziót, bátorságot, szexuális energiát, újjászületést és megújulást jelent. A Szaturnusz megtanítja az élet nagyszerű tanulságait, a kemény munkát, szorgalmat, ambíciót és felelősséget. Ez a három bolygó egyesülhet rajtuk keresztül, és szorgalmas szövetséget képezhet, amelyet a Skorpió heves érzelmei és a Bak ambiciózus cselekedetei kötnek össze. Az üzleti életben is jó párost alkothatnak, érdemes megfontolni a családi üzlet alapítását. A Skorpió vízjegyű, a Bak földjegyű, ez egy szerencsés, gyümölcsöző párosítás. A földjegyek az anyagi javakra koncentrálnak, a vízjegyek pedig a kialakult helyzet alakjára formálódnak. A Bak kardinális jegy, a Skorpió fix jegy, ami azt jelent, hogy arra haladnak, amerre a Bak kijelöli az irányt. Lehet, hogy nem a világ leromantikusabb párosa, de valószínűleg a Bak meg tudja szervezni az elegáns, romantikus randevúkat is. Hasznos lenne, ha a Bak olvasna a testbeszédről, tanulmányozná az érzelmeket, mert abból adódhat konfliktusuk, ha a nagyon érzelmes Skorpiónak egy kősziklával kell randevúra menni újra meg újra. A Bak kezdeményezi a projekteket, a Skorpió lelkesen bedobja az ötleteit, haladnak az ügyek, nem vitás. Mindkét jegy meglehetősen makacs lehet, és ez szintén konfliktushoz vezethet, nem kellene erőltetni a dolgokat, és kicsit meg kellene tanulni kompromisszumokat kötni. Ki mással, ha nem azzal, akit szeretünk? Újfajta érzékelési és érzési módozatokat mutathatnak egymásnak, emiatt egy nagyon értékes szerelem lehet az övék. Valami biznisz összejövetelen hátha egymásra bukkannak.

Skorpió és Vízöntő páros

Amikor a Skorpió és a Vízöntő szerelmi kapcsolatba kerül egymással, az két nagyon különböző életszemlélet, és sok különböző igény összetalálkozása. Bőven van lehetőség a súrlódásra, mégis, nagyon gyakran alkotnak szerelmespárt. Ahol a Skorpió közvetlenül és intenzív energiával néz szembe belső érzelmi világukkal, mélyen gondolkodva az élet rejtettebb áramlatairól, a Vízöntő ugyanezt az energiát veszi és kifelé fordítja. A Vízöntő különc, idealista és a társadalmi kérdések felé irányuló életszemléletével furcsa választásnak tűnik az introvertáltabb Skorpió számára. A Vízöntőnek tömegre van szüksége ahhoz, hogy igazán jól érezze magát, és mindig körülnéz a szobában a következő érdekes embert keresve, hogy őt is megismerje. A Skorpió viszont szenvedélyes, vágyakkal teli és nagyon intim időt kíván tölteni romantikus társaival. Úgy tűnhet, hogy ennek a párnak nagyon kevés közös ügye van, de mindkettőjüknek olyan erős az akarata, hogy ha a kapcsolatukra összpontosítanak, megszerezhetik belőle azt, amire szükségük van és amire vágynak. A Skorpió kíváncsi, mélyen belemélyed a dolgok rejtett értelmébe, mindig kérdéseket tesz fel, és szeretné tudni, merre mennek a dolgok és miért. A Vízöntő haladó szellemiségű és barátságos, de nem érdeklik a részletek. A Skorpiót csábíthatják a különbségeik, mivel a Vízöntő új, külső világokat mutat be neki, de végül csalódott lehet, ha e különc rejtélyből próbál választ kapni a kérdéseire. A Vízöntő sem örömmel fogadja a birtoklási rohamokat, amikkel a Skorpió ostromolja, ő inkább a világhoz tartozik, mint egyetlen emberhez. A szurkálódó Skorpió hevesen szeret, és több figyelmet igényel, mint amennyit egy Vízöntő képes megadni neki. Ha a Vízöntő lelassít és odafigyel, akkor a Skorpió által nyújtott odaadást nagy támogatásnak találhatja. A Mars és a Plútó a Skorpiót, a Szaturnusz és az Uránusz a Vízöntőt uralják. A Mars agresszív, lendületes, férfias energia és a Plútó megvilágítja ezeket az impulzusokat, és újjászülető, ciklikus minőséget ad neki. A Szaturnusz hűvös, zárt energia, az Uránusz pedig minden másról és szokatlanról szól. A Mars érzelmes, reagál anélkül, hogy végig gondolná a dolgokat; ilyen a Skorpió természete. A Szaturnusz sok kemény munkát és fegyelmet követel a Vízöntőtől, míg az Uránusz az előremutató gondolkodást adja neki. A Skorpió vízjegyű, a Vízöntő levegő jegyű. A levegő az értelemről szól, így a Vízöntő az életet a növekedés és a felfedezés egyik lehetőségeként értelmezi, míg a Skorpió elemzőbb. A Skorpió célt keres, a Vízöntő pedig stimulációt. Sokszor nehézségeik támadnak, hogy megértsék egymás motivációit. A konfrontációk akkor jelentkeznek, ha a Skorpió birtoklása felülkerekedik, vagy ha a Vízöntő túl hűvösnek tűnik, és nem segíti a Skorpió érzelmi megnyugvását. Mindkettőnek meg kell tanulnia, hogy különböző módon tekintenek a világra, és ünnepelniük kell, és időnként nevetniük is a különbségeiken. A Skorpió és a Vízöntő egyaránt fix jegyek, ami azt jelenti, hogy mindkettőjük hajthatatlan, dogmatikus és kitartó. Ha hisznek a kapcsolat értékében, képesek lesznek legyőzni a különbségeket. Talán ez az egyetlen jegy, amit a Skorpió nem tud soha teljesen körbe keríteni, így egész életében kitartóan ezen dolgozhat. Ez jó hír, mert legalább el lesz foglalva, nem ér rá szurkálni, háborúzni.

Skorpió és Halak páros

Amikor a Skorpió és a Halak szerelmespárrá válnak, az a kölcsönös tiszteleten és megértésen alapuló egyesülés. Ugyanaz az elemük, a víz, így éles bepillantást engednek egymás elméjébe és szívébe. A Skorpió nagyon mély és rejtegeti az érzelmeit, gyakran körbe fonják titkos tervei, míg a Halak egy javíthatatlan idealista, aki a helyzetek különböző árnyalatait keresi. Miután a Halak hajlamos visszahúzódni a saját elméjébe, megértően megbocsátja a Skorpiónak, hogy időnként titokzatos vagy visszahúzódó. Mindkét jegy intuitív és különleges képességekkel rendelkezik, az emberi interakciók finomságait is érzékelni tudják. A Skorpió segíthet a Halaknak az álmok és ambíciók megvalósításában, az ötletek valóra váltásában. A Skorpió szilárd alapot ad a kapcsolatnak, és a Halak könnyedén beleakad a Skorpió kivetett hálójába. A Halak a védelemért, gondoskodásért cserébe szelídséget, kedvességet és együttérzést kínál, amit a Skorpió csodál és nagyra értékel. A Skorpiónak fontos az anyagi biztonság és a kényelem, és időnként nem érti a Halak odaadó, karitatív hozzáállását. Hosszú távú törekvéseik azonban nagyon jól összecsengenek majd, és ez a lényeg! A Mars és a Plútó a Skorpiót, a Jupiter és a Neptunusz pedig a Halakat irányítja. A Mars a háború ősi istene, és a Skorpió agresszív, bátor, merész és olykor harcias lény. A Plútó az új kezdetet jelenti, a határátlépéseket, az újjászületést. A Skorpió az, aki nagyokat bukik, és a semmiből feláll, vagy másoknak segít saját határaikat átlépni. A Halakat irányító Jupiter a filozófiát, a terjeszkedést és a túlzásokat képviseli. A neptunuszi hatás viszont álmodozó aurát ad a Halaknak, és rajongást a kultúra és a média iránt. A Halak éteri energiája puhítja Skorpió durvább, időnként túl szenvedélyes szerelmét. E négy bolygó összetett ereje kiegyensúlyozott kapcsolatot eredményez, ez egy égi kötelék, semmi kétség. A Skorpiónak azonban figyelnie kell arra, hogy szeretetével és birtoklásával ne fojtsa meg a kis Halacskát, hagyja lubickolni. A Halak sorsa az emberek összehozása, és amikor ez az energia találkozik a Skorpió intenzitásával és szívósságával, annál nincs nagyobb varázserő. A Skorpiónak abszolutista életszemlélete is van, valami vagy arany, vagy szemét. A türelmes Halak megnyitja a világot Skorpió előtt, lehetővé téve számára, hogy a teljesebb képet lássák, és ne csak egy részletét az adott szituációnak. A Skorpió fix jegy, a Halak változó jegy. A Skorpió energiáját egyszerre csak egy dologra koncentrálja, míg a Halak az egyik dologból a másikba ugrál, aszerint, merre viszik az érzelmei. A Halak könnyedén beleilleszkedik a Skorpió életébe, viszont a Skorpiónak meg kell adni nekik a személyes érdekek érvényesülésének szabadságát, nem szabad visszaéljenek a Halak rugalmas hozzáállásával. A Halak meg tudja mutatni a Skorpiónak, hogy a rugalmasság szórakoztató és izgalmas lehet, hogy a kívánatos kompromisszumot nagy küzdelem nélkül is el lehet érni. Szerencsések, ha megtalálják egymást valami szakrális gyűlésen, titkos tanácskozáson, vagy a művészmozi bejáratában.

Forrás nyomán

Forrás2

Hirmagazin.eu