Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által kinevezett független szakértők szerdán fognak összeülni, hogy eldöntsék globális egészségügyi vészhelyzetet jelent-e a majomhimlő-járvány. Döntésüket majd a WHO főigazgatójával, Tedros Adhanom Ghebreyesus-szal közlik, egyúttal ajánlásokat is megfogalmaznak a betegség terjedésének megállítására.

A vakcinagyártók már most sürgősségi engedélyért folyamodhatnak a WHO-nál, amely lehetővé tenné nemzetközi szervezetek (például a UNICEF) számára az oltások beszerzését.

Az Afrikai Betegségmegelőzési Központ globális szolidaritásra szólított fel, rámutatva, hogy a régiónak 10 millió adagnyi oltóanyagra van szüksége, de jelenleg csak 200 ezerhez férnek hozzá. A központ egyébként még ezen a héten kontinentális veszélyhelyzetet hirdethet ki.

Idén már legalább 13 afrikai országból jelentettek majomhimlős eseteket, az elmúlt hónapban négy újabb országban is felbukkant a fertőzés, Burundiban, Kenyában, Ruandában és Ugandában. Idén eddig 517-en haltak meg és 17 541 fertőzöttet azonosítottak.

Az elmúlt hetekben fokozódott az aggodalom a járvány miatt, miután a vírus újabb és a korábbinál halálosabb törzse átterjedt a Kongói Demokratikus Köztársaságból szomszédos országokba. (Politico)

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőErős mágneses vihar csapott le a Földre
KövetkezőDróntámadás érhette Moszkvát – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza