Átszökött Dél-Korea területére egy észak-koreai férfi, akinek sikerült a két ország közötti, szigorúan őrzött és elaknásított zónán gyalogosan átkelni – jelentette be kedden a dél-koreai hadsereg.

A két Korea közötti háború vége óta több tízezer északi szökött át délre, de szinte mindegyikük Kínán keresztül jutott ki az országból, közvetlenül a Korea-közi határon átkelni csak nagyon keveseknek sikerül.

A szöuli hadsereg közlése szerint az északról érkezett férfi ügyét egyelőre vizsgálják a hatóságok, hogy kiderítsék, hogyan jutott át a határon, és milyen okból menekült.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség úgy értesült, hogy az illető az észak-koreai hadsereg egy tisztségviselője, és szökését dél-koreai katonák segítették. Sajtójelentések szerint a szökevény észak-koreai katonai egyenruhát viselt.

Két héten belül ez a második eset volt, hogy valaki közvetlenül Észak-Koreából át tudott szökni délre, augusztus elején egy férfi a két Korea közötti szigorúan ellenőrzött tengeri határon átkelve jutott Dél-Koreába.

Az Észak-Koreából távozni tudó szökevények száma jelentősen csökkent 2020 után, amikor Phenjan a koronavírus-járványra hivatkozva hermetikusan lezárta a kínai határszakaszát, amelyet csak tavaly nyitottak meg újra.

(A nyitókép illusztráció.)

Forrás

Hirmagazin.eu: Reméljük, a szökevénynek nem maradt családja vagy egyenesági rokona Észak-Koreában, mert ha igen, abban az esetben a családot és az egyeneságyi rokonokat 3 generáción át súlyos börtönbüntetéssel és kényszermunka büntetéssel súlytják!

Hirmagazin.eu

ElőzőLenyűgöző kompozíciók, csodás táncosok a Debreceni virágkarneválon – képek
KövetkezőTuristák kedvelt helyein is hetek óta tombolnak a lángok – drámai videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza