Hirmagazin
Image default
2024. évi nyári olimpiai játékok

Minden magyar éremesélyes – a vasárnapi program

Három sportágban szerepelnek magyarok az olimpia utolsó napján. Mindegyikben esélyük nyílik éremszerzésre.

BIRKÓZÁS. A férfi szabadfogás 65 kg-os súlycsoportjában Muszukajev Iszmail a bronzéremért lép majd szőnyegre. A program 11.00 órakor kezdődik.

ÖTTUSA. Ugyancsak 11.00 órakor kezdődik a női egyéni döntő, két magyarral, Gulyás Michelle-lel és Guzi Blankával.

VÍZILABDA. A férfi bronzmérkőzést 10.35-re írták ki, a magyar csapat ellenfele az amerikai válogatott lesz.

Az olimpiai éremtáblázatot itt, az eddigi érmeseket, eredményeket pedig itt tekinthetik meg.

Fantasztikus: két magyar is ott lesz a női öttusázók döntőjében

Gulyás Michelle és Guzi Blanka döntőbe jutott a párizsi olimpia öttusaversenyén.

A csütörtöki körvívás az Észak-párizsi Arénában Gulyásnak sikerült kiemelkedően, 24 ellenfelét győzte le és 11-től kapott ki, ezzel a második helyen végzett. Guzi 15 asszót nyert és 20 vereséget szenvedett, ami az ő esetében elég jó eredmények számít, mivel a vívás nem erős száma. 

Guzi Blanka
Guzi Blanka is döntőbe jutott
Fotó:  MTI/Czeglédi Zsolt

A júniusi világbajnokságon, amelyen ezüstérmet nyert, 17/18-cal zárt a pástokon – írja az MTI.

A 36 fős mezőny két csoportban 18 fős csoportban küzdött, mindegyikből az első kilenc hely ért továbbjutást. A magyarok a B csoportban együtt szerepeltek szombaton, amikor a verseny már a versailles-i kastély parkjában, látványos környezetben zajlott.

A szépen kialakított versenyközpontban – ahol korábban a lovasok szerepeltek – 16 ezer néző befogadására alkalmas lelátókat építettek. A magyarok pénteken már megtapasztalhatták, milyen az, amikor hazaiak versenyeznek és szinte minden megmozdulásukat hangos tetszésnyilvánítás kíséri. Szép Balázs a versenye értékelése után meg is jegyezte, hogy ennyi néző előtt még soha nem versenyzett, de igyekezett kizárni a körülményeket. Nehezebb dolga volt Bőhm Csabának, mert az ő csoportjában voltak a franciák. Martinek János szövetségi kapitány az MTI-nek azt mondta, vélhetően ennek tudható be, hogy a csoport magyarja a lőállásban a szokásosnál többet hibázott.

A két férfi magyar induló pénteken döntőbe jutott, és jó esélye volt erre a két női versenyzőnek is.

Gulyás – aki a vívásban elért eredményével a második helyről kezdte a szombati versenyt – a lovaspályán két akadályt vert le, így a kiinduló 300-ból 14 pontot vontak le tőle, a bónuszvívásban egy ellenfelét legyőzve két pontot szerzett, a mobilmedencében rendezett 200 méteres úszásban pedig 2:10.39 perccel a második legjobb eredményt érte el, így második volt a kombinált szám előtt. A négy lövészettel megszakított 5×600 méteres futásban jó sorozatai voltak, a távot jórészt egyedül, az élen tette meg. Az utolsó körben az élcsoport összezárt, szinte már kocogtak az elöl lévők, 

Gulyás, a francia Elodie Clouvel és a spanyol Laura Heredia pedig kéz a kézben ért célba. Gulyás a kombinált számban 12:06.06 perccel a 11. időt érte el úgy, hogy az utolsó 600-on már alig futott.

Guzi a csütörtöki vívásával 15. volt a kezdésnél, a lovaspályán nem hibázott, bónuszvívásban nem szerzett pontot, úszásban pedig kilencedik volt 2:16.93 perccel. A kombinált számnak tizedikként vágott neki, jó lövészetekkel és futással felzárkózott, 

végül pár méterrel Gulyásék csoportja mögött ért célba negyedikként. Az utolsó, összetett számban 11:20.80 perccel a második legjobb volt.

A női elődöntők után rendezik 17.30-kor a férfiak fináléját. Az olimpiai öttusaversenyek vasárnap érnek véget a 11 órakor kezdődő női döntővel.

Forrás1

Forrás2

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Dagad a botrány az olimpia után, sorra küldik vissza a pocsék érmeket..

Géza

Szabó László: 68 aranyéremért utazunk Párizsba – kezdődik a paralimpia – videó, hanganyag, párizsi program..

Géza

Egy évvel cápatámadása után a paralimpián versenyez az amerikai úszó

Géza

Leave a Comment

Megszakítás