Engem egész életemben kizárólag a szex érdekelt. Semmi más. Persze nem a beszélgetés róla, ahogy most teszem. Mostanában kezdem azt gondolni, hogy a szexuális érdeklődésem magzati koromban kezdődhetett, de ezt még nem fejtettem meg, csak egy sejtés. Csecsemőkoromról többet tudok, oda transzállapotokban betekintést nyertem, és azt láttam, igen intenzív lehetett az ilyen irányú érdeklődésem. A változó bejárónők egyikére-másikára ténylegesen emlékszem. Nem tudom, ez hogy lehet, de férfi szemmel tekintettem rájuk és mindet szépnek találtam.
Az óvodában egyszerre két szerelmem volt, emlékszem a nevükre, Viki, és Laura. Gyönyörűséges élményeim egyike, amikor átmentem Lauékhoz locsolni, és kézen fogva sétáltunk a kertben, miközben a többi gyerek az erkélyen lelkes csúfolódással szórakoztatta magát. „Két szerelmespár, mindig együtt jár”, ismerős az ilyen, nem?
Az általános iskola katasztrófa volt, egyrészt mert nem volt még koedukáció. Hetedikig csak fiúk voltak az osztályban, akik viszont arra használtak engem, hogy szerelmes leveleket fogalmazzak a nevükben azoknak, akiknek udvaroltak. Szívesen tettem, de szétevett az irigység.
A másik nehézségem az volt, hogy nekem nagyon nem ment ez az udvarlósdi. Pedig nem néztem ki rosszul, kisfiúnak meg kimondottan szép voltam. Gyakran néztek lánynak, ami baromira idegesített, és ez az egyik oka talán, ami abba az irányba tolt, hogy férfiasnak igyekezzek mutatkozni.
Beindult 12 éves korom körül az önkielégítés, és ezt persze a szüleim, ahogy kell, észrevették, és ahogy az szokás, anyukám megkérte apukámat, hogy beszéljen már velem arról, hogy ez nincs rendben. Akkor apukám nagy zavarban el is mondta, amit az az idióta veszprémi püspök, Tóth Tihamér talált ki, hogy kifolyik a gerincem, és hasonló baromságok. Szerencsére annyira hiteltelenül mondta, hogy nem hagyott bennem mély nyomot. Nem hittem el, hogy ha valami ilyen csodálatos, akkor az bajt csinálhat.
Amikor végre csókolóztam, már 14 éves voltam, és rettenetesen élveztem. Úttörőtáborban történt a dolog, megbeszéltük, hogy este kiszökünk az erdőbe, és majd de jó lesz. Arra nem számítottunk, hogy a harmat miatt térdig átázunk, de ez nem nagyon zavart bennünket.
Elmondhatatlanul izgattak a lányok, nők, és ez így van a mai napig. Mindegyik. Egyszerűen pusztán attól, hogy valaki nő, nálam előnyben van. De magamat nem macsónak, hanem feminista macsónak definiálnám. A „perverzióm” az okos nő. Tehát ha valaki nő és még okos is, akkor kész vagyok, elvesztem az eszemet teljesen.
Ilyen jelenetek jutnak eszembe, hogy a Parlamentben az úttörőknek rendezett ünnepségen egy lánnyal el-elbújunk valami félreeső helyre és csókolózunk. Nagyon tetszett az épület, de még jobban a leányzó. Csak az volt a bökkenő, hogy ott volt a fiúja is, aki odajött és bumm, adott nekem egy pofont. Így büntetett engem azért, mert megcsókoltam a barátnőjét. Aztán megfordult és elszaladt.
Hogy miért engem vágott pofon, és miért nem a barátnőjét vette elő, ez nagyon messze vezető kérdés. Az még érthető, hogy egy férfi miért a férfira haragszik, de hogy nőknél miért hasonlóak a reakciók, azt nem értem. A féltékenység evolúciós szerepe az, hogy az illető férfi genetikai öröksége menjen tovább. Az biztosítja a falka túlélését, ha az erősebb hím genetikai kódja megy át. Tiszta sor. Erről szól a verseny. Kiszorítósdi a hímek között, az erősebb, a vezér elkergeti a gyengébbet. Persze önértékelési kérdés is. Nagyon bonyolult ez a féltékenység téma, sokat foglalkoztam vele, mert az érdekelt, hogy miért féltékenyek a nők? Annak nincs ilyen biológiai alapja. Ez nekem tökéletesen érthetetlen. Ráadásul a nők sokkal féltékenyebbek, mint a férfiak. Ha ez egyáltalán összemérhető. Mindegy, hosszú, most ne menjünk ebbe bele. A személyes történetem az érdekes, ugye?
A gimiben már volt egy lány, akivel együtt is jártunk. Évekig, de nagy megszakításokkal, és mindig csak pár hetet. Más lányokkal is jártam, de ő vissza-visszatért. Nagyon bírtam a csajt, jó fej is volt, meg szép is. Mégis meguntam egy idő után, és akkor kidobtam. Emlékszem, hogy egyszer, amikor megint elhajtottam, álltam a tükör előtt, és néztem az arcomat, hogy szomorú vagyok-e, amiért ő már nincs? Azt láttam, hogy nem, nem vagyok szomorú. Később mégis újra kinyúltam érte. Akkor lett vége, amikor katona lettem az egyetem előtt. Mondtam neki, hogy tekintsük úgy, hogy szakítottunk, mert egy ilyen kapcsolat soha nem éli túl ezt az elszakadást.
Vele feküdtem le először 18 évesen. Évekig csak csókolóztunk, pettingeltünk, de behatolás nem történt. Én ugyan rettenetesen vágytam rá, de ő nem akarta, én meg elfogadtam. Ha azt mondja egy nő, hogy nem, akkor nem. Persze ez nem ilyen egyszerű azért, mert tud egy nő úgy nemet mondani, hogy az igent jelent, és így tovább, ennek ezer ága-boga van. Ő azonban tényleg nem akarta addig.
Amikor megtörtént, a Mennyországban éreztem magam. Miután együtt voltunk, levitte a kutyát és én egyedül álltam a nyitott ablaknál, néztem egy virágzó fát, és beszívtam az illatát. Elárasztott az öröm, hogy ő van, meg egyáltalán a szex. Csodának éltem meg, és azóta is, minden egyes szexuális együttlét ténylegesen csoda számomra. Mind teljesen másmilyen, de mind csoda.
Közvetlenül a szeretkezés után is mindig boldog vagyok, ellentétben sok férfival, akiknek köpni való kedve van. Ezt egy barátnőmnek ezekkel a szavakkal írta le a barátja az első együttlétük után. Bocs, de nekem utána mindig köpni való szar kedvem van. Az ilyen kezdés persze meghatározza a nőnek a viszonyulását. Ha induláskor ezt tapasztalja, gyanakodva fürkészi a párját, hogy milyen a kedve? Egy másik barátnőm meg az első együttlétünk után kiszaladt mosogatni, mert az első faszija utasította, na, akkor most tessék takarítani. Megnyugtattam, hogy nálam nem kell.
Az egyetemen összejöttem lányokkal, de hamar szerelmes lettem abba a lányba, akivel 19 évesen össze is költöztünk anyám nagy megrökönyödésére. Ki is tagadott azon nyomban. A Gábor nevét többet nem ejtjük ki ebben a családban! Ezt így értsd. Megjegyzem, az anyukámmal való kapcsolatom sosem volt felhőtlen. Sok-sok évvel később, egyszer komoly beszélgetésre hívott engem, találtunk is semleges környezetet, óvakodtunk attól, hogy valameyikünk otthonában találkozzunk, így egy kávézóban tette fel a kérdést: Gábor, nekem az az érzésem, hogy te nem szeretsz engem. Így van? Mondtam, hogy bizony ez így van. És tényleg nem szerettem.
A kitagadás nem zavart túlságosan, hiszen boldog voltam, gyönyörű, értelmes, csodálatos emberrel köthettem össze az életemet. Össze is házasodtunk, lett két gyerekünk. Sajnos az anyukájukról lassacskán kiderült, hogy skizofrén és alkoholista. Nagyszerű ember, csak nagyon beteg.
Addig tartott a boldogságom, míg elő nem került és növekedni nem kezdett a bolondériája. Akkor csúcsosodott ki, amikor a gyerekeink kamaszok lettek. Annyira nehéz volt vele, hogy eljött az idő, amikor arra gondoltam, hogy ha ezt tovább csinálom, akkor belehalok. Nagyon fájt a szívem, hogy el kell válni a gyerekektől, ezért hoztam egy súlyos döntést. Elkezdtem felépíteni, hogy minősítsék őt bolondnak, hogy hozzám kerüljenek a gyerekek. Mégis lemondtam erről a tervemről, mert átgondoltam, hogy állok majd a gyerekek elé egy ilyen bírósági eljárás után, amelynek során az anyjukkal ezt tettem?
Más vágányra került az életem. Elhatároztam, hogy most már beállok a struktúrába, polgári életet fogok élni, felhagyok azzal a hippi élettel is, amit a feleségemmel éltünk.
A házasságunk alatt is csajoztam, bármennyire szerettem és vonzódtam hozzá továbbra is. Olyasmi ez, mint valami kényszerbetegség. Akivel csak lehetett, és ahogyan lehetett, szeretkeztem. Fák ágai között, a Duna jegén, mindenütt, amit el tudsz képzelni. Talán meglepő, de mindig kapcsolatra törekedtem. Az én életemben mindig párhuzamosan futó titkos kapcsolatok voltak, méghozzá több is. A hosszú távú kapcsolatok mellett pedig néha beesett egy-egy kaland is.
Sokszor olyan nőkkel szexeltem, akik sokkal kevésbé tetszettek, és akiket tized annyira sem szerettem, mint a páromat. De valahogyan muszáj volt. Persze ez rengeteg szívás is. Rengeteg. Senki annyi visszautasítást nem kap, mint egy Don Juan, vagy Casanova. Én amúgy Casanova típus vagyok. Don Juan azért hódított meg rengeteg nőt, mert az irántuk táplált bosszú, a legyőzés vágya hajtotta, míg Casanova imádta a nőket úgy, ahogy vannak, és gyönyörűnek látta őket. Mint én. Ez nagyon vonzó a nők számára, főleg olyanoknak, akik nem látják magukat elég szépnek, állandóan leltározzák a testükön lévő hibákat, és szenvednek a gátlásaik miatt. Emiatt nehéz nekik a szexben feloldódni, sokat kell velük vacakolni, mert a belső valóság mindig erősebb, mint a külső. Meghódítani is nehezebb őket, mint azokat, akik tudatában vannak a szépségüknek, mert mindig valami hátsó szándékot feltételeznek az udvarlás mögött, ezért teszteket, akadályokat állítanak fel, amit előbb le kell bontani az útból, hogy közel kerüljek hozzájuk. Pedig a megkívánás, vonzódás nálam nem a nő szépségétől keletkezik. Valami más az, amit én kívánok. Sok szép nőm volt, de sokszor nem is tudtam arról, hogy szépek. Más az, ami engem vonz, egyszerűen az, hogy nőből van, és kurvára nem érdekel, hogy kövér, vagy sovány, hogy lóg a melle, vagy akármi. Nem játszik szerepet egyszerűen. Boldog vagyok minden egyes nővel, és olyankor semmi, de semmi nem számít. Érdekes, bennem sose merül fel, hogy én ne lennék tökéletes. Persze, tudom, hogy nem, de a vágy ezeket a butaságokat elsöpri, mert az ennél sokkal hatalmasabb erő.
Ez az elfogadásom, nők iránti szenvedélyes vonzalmam sokak számára nagyon kívánatos, végre feladhatják a félelmeiket, velem biztonságban ellazulhatnak az ölelésemben, de persze voltak kudarcok bőven. Egy olyan férfinél, akinek mindig vannak női, csak a siker látszik, az nem, hogy ezért sok visszautasítást is le kell nyelnie. Ezer ok miatt, például női szolidaritásból. Mert nős vagyok, és tekintettel van a feleségemre. Vagy valaki másra. Vagy kizárólagosságra vágyik.
A második feleségemet is nagyon szerettem. Szexuális szempontból is teljesen elégedett voltam vele, pedig, hát nem egy lepedő akrobata. Elképesztő vonzerőt gyakorol rám mind a mai napig, pedig már elváltunk, és évtizedek óta nincs köztünk semmi, a személyisége meg kifejezetten elviselhetetlen számomra. Megöregedett ő is, meghízott, és mégis.
Olyan megtörtént, hogy meguntam valakit, és olyan is, hogy nem is vettem észre, hogy meguntam. Az első házasságom idején, mikor már pici gyerekekről gondoskodtam, összejöttem egy lánnyal. Félig-meddig hozzá is költöztem. Egyszer szólt, hogy figyelj Gábor, már három hete nem dugtunk. Nem vettem észre, hogy meguntam, amíg fel nem hívta rá a figyelmemet. Egyszerűen elmúlt az izgalom. De hogy ne tetszett volna? Azt gondolom, hogy valaki jó legyen a csajozásban, annak alapfeltétele, hogy szeresse a nőket. Mindet. Nem is értem azt, hogy egyesek csak bizonyos típusokat kedvelnek, mások meg kizárólag másmilyeneket. Mindig gyanakszom, ez valami félelemről szól.
Ellent tudok állni, a munkám is olyan, hogy fegyelmezettnek kell lennem. Nem, arról van szó, hogy leküzdhetetlen késztetés dübörög bennem, abszolút ura vagyok az érzéseimnek és a tetteimnek. De ha lehetőségem adódik, miért ne? Hiszen ez annyira jó! Mindent felülír. Foglalkoztam csomó mindennel, tanultam filozófiát, jogot, pszichológiát, kulturális antropológiát, szociológiát, szociográfiát, és jó voltam ezekben mind. Írtam cikkeket, könyveket, állandóan olvasok, gyakorlatilag folyamatosan. Ezer dolog érdekel. De a szex mindent felülír. Hogy illusztráljam, egyszer például egy táborban nagyon megtetszett egy lány. A tábortűz körül elgondolkodtam azon, ha most aközött kéne döntenem, hogy ezzel a lánnyal összejöjjek, vagy kapok egy köbméternyi dollárt, habozás nélkül a lányt választom. Kétségem sincs felőle.
A szex-el átlépek egy másik világba, ahol minden csodálatos és tökéletes. Mennyország. Eléri ezt velem egy műalkotás is, zene, festmény, vers. Egyszer csak átkerülök valahova, ahol minden csodálatos és gyönyörű és rendezett és igazság van és értelem. Ez az átlépés mindig megtörténik. Extázis. Az együtt lélegzés olyan egybeolvadást nyújt, mint a szerelem. Arra a pár órára, vagy percre szerelmes vagyok. Utána talán nem, de közben igen. Nagyon! Tudatomnál vagyok, meg nagyon figyelek a másikra, mégis teljes önfeladás, bevonódás, áramlás. Mindig valami női dolognak éreztem ezt. Jól ismert Teiresziasz nevű thébai jós története. Többféle mítosz kering arról, hogyan veszítette el a szeme világát. Egyik szerint fiatal korában megleste a lányokat fürdőzés közben. A lányok között lubickolt Diána, a vadászok istennője, aki miután észrevette, büntetésből megvakította. Onnantól kezdve vakon élt, de ez nem szegte kedvét a csajozástól. Borzasztó kíváncsi volt, hogy a nőknek, vagy a férfiaknak jobb-e a szex? Ismert egy olyan trükköt, hogy ha egy bottal rácsap valaki egy kígyóra, akkor nemet vált. Megtette, hogy megtudja, mi az igazság ebben az őt izgató kérdésben? Megállapította, hogy egyértelmű, hogy a nőknek sokkal jobb. Nem tudom, mi az igazság, csak azt akarom illusztrálni, hogy én mindig is a nőies vonások között tartottam számon ezt az erős érdeklődést. Távolról sincs mindig orgazmusom, de akkor is tök jó. Ha már erőlködni kell érte, akkor nem akarom. Akkor is megvan ez a flash. Persze jobb, ha van, nem kétséges, de a lényeg az egésznek az extázisa.
A nőkhöz való viszonyulásomban két fordulópont volt. Először kamasz koromban, amikor nagyon nem tetszettem a lányoknak, nem külsőre, hanem mit tudom én, bumfordi voltam. Nem volt mintám, fogalmam sem volt, hogyan közeledjek a lányokhoz. Elkezdtem tudatosan figyelni, hogy mivel érhetem el, hogy egy lánynak kedve legyen velem lenni? Mi működik és mi nem? Agyból oldottam meg ezt a kérdést, készítettem a fejemben egy Excel táblát. Ha erre így reagál, akkor az 5/A dolgot érdemes csinálni, ha úgy, akkor a 6/B-t, ha amúgy, akkor a 7/C-t. Egy idő után elkezdett működni.
A második fordulópont 45-50 éves korom körül történt, amikor úgy gondoltam, hogy addig én mentem a lányok után, mostantól másképp lesz, a lányok jönnek hozzám. És tényleg így lett. Jöttek. A világ is változott, a nők is kezükbe veszik az irányítást. Minek fussak? Nő, mint a tenger, istennek hála.
A feleségeim tudtak a csajozásaimról, nem csináltam ebből titkot. Ha nagyon rákényszerültem, akkor hazudtam, de az nem állt jól, nem megy nekem. A második feleségem rettenetesen szenvedett. Egyrészt nagyon féltékeny természetű, másrészt hatalommániás. Ez utóbbi már nem annyira jellemző rá, jó irányba változik. Neki nagyon fájt, hogy más nők is vannak az életemben. Nem bírta, és értem, hogy nem bírta. Én pedig arra vágytam, hogy fogadjon el olyannak, amilyen vagyok. Nem akartam felborítani a házasságot, szerettem. Nagyon. A szexel sem volt gond köztünk soha. Ott voltam három szülésnél. Fikarcnyit sem változtatott a vágyamon. Nem volt olyan veszély, hogy majd lelécelek, mert valakinek nagyobb a mellbősége, vagy bármi. Végül is a válásnak a féltékenység lett az oka. Nem értem el, hogy elfogadjon úgy, ahogy vagyok, mert rendíthetetlenül mellette állok, ő a párom, a társam, együtt neveljük a gyerekeinket, és csináljuk az életet.
Szenvedett, és aki tartósan szenved, az egy idő után gonosz lesz, vagy legalábbis megkeseredett. Később neki is kezdtek kalandjai lenni. Rettentő féltékeny voltam, de emiatt nem váltam volna el. Berendezkedtünk arra, hogy hétköznap egy kölcsönlakásban lakom, mindenki csinálhat, amit akart, a hétvége pedig együtt. Annyira imádtam! Minden péntek este egy csokor virággal érkeztem. Főztem, kirándultunk, igazi család voltunk. Baromi jó volt a szex is. És felrúgta. Egy 2-3 napos workshop után vártuk haza a gyerekekkel, örömmel készültünk, kitakarítottunk, megfőztünk. Megjött, de a szeretőjével. Ez még csak hagyján, de amikor mondtam a srácnak, hogy húzz a picsába, akkor azt válaszolta, mindjárt, csak előbb vacsizunk.
Minden összeomlott. Elköltöztem, bár nem volt hova, először csak egy barátomhoz, aztán találtam valamit. Nem egyszerű az élet. Állati nehéz volt az újrakezdés minden szempontból, bár kifejezetten nem vagyok az az önsajnálatba merülő, sebeit nyalogató típus.
Egyszer olyan depressziós voltam, hogy a pszichiáter haverom mondta, hogy feküdjek be az osztályára. Két nap alatt elmúlt a depresszióm. Na, nem a kórházban. A depresszió egyik tünete, hogy az embernek nincsenek szexuális vágyai. Ez engem úgy idegesített, hogy kiszöktem a pszichiátriáról, kerítettem egy lakást, és egy barátnőmmel együtt voltam csak azért, hogy bebizonyítsam, hogy nekem nincs ilyen tünetem. De nem ettől múlt el a depresszióm, hanem attól, hogy végre egy kicsit egyedül lehettem. Azért lettem beteg, mert állandóan volt körülöttem valaki. Ekkor jött az egyik legfontosabb felismerésem: nekem sok egyedüllétre van szükségem.
A válás után évekig volt egy barátnőm, akivel minden működött, csak a szex nem. Azóta se tudom, hogy pontosan miért nem, bár pszichológiai koncepcióim vannak a dologról, de valójában nem tudom. Nagyon fájdalmas volt. Eleinte persze jó volt, mert különben nem is lett volna kapcsolat. Nagyon bírtam azt a csajt. Most is nagyon bírom, iszonyú okos, kreatív, nyomdakészen fogalmaz, nagyon tetszik. Évekig tartott ez a kapcsolat, és eleinte minden nap együtt voltunk, vagy minden második nap. Rengeteg kalandunk, élményünk volt, színházba jártunk, utaztunk, nagyokat beszélgettünk, csak éppen nem szexeltünk. Az első felfokozott időszak után kölcsönösen nem kívántuk egymást.
Pedig megőrizhető a vonzalom évtizedekig, tapasztalatból tudom, sőt, egyre jobb is lehet. A feleségemmel húsz év után nemhogy rosszabb, de egyre jobb lett a szex. Hogy pontosan mitől, azt nem látom teljes mélységében. Az mindenképpen szerepet játszik, hogy elindul egy lassú változás, amelynek során kialakulnak, csiszolódnak, letisztulnak a szexuális szokásaink, és az marad, ami mindkettőnknek jó. Az utolsó kapcsolatom, amely nemrég ért véget, több évtizedes, megszakításokkal. Vele is végig remekül működött a szex, más okokból búcsúztunk el egymástól.
Most, hogy idősödöm, van némi változás. Egyrészt kevésbé kellek a nőknek. Nem rendít ez meg, nyilván veszítek az öregedéssel a vonzerőmből. Ahhoz, hogy valakinek tetsszem, ahhoz még több odafigyelés szükséges. Eddig is fontos volt, de most nagyobb jelentőségű, hogy mit beszélek, milyen stílusban, hogyan közeledek. Másrészt az idős kor miatt van egy apuka fíling , és még nem tudom, mi módon tudom átsegíteni ezen a partnerem. A szex a gyermeki részünk működtetése, ezért aki szexel, az közben mindig gyerek. Akit lát, az egy ősz hajú bácsi, függetlenül attól, ő hány éves. Ez annyira nem kellemes. Ellentmondásos. Mindezek miatt ritkábbak a szexuális élményeim, de azért adódik. Futó kalandok, de engem nem ez érdekel, mert ,int mondtam, kapcsolatra törekszem.
Abban biztos vagyok, hogy hamarosan lesz valakim. De olyasmiken nem gondolkodom, hogy hogyan lesz 10 év múlva. Eljöhet az a pont, amikor úgy vélem, az idős kor miatt jobb együtt lakni valakivel. De valahogy nem tudom elképzelni. Ha mégis, akkora lakásban, hogy akár hetekig nem kell látnunk egymást. Eddig is úgy képzeltem, két közel lévő lakás lenne ideális egy kapcsolathoz.
A gyerekeim, barátaim, munkakapcsolataim sok mindent kiváltanak a szociális társas, érzelmi igényemből. Több tucat emberrel vagyok tartósan szeretetteljes, mély, intim kapcsolatban, ezért nincs hiányérzetem addig sem, amíg egy vonzó nő megint megjelenik az életemben, és éppen engem akar.
Dénes, 65 éves
Részlet Singer Magdolna Életünk a szexualitás tükrében című interjúkötetéből
