Tokióról Párizsra tíz százalékkal nőtt az olimpiai jutalmak összege Magyarországon, azaz immár 55 milliót ért egy aranyérem. Ugyan Csipes Tamara nem lett olimpiai bajnok, ám két ezüst- és egy bronzérmének köszönhetően mégis ő kapja a legtöbb jutalmat a magyar olimpikonok közül. Ezzel egyébként ő az egyetlen, aki három éve Tokióban, illetve most Párizsban is százmillió feletti összeget kaszált remek teljesítményével. Gratulálunk neki is és minden olimpikonunknak, a kimagasló sprtteljesítméyhez!

Egy percig se higgye bárki, hogy a párizsi olimpián érmeket nyerő, Magyarországnak dicsőséget hozó sportolóktól bárki is sajnálja azt a jutalmat, amit az állam biztosít a számukra a remek szereplésért. Ugyanakkor az is tény, hogy a jutalmak összegének tekintetében ott vagyunk a TOP 10-ben, igen ám, de az olimpiai éremtáblázaton a 14. helyen végeztek a magyarok 6 arany-, 7 ezüst- és 6 bronzéremmel. Ha ehhez hozzátesszük, hogyha a férfi vízilabda-válogatott, vagy a szabadfogású birkózó, Muszukajev Iszmail megszerzi a helyosztón a bronzérmet, akkor beállítottuk volna a három évvel ezelőtt, Tokióban elért eredményünket. Ha pedig a hét kajakos éremből csak egy arany, máris felülmúltuk volna a három évvel ezelőtti teljesítményt.  És akkor nem beszéltünk arról, hogy a régióban messze a legtöbb érmet Magyarország szerezte.

Gratulálunk a magyar olimpikonoknak, igazán nagyszerű élményben volt részünk és értékes szereplésükkel beírták magukat a világtörténelembe! Hirmagazin.eu

Magyarország szerezte messze a legtöbb érmet a régió országai közül a párizsi olimpián (Forrás: Facebook)

Ugyan más országokban is tejben-vajban fürösztgetik az olimpiai érmeseiket – szegény Fülöp-szigeteki tornász, a Párizsban két aranyérmet szerző Carlos Yulo még életre szóló ingyenes végbéltükrözést is kapott ajándékba –, de Magyarországon az esetleges szponzori ajándékokon kívül komoly tízmilliókkal jutalmazzák egészen a 8. helyig sportolóink teljesítményét.

A Magyar Olimpiai Bizottság jutalmazási rendszere

első hely: 55 000 000 forint
második hely: 39 270 000
harmadik hely: 31 350 000
negyedik hely: 23 650 000
ötödik hely: 15 730 000
hatodik hely: 12 540 000
hetedik hely: 6 270 000
nyolcadik hely: 3 080 000

Gazsó Alida Dóra Csipes Tamara kajak-kenu Párizs olimpia 2024
Csipes Tamara (jobbra) kapja a legtöbb jutalmat a párizsi teljesítménye miatt, míg a harmadik helyen még egy kajakos, Gazsó Alida található (Fotó: Csudai Sándor)

Nos, ezek alapján, illetve a párizsi eredmények ismeretében Csipes Tamara nemcsak K1-ben védte meg olimpiai ezüstjét, hanem a jutalmak tekintetében Tokió után Párizsban is a legtöbbet kereső sportoló lett. Három éve összesen 107,2 millió forintot kapott – ott a négyessel olimpiai bajnok lett, míg egyesben a 2. helyen végzett –, Párizsban már három érmet nyert – négyesben bronz-, párosban és egyesben ezüstérmes –, amiért 110,89 millió forintot kap majd a számlájára. Hogy miért ennyi, ha nem egyéni számban lett érmes mindháromszor? Nos, minden megszerzett érem után jár a jutalom, a párosoknál, négyeseknél, csapatoknál is külön-külön.

Milák Kristóf még Párizsban van
Milák Kristóf egy arany- és egy ezüstérmet nyert, jutalma 94.27 millió forint  (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Csipest, akárcsak Tokióban, itt is Milák Kristóf követi a listán. Az immár kétszeres olimpiai bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes úszó a japán fővárosban kereken százmilliót kapott az eredményeiért – ennyi rajta kívül Kozák Danuta számlájára érkezett három éve –, míg most 94.27 millió a jutalma. 

A 444 összesítése alapján kettejüket a harmadik helyen még egy kajakos, Gazsó Alida követi: az egy ezüst és egy bronz, illetve egy hatodik hely 84,16 millió forintot ért neki. Mögöttük a vívó Andrásfi Tibor (78,65 millió), a kajakos Fojt Sára és Pupp Noémi (egyaránt 64,7), Kós Hubert, (58,8), Betlehem Dávid (56), majd az aranyérmesek, Márton Viviána, Gulyás Michelle, Rasovszky Kristóf, illetve a párbajtőröző csapat tagjai, Siklósi Gergely, Koch Máté, Nagy Dávid következnek (Andrásfi ennek a csapatnak is tagja volt, de ő egyéniben is szerzett pontot, így jutalmat érő helyet) 55-55 millióval.

Losonczi Dávid birkózás jótékonyság Párizs olimpia 2024
Losonczi Dávid mind a 15,73 millió forintot jótékony célra fordítja (Fotó: Csudai Sándor)

A birkózó Losonczi Dávid jótékony célra ajánlotta fel a számára az ötödik helyért járó jutalmat, így ma már azt is tudjuk, hogy mindez összesen 15,73 milliót jelent. A világbajnok birkózó azzal indokolta felajánlását, hogy ő a sport és a szurkolók szeretete miatt, és nem a pénzért csinálja. Ugyanakkor jól járt a Párizsban szintén 5. helyen végző női ökölvívónk. Ugyanis a magyar bokszszövetség kifizeti Hámori Luca számára a bronzéremért járó jutalmat, ugyanis a negyeddöntőben attól az Imane Heliftől szenvedett vereséget, aki a tavalyi világbajnokságon azért lett kizárva, mert megbukott a gendervizsgálaton – a szervezetében X- és Y-kromoszóma is található – és kiderült róla, hogy biológiailag férfi. Ennek tükrében Hámori Luca 15,73 millió helyett 32,35 milliót kap jutalomként. 

És ha mindez még nem lenne elég, a magyar jogszabályok értelmében minden olimpiai érmes 35 éves kora felett olimpiai életjáradékot kap egészen a haláláig. A havi apanázs összegét a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított évi átlagkeresethez igazítják, ami alapján az aranyérmesek ennek száz százalékát kapják meg, az ezüst után ennek hetven, a bronzért ötven százaléka jár érmenként.

Forrás nyomán

Hirmagazin.eu