Ellepi a közösségi oldalakat és az újságokat, hogy hosszú eltűnése után bejelentették, elhunyt Boros Lajos. Egy ország gyászol most: a közkedvelt rádiós személyiség mély nyomot hagyott a hallgatókban és a kollégáiban is. A magyar média meghatározó szereplői sorban búcsúznak a műsorvezetőtől.

„Elment Lali király” – kezdi a bejegyzését az ATV műsorvezetője, Rónai Egon a Facebook-oldalán.

Kép és post

Nincs trónörökös, ez a birodalom vele megszűnt

– folytatta a tévés, aki hosszan megemlékezett a rádiós legendáról, elárulva, honnan ered a Lali király becenév: „Hogy született a Lali király karakter? Emlékezetem szerint a barátja és társa a marháskodásban, Voga János mondta egyszer, királyom, és ez annyira megtetszett Lajosnak és a hallgatóknak, hogy szombat délutáni adást lehetett rá építeni, ez volt a Lali király audienciája”.

Ez volt az utolsó üzenete Boros Lajostól

A televíziós műsorvezető azzal zárta posztját, hogy az alábbi a sorokat olvasta utoljára Boros Lajostól:

Utoljára azt írta egy üzenetben, túl sok időt vesz el a kórház, nincs neki ennyi ideje erre a gyógyulósdira. Hiányozni fog a fanyar, ironikus humora. Remélem, most is csak röhög az egészen”.

Szia Lajos, jó utat!

Fotókon emlékezünk a legendás rádiós, Boros Lajos életére

2012 - A Bumeráng műsorvezetői Nagykőrösön a Köszi Lali turnéval / Fotó: Ringier

A magyarok jelentős része hosszú éveken keresztül ébredt minden hétköznap Boros Lajos hangjára / Fotó: Ringier

Csütörtök délután értesült az ország a szomorú hírről, hogy elhunyt Boros Lajos. A rádiós személyiség, zenész és műsorvezető üde színfolt volt a magyar média világában, a hangját ezer közül is felismernénk. A legendás rádiós fiatal korától elképesztő karriert futott be. Augusztus 8-án, 77 évesen távozott az élők sorából.

Mint arról a Blikk is beszámolt, gyászol az ország, ugyanis augusztus 8-án elhunyt Boros Lajos. A Lali király CsütörTöke című beszélgetős műsor három éve indult a YouTube-on. A barátai azért kezdték el a sorozatot, hogy a korábban komoly egészségi problémákkal küzdő, szívműtétből és rákos megbetegedésből lábadozó barátjuknak segítsenek, és így adjanak számára újra szakmai célt. Bár március óta nem készült új adás, júniusban egy ismerőse a Blikknek azt mondta, nincs miért aggódni, csak a műsorvezető már nem bír úgy helytállni, mint azelőtt. Csütörtök reggel azonban senki nem gondolta volna, hogy a rádiós gyászhíre szerepel majd az összes szalagcímben.

Hogyan vált ismertté?

Boros Lajos 1972-ben robbant be a magyarországi köztudatba, amikor gitáros-énekesként első helyen végzett Ki mit tud? műsorában pol-beat kategóriában. Később több poszton is sikeressé vált és sokoldalú médiaszemélyiség lett. Persze, leginkább a rádiós jelentkezései révén ismerte őt egy ország, hiszen a hangját 1989-től hallhattuk a műsorokban, legtöbbször Bochkor Gábor állandó műsorvezetőtársaként, akivel ikonikus párost alkottak.


Galéria

Boros Lajos polbeat énekes a Mikroszkóp Színpadon énekel a Rádió Kabarészínházának zenés mellékletében / Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Galéria itt!

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőOlimpia, magyar olimpikonok, interjúk, sorozat – videó
KövetkezőBronzérmes a magyar női kajak négyes .. Gratulálunk a kimagasló sportteljesítményhez!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza