Az osztrák hatóságok őrizetbe vettek egy 18 éves iraki állampolgárságú férfit is Bécsben a Taylor Swift koncertje elleni merénylettervvel kapcsolatban a korábbi három őrizetbe vétel után – jelentette be az osztrák belügyminisztérium.

Ő is hűséget esküdött az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezetnek, mint a fő gyanúsított, a 19 éves, észak-macedóniai származású osztrák állampolgár.

Az iraki a fő gyanúsított ismeretségi körébe tartozik, és találkozott vele közvetlenül azelőtt, hogy utóbbit őrizetbe vették, de a merénylettervhez nem volt köze közvetlenül – közölte Gerhard Karner belügyminiszter.

Az osztrák rendőrség szerint a 19 éves fő gyanúsított csütörtökön teljes körű beismerő vallomást tett őrizetbe vétele után. Mint kiderült, a csütörtöki vagy a pénteki koncert után a stadionon kívül pokolgépekkel és szúró-vágó fegyverekkel felszerelkezve készült vérfürdőt rendezni.

Mint a nyomozók elmondták, autóval tervezte a lehető legjobban megközelíteni az Ernst Happel stadiont, és saját készítésű folyékony robbanószerrel, valamint a szúró-vágó fegyverekkel támadt volna a stadionon kívül rekedt rajongókra. Becslések szerint esténként 30 ezren kívülről hallgatták volna a koncertet, amely alkalmanként 65 ezer jegyet adtak el.

A gyanúsított már korábban rendőri megfigyelés alatt állt, mert szoros szálak fűzték egy iszlamista hálózathoz.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőItt a magyarázat, hogyan játszhatták ki az ukrán csapatok az orosz védelmet – animált videó, hogyan lehetséges..
KövetkezőKorábban jön a családi pótlék
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza