Napjainkban ennyi időre vásárolunk légkondicionálót!

Míg a 2010-es évek elején a klímaberendezéseket szinte kivétel nélkül csak a nyári forróság enyhítésére használtuk, úgy ma már a technológia fejlődésének javarészt hűtő-fűtő eszközök érhetők el a piacon.

Nyár közepétől a forróság, ősztől pedig a fűtési szezon közeledte miatt ugrik meg érezhetően a kereslet a klímák iránt. Az érdeklődő ügyfelek pedig egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: hány évre választanak légkondicionálót, meddig bírják erővel a legmodernebb eszközök?

A kérdésre összetett a válasz, és ehhez az időben is vissza kell ugrani legalább egy évtizedet, kezdte Tóma János, a Gree légkondicionálók kereskedelmi igazgatója. Akkoriban még a klímaberendezések 99 százaléka csak az otthonok hűtését látta el, de mindez szélsebesen változott meg. Mint fogalmazott, a vásárlók tudatosabbá váltak, ezért évről évre egyre elterjedtebb kiegészítő vagy fő fűtési megoldás lett a klímás fűtés.

„A fűtési használat jóval intenzívebb és a fűtési szezon is hosszabb hazánkban, mint a hűtési. Emiatt a berendezéseknek le kellett követniük ezt a trendet, vagyis, hogy a korábbi évi néhány hét helyett akár 6-8 hónapot is folyamatosan üzemel egy berendezés” – fogalmazott a szakember. Úgy folytatta, ez meglátszik a klímák várható élettartamában is. Míg egy csak hűtésre használt berendezés várható élettartama körülbelül 12-15 év, addig egy egész évben üzemeltetett, vagyis hűtésre és fűtésre is használt berendezés 10-12 évet bír ki.

Garancia és karbantartás mindenek felett

Fontos, hogy mivel a piacon hatalmas a szórás, itt a minőségi eszközökről beszélünk, tehát vásárlás előtt mindig érdemes tájékozódni az eszköz paramétereiről.

Mivel a forgalmazók önszántukból adják a meghosszabbított jótállási időt, így megtehetik azt is, hogy extra feltételeket szabnak. Ezek márkánként, kereskedőnként és akciós időszakonként is változhatnak, így ennek is érdemes utána nézni a klíma kiválasztása előtt. Ezek között szerepelhet a teljesség igénye nélkül, hogy a telepítést kizárólag regisztrált klímaszerelő végezheti, szabályos beüzemeléssel, számlával igazolva, vagy hogy a rendszeres klímakarbantartást számlával kell igazolni.

„A vezető klímamárkák esetében évente két alkalommal kérik a műszaki felülvizsgálatot, mely a gyakorlatban a gép hosszabb élettartama révén nyer értelmet” – zárta gondolatait a szakember.

Hirmagazin.eu

ElőzőVas Blanka megnyerte a Tour 5. szakaszát.. Gratulálunk!
KövetkezőKivillanó mellek, feszes fenekek, parányi ruhák: ők voltak a Sziget Fesztivál bombázói – képek (18+)
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza